EMLÉKEZTETŐ
a Mozgalompedagógiai Szakosztály 2013. február 22-ei üléséről
Jelen vannak: Boross Géza, Laurenszky Ernő, Révész György, Trencsényi László, Velemi Kinga, valamint Velkey Kristóf meghívott (Balázs György, Klujber Márta, Rakó József, dr. Szabó Imre, dr. Tóth József kimentették magukat).
Helyszín: ELTE PPK, VII. Kazinczy u. 23-27. 304. szoba
1. Első napirendi pontban a munkaterv tárgyalására került sor. Miután a szakosztály tagjai csak a helyszínen kapták meg a munkaterv tervezetét, a továbbiakban, sőt, a szakosztályi ülést követően is lehetett megjegyzést, kiegészítést, módosítást fűzni hozzá. Mivel a szakosztályi ülést követő héten erre nem került sor, a munkaterv a továbbiakban véglegesnek tekinthető.
A munkatervben egyelőre nem szerepel, de – amennyiben az erre irányuló egyeztetések eredménnyel játnak – a júniusi szakosztályi programot Békéscsabán lehetne tartani. Ez esetben a téma a gyermekmozgalmak szerepe a nemzetiségi identitás kialakításában lehetne.
Trencsényi László tájékoztatta a szakosztály tagjait: lehetséges, hogy a Staféta tábor idei helyszíne újra a régióban lenne, ez esetben a két rendezvényt össze lehetne kapcsolni.
2. Második napirendi pontban a szakosztály megjelent tagjai döntöttek a Vasvári Diploma 2013. évi kitüntetettjeiről.
3. Egyebek között az ülés résztvevői meghallgatták Velkey Kristóf matematika – játék- és szabadidő-szervező tanári mester szakos végzős hallgatónak a tábortűz módszertanát, nevelési szerepét a cserkészetben és az úttörőmozgalomban párhuzamosan vizsgáló – bőséges szakirodalmi forrásra és személyes interjúkra támaszkodó – kutatási összefoglalóját, amellyel kapcsolatban élénk eszmecsere bontakozott ki. A teljesség igénye nélkül – mintegy továbbgondolásra ajánlva – néhány figyelemre méltó megállapítás, gondolat:
– „A hangulatos tábortüzet ugyanis a résztvevők csinálják, a tábortűzvezető csak irányítja.”
– A tábortűzvezetőnek fontos szerepe van (még ha csak háttérből irányít is), de nem feltétlenül szükséges minden részletet előre megtervezni, gyakran a spontán szerveződő tábortűz hangulatosabb.
– Fontosak és hatásosak lehetnek az igényes tartalmi elemek, de a – vélt vagy tényleges – elvárásoknak való megfelelési szándék nem feltételenül sikeres.
– Egy figyelemreméltó különbség: a cserkésztáborokban minden napot tábortűz zár, amely egyúttal az önvizsgálatra is alkalmat nyújt, az úttörőtáborokban többnyire csak nyitó- és zárótábortűz van.
Az emlékeztetőt készítette: Révész György