2018. augusztus 27. hétfő 14.30 -16.30
Jelen voltak: Trencsényi László elnök, Fábry Béla ügyvezető elnök, Kraiciné Szokoly Mária, Borbély – Pecze Tibor Bors, Villányi Györgyné, Bőszéné Szathmáry – Nagy Anikó, Kisné Bernhadth Renáta, Somogyi Zsuzsa, Turcsik Katalin elnökségi tagok, Novák István FEB elnöke, Pálos Erika irodavezető
Trencsényi László ügyvezető elnök a Népszavában megjelent interjúval kapcsolatosan érkezett levél ügyében kérte az elnökség állásfoglalását, ill. etikai bizottsági eljárás megindítását. A megbeszélés eredményeként az elnökségi határozat megtalálható a határozatok tárában. Ennek lényege: Az MPT Elnöksége fontosnak tartja, hogy a Társaság, mint civil szakmai szervezet munkájával kapcsolatos szakmai véleményekre szakmai válaszokat adjon. Trencsényi László Népszava-interjúja (2018. 08.08.) reflexiójaként érkezett levéllel nem kíván foglalkozni, e tárgyban az Elnökség etikai eljárást nem kezdeményez.
Kraiciné Szokoly Mária alelnök asszony kiemelkedő andragógusi tevékenysége elismeréseként elnyert állami kitüntetéséhez (Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat) gratuláltak az elnökség tagjai, az alelnök az elismerést szakmája elismerésének tekinti,
A Vezetői, majd az ezt követő Szakmai Kollégium ülés programjának részletes megbeszélésére került sor. Helyszín: XI. kerület, Mérnök utca 36. ( 4-es Metró Bikás parki megállójától gyalog. ) Időpont: 2018. szeptember 15 szombat 10 órai, illetve 11 kezdéssel.
Vezetői Kollégium napirendje:
Megnyitó köszöntő, a nevelésügy aktualitásai, az MPT helyzete – Trencsényi László, Fábry Béla
Az őszi szakosztályi, tagozati készülő programok bemutatása (Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért, Tudomány Ünnepe, Kutatók éjszakája) – Kraiciné Szokoly Mária
A “III. Játsszunk Mindannyian!” Országos Játéknap megvalósítása érdekében folyótevékenységek – Villányi Györgyné
Szakmai Kollégium napirendje
Kerekasztal-beszélgetés a pedagógiai szakma nyilvánosságáról – a szaksajtó reprezentánsaival. (A pódiumon az Új Pedagógiai Szemle, a Tani-tani online, a 168 óra, valamint a Tanító szerkesztői) – vezeti Borbély – Pecze Tibor Bors.
A programpontok tartalmi egyeztetése után egyéb szervezeti kérdésekről és és egy-egy fontos aktuális téma került megbeszélésre:
– A Staféta tábor tartalmas munkájáról esett szó. A honlapon látható képek és a Kisgyermek lapban megjelenő cikk, valamint a résztvevők visszajelzései alapján sikeres volt a Sármelléken megszervezett tábor.
Elkészült az Amerikai és Magyar Iskola együttműködési szerződéstervezete a táborban, aminek a folytatására és bővítésére lehetőségek tárháza áll rendelkezésre. Kapcsolatépítésekre nyílik lehetőség.
A 17. Staféta tábor tervezett helye 2019-ban Orosháza.
– Az őszi rendezvények sorában kiemelkedő súlyúnak tűnő kunszentmiklósi rendezvényen jelentjük be, hogy Általános Művelődési Központok kritikus helyzete (az iskolák állami kivonása miatti tényleges ellehetetlenülésük) megszűnik az MPT ÁMK Szakosztálya. Ez méltó rekviem lesz.
– A pedagógus szakszervezetek új vezetőségeivel tervezi az elnökség a párbeszéd kialakítását.
– IAEVG Nemzetközi konferencia 2019-ben Szlovákiában (Pozsony) és Csehországban (Brno) kerül megrendezésre. Nyitott kérdés, hogy 2022-25 között egy hasonló magyar rendezvényre az MPT kivel tud stratégiai együttműködését kötni – kérdezte Borbély-Pecze Tibor Bors. Ezzel kapcsolatban a lehetőségek keresése merült fel, nyitott az elnökség a cél érdekében kapcsolatépítésre.
– Megjelent “A Magyar foglalkoztatási szolgálat története narratívákban 1991-2016” c. kiadvány, amit pár szóban bemutatásra került. A kötet itt érhető el angol és magyar nyelven https://nfsz.munka.hu/Lapok/a_szolgalat_konyv.aspx
– A Tanúhegyek kötet megjelentetése sikeres volt (nem volt ráfizetéses, némi bevételt eredményezett). Hasonló elven költségkímélő módon jelenik meg az MPT gondozásában Debreczeni Tibor könyve is (a megrendelések fedezik az előállítás költségeit).
– Szó esett a NAT- körüli titkolódzásról, a főhatóságok vitáktól elzárkózó magatartásáról, központi rendezvények részvételi díjairól stb.
Az Elnökség rövid tájékoztatást kapott az ÚPSZ helyzetéről. Az MPT Elnöksége, mint társlapgazda fontosnak tartja a lap papír alapú megjelenését, és támogatja a szerkesztő bizottság elnökének, és a főszerkesztőnek ez irányú kezdeményezéseit.
Az Elnökség tagjai megosztották egymás között a NAT-tal kapcsolatos informálisan terjedő híreket. Ezzel kapcsolatban kifejezésre került a NAT-munkálatok zárt-körűségével kapcsolatos értetlenség (“a NAT munkálatai nem titkosak, csak éppen nem nyilvánosak”?), továbbá az MPT azon törekvése, a NAT nyilvános dokumentumhoz érdemben kíván hozzá szólni.
Az elnökség éves ülésrendjéről történt egyeztetés:
Tervezett elnökségi ülések ideje, és helyszínek: 2018 október 25. csütörtök, Jászberény, november Budapest, december Budapest ( napok kiválasztására később kerül sor), 2018 január 10. csütörtök, Sopron.
A Vezetői Kollégiumi ülés tervezett időpontja: 2018 február 8. péntek, 14 óra.
A honlap további működésével kapcsolatos teendőkről 2018 szeptember 17-én és/ vagy 21-én Révész György és az elnökség tagjai tanácskoznak. Időpont-egyeztetés folyamatban.
Készítette: Villányi Györgyné
2018 augusztus 27-én