LevélmeghívóAktív és felelős állampolgárság – demokrácia – szabadságTisztelettel tájékoztatjuk, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet elődintézményeinek szakmaitapasztalatára építve az elmúlt három évben az alábbi két nagyszabású projektet valósította meg az„aktív és felelős állampolgárság – a demokrácia – szabadság” témakörben: „Elektronikus mintavételi keretrendszer kifejlesztése ás megvalósítása a demokratikusállampolgárságra képzés és a társadalmi-gazdasági eredményesség közötti szakképzésbeliösszefüggés vizsgálatában” című projekt „Társadalmi és állampolgári nevelés-oktatás a szakiskolákban” cím_ projektA projektek-megvalósítási tapasztalatait – együttműködő partnereinkkel (Szegedi és PécsiTudományegyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel) – a programzáró rendezvényünk keretébenszeretnénk megosztani az érdeklődőkkel.Hívjuk és várjuk konferenciánkra, melynekId_pontja: 2009. június 5. péntek 10.00 – 16.00Helyszíne: OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum1089 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.Ebéd és szekcióülések: Hunguest Hotel Platánus1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 44.Tervezett program10.00 – 10.05 Köszöntő, megnyitóAz „Erőszakmentes, egészségtudatos iskola” mozgalom logójának/mottójánakmegtervezésére kiírt pályázat ünnepélyes eredményhirdetéseFarkas Katalin, Oktatáskutató és Fejleszt_ Intézet10.05 – 10.20 Bevezet_ el_adásMit viszünk, mit vihetünk a 2010-es nevelési világkonferenciára? Pedagógia azABC-n túl, demokrácia, vállalkozás, szabadságKlein Sándor, Pécsi Tudományegyetem10.20 – 10.35 Ajánlások az aktív és felelős állampolgárságra nevelés stratégiájáhozFalus Katalin és Mihály Ottó, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet10.35 – 11.05 A demokrat
ikus értékeket támogató képzés lehet_ségei és tapasztalataiDöbör András, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző KarSzakképzési, Továbbképzési és Távoktatási KözpontFarkas Olga, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképz_ KarKorreferátum: Varga Hedda, Savaria Térségi Integrált Szakképz_ Központ11.05 – 11.20 Aktív állampolgárságra nevelés a fels_– és feln_ttoktatásbanKoltai Dénes, Pécsi Tudományegyetem11.20 – 11.35 Demokrácia és mediációCsemáné Váradi Erika, Miskolci Egyetem11.35 – 11.55 Kávészünet11.55 – 12.15 Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szerepe a fels_oktatási állampolgárinevelésbenKocsis Mihály, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet12.15 12.35 „Van-e szükség aktív polgárokra a demokratikus tanuló társadalomban? A kései,vagy poszt-modern kor felsőoktatásának dilemmája”Németh Balázs, Pécsi Tudományegyetem12.35 12.55 A „soft law” hatása az oktatás és képzés szabályozására az európai integrációtükrébenVárnagy Péter, Pécsi Tudományegyetem12.55 13.15 Aktív állampolgárságra nevelés a drámapedagógia segítségévelZalay Szabolcs, Pécsi Tudományegyetem13.15 – 13.20 A délelőtti program zárása13.30 – 14.30 Ebédszünet14.30 – 16.00 Workshop három témában – a stratégiai ajánlások tükrébenDemokráciaModerátor: Eszik Zoltán, Oktatáskutató és Fejleszt_ Intézet és Simonfalvi László,ILS AlapítványSzabadságModerátor: Horváth Zsuzsanna, Oktatáskutató és Fejleszt_ Intézet és BendaJózsef, Budapesti Kommunikációs és Üzleti F_iskolaVállalkozásModerátor: Németh Balázs, Oktatáskutató és Fejleszt_ Intézet és Soltész Anikó,SEED Alapítvány16.00 – 17.00Zártkör_ tanácskozásKonferencia-ajánlások véglegesítéseA rendezvény ideje alatt sor kerül a Carl Rogers: Találkozások cím_, és Will Stillwell – JereMoorman: „A konfliktus az élet része – A háború elkerülhet_” könyvének bemutatására.A rendezvényen való részvétel – az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásának köszönhet_en– térítésmentes. Kérjük, 2009. június 2-ig jelezzék részvételi szándékukat a www.ofi.huweboldalon, a „Rendezvények” menüpont alatt.Budapest, 2009. május 21.
Farkas Katalin