Emlékeztető – Kisgyermeknevelési Szakosztály

2017 november 25-én, szombaton 10 órai kezdettel került sor a Lurdy Ház Líra – Móra Könyvesház galériáján a Magyar Pedagógiai Társaság  Kisgyermeknevelési Szakosztály idén harmadik szakmai programjára.  (Budapest, IX. kerület, Könyves Kálmán körút 12-14-ben)  A megjelent 42 kolléga karácsonyi ajándékként kapott  15 %- os könyvvásárlási kedvezményt adó kupont, amivel a helyszínen és a Líra – Móra Könyvesház hálózatán belül az ország több településén vásárolhatnak. Többségében voltak a fővárosiak, és Pest megyéből,  Szarvasról, Egerből is volt érdeklődő.

A szakmai program tervezett programja megvalósultak.

“Múlt – Jelen – Jövő” -Villányi Jutka bevezető előadása  itt tekinthető meg. A múltbeli történések felidézése mellett a jelen és a jövő feladatainak tartalmi kérdései is sorra kerültek. Fontosnak tartja a Szakosztály, hogy a kisgyermeknevelési értékek kapjanak megfelelő hangsúlyt a nevelési folyamatokban. A személyiségfejlesztés, az egyéni fejlődési utak alapján történő fejlesztési módok, módszerek és eszközök kerüljenek előtérbe. Felszabadult, vidám, öntudatos, felelősséget vállaló, valamint saját autonómiával rendelkező jól képzett  kisgyermeknevelők és óvodapedagógusok, fejlesztő pedagógusok foglalkozzanak a gyerekekkel. A mai kor tanuláselméleti téziseinek felhasználásával valósuljon meg a kisgyermekkori nevelés. A játék megfelelő helyet kapjon gyermekkorban és a társadalom életvitelében a közösségalakító folyamatokban. Ezt kívánja segíteni az országos játéknapi kezdeményezés. Az óvoda és iskola közötti szakadék megszüntetése több mint 150 éve feladata az érintett pedagógusoknak, amiben az Alapprogram szellemében kell előbbre lépni. Újszerű szervezési módokra van szükség a Kisgyermeknevelési szakosztály működésében – állapította meg a szakosztály vezetősége, és a megjelent kollégák elé került a régiós-beli szerveződések tartalmi és működésbeli  módjának felvázolása,  küldöttlista pontosítása, és a változtatások megszavazása.

Rövid szünet után World Café forgószínpados munkakeretben a következő témák kerülnek megbeszélésre:

“Személyiségformálás zenével Kokas Klára tanítás alapján” – Antolik Éva, Csendes Zsuzsa, Hodop Mária Kokas közvetlen “munkatársai” ( a Kisgyermek újság 2017. 3. számban olvashatók anyagok ) vezetésével jó hangulatban folyt a szakmai megbeszélés éneklés mellett felidézve a nevelési értékeket.

“Az óvodai drámajáték megvalósítása az Óvodai nevelés országos alapprogramjának szellemében” – Angyalfiné Varga Julianna Tagóvoda-vezető vezetésével került bemutatásra a Szin – Kör – Játék tagóvodában folyó szakmai munka, melyben a tudás, az önértékelés, és önképzés, a párhuzamos tevékenységek megvalósításáról, a drámajáték óvodai módszereinek specifikumai kaptak kiemelt szerepet. Bollókné Weinecker Timea óvodapedagógus, drámapedagógus irányításával sokféle játék megismerésére és kipróbálására nyílt lehetőség, és még bölcsődékben is alkalmazhatóak.

 “Értékőrzés, hagyományteremtés, közösségépítés (így csináljuk mi a bölcsődékben) és Te hogy csinálod?” – címmel Kocsis Ildikó Bölcsődevezető beszélt saját intézményében, a változó időnek megfelelően alakuló értékek fontosságáról, az ünnepek változó tartalmáról és a jelenlegi módszerekről, eszközökről, valamint  a felnőtt közösségalakítás hogyanjáról. Kiemelte az énekkaruk munkásságát és szerepének helyét a közösségalakításban.

Zárszóként betekinthettünk Kokas Klárával készült filmbe, ahol elhangzott, hogy a pedagógus munkája nem mesterség, hanem művészet.

2017-11-25

Villányi Györgyné Jutka
a szakosztály elnöke

Képek a rendezvényről: