MEGHÍVÓ
Egykori kollégái, tanítványai, munkatársai kezdeményezésére Gáspár Lászlónak, az egyik legnagyobb hatású pedagógiai újítónak, a szentlőrinci, sarkadi iskolafejlesztőnek 80. születésnapjára emlékév szerveződik.
A nyitóprogram március18-án Budapesten 11 órai kezdettel az ELTE Kazinczy utcai épületében 2017. március 18-án indult (Előadók Trencsényi László, Bárdossy Ildikó, Köteles Lajos)
A Békés megyei program nyitó rendezvényét
Békéscsabán a Békés Megyei Könyvtárban március 21-én 10 órai kezdettel tartjuk,
amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.
Program:
- Középiskolás diákok rövid zenés köszöntője
- Vers
- Klasszikus gitárzene
Előadják: Andrássy Gyula Gimnázium és a Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.
- Megnyitó és bevezető előadás:
„Dr. Gáspár László – az iskola társadalma – a társadalom iskolája”
Előadó: Kovács János ny. gimnázium igazgató.
- Előadás:
„Innováció a felsőoktatásban”
Előadó: Köteles Lajos ny. főigazgató.
- Zárszó helyett – szakmai beszélgetés az emlékév további tervezett programjairól
Az emléknap zárásként a résztvevők egy csoportja Dr. Gáspár László síremlékén koszorút helyez el Békésen.
Békéscsaba, 2017. március 16.
A MPT Békés Megyei Tagozat nevében:
Dr. Kovács János