FELHÍVÁS BARANYA MEGYE MINDEN PEDAGÓGUSÁHOZ
Újjáalakult a Magyar Pedagógiai Társaság Baranya Megyei Tagozata. A Tagozat tagjai felhívást intéznek minden olyan pedagógushoz a megyében, akik helyi szinten szeretnének tenni a MAGYAR PEDAGÓGIA „MEGVÁLTÁSÁÉRT”, vagy csak egyszerűen részt akarnak venni a szakmai munkában, hogy lépjenek be a Társaság tagjai közé, és jöjjenek el első rendes ülésünkre, amelyet 2010. szeptember 18-án 10 órakor tartunk a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János utcai épületében.
Kérjük Önöket, amennyiben a megyében dolgoznak, és érintettnek érzik magukat a fenti kérdésben, legyenek itt szeptemberi ülésünkön, illetve értesítsenek minden olyan kollégát, “óvodától egyetemig”, akiről tudják, hogy szeretne változtatni SORSUNKON – AZ OKTATÁS-NEVELÉS ÜGYÉN. Felhívásunk szól a bölcsődei gondozónőknek, az óvodapedagógusoknak, a tanítóknak, tanároknak, szakoktatóknak, kollégiumi nevelőknek, a felsőoktatás és a felnőttképzés oktatóinak, a közoktatás vezetőinek és a köz minden pedagógus alkalmazottjának. Az 1891-ben alapított Magyar Pedagógiai Társaság ma közhasznú civil szervezetként működik. Különböző szakmai és területi tagozataiban olyan pedagógusok végeznek szakmai munkát, akik felelősnek érzik magukat a magyar pedagógia sorsának alakulásáért. A Társaság szervezeti egységei az Alapszabály keretein belül önállóak, saját működési területükön és hatókörükben maguk építik kapcsolataikat, együttműködési rendszerüket, alakítják belső felépítésüket, irányításuk szervezetét és működési rendjét. Ez a FELADAT áll előttünk. Az ülés várható témái: 1. A magyar pedagógia „megváltásának” esélyei – előadás és beszélgetés.2. A megyei tagozat munkájának megszervezése.3. A Szárny és teher kiadvány téziseinek vitája – szakmai megbeszélés. Érdeklődni és jelentkezni lehet az MPT Baranya Megyei Tagozat titkáránál, Zalay Dóránál a zdora@feek.pte.hu e-mail címen, illetve a 72/501-500/2522-es telefonon. Minden Baranya megyei pedagógust szeretettel várunk! Dr. Zalay Szabolcs tanszékvezető egyetemi adjunktus PTE FEEK Kultúratudományi Intézet Kultúraközvetítési és Közösségfejlesztési Tanszék a Magyar Pedagógiai Társaság Baranya Megyei Tagozatának elnöke