Gyermekérdekek – Korczak: szakosztályi beszámoló

Beszámoló

a Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottság munkájáról

Az 2013-as év egyik fontos kérdésének tekintette a szakosztályi vezetés, hogy megoldásokat keressen a korábbi években már megfogalmazott alapproblémára, nevezetesen, hogy szélesebb körben szólítsuk meg a gyermekvédelem és a korczaki pedagógia iránt érdeklődőket, beleértve különösen a fiatalabb korosztályt. Új lehetőségeket keresve jutottunk arra a felismerésre, hogy e generáció eléréséhez ki kell lépnünk a virtuális színtérre. Ennek jegyében indította el Simon Mária társelnök a „Janusz Korczak az ‘Öreg doki,” facebook csoportot. A szakosztály és a téma iránt érdeklődők szélesebb köre számára itt tudtak megjelenni gyermeki jogokkal s a gyermekvédelemmel kapcsolatos szakmai problémák, gondok, felvetések, gyakorlati kérdések.

A gyermekvédelmet érintő törvényi változások olyan új helyzeteket hoztak létre, melyekről legalább folyamatos jelzéseket adhattak egymásnak e fórumon keresztül az érintett szakemberek és laikusok egyaránt. Ld. az iskolai és intézményes gyermekvédelmet segítő szakmák (iskolai szociális munkás, iskolapszichológus) ellehetetlenítése, az iskolapszichológus hálózat szétverése, a pedagógiai szakszolgálatok „átrendezése” kapcsán a legrászorultabbak kikerülése az alap- és szakellátásból, (még inkább: be sem jutásuk oda). De nem utolsó sorban az iskolai gyermekvédelmi státusz megszüntetésével a gyermek- és ifjúságvédelem problémáinak „áttolása” hatósági színtérre. A facebookos megjelenés – bár nem pótolta a személyes találkozós rendezvényeket – folytonossága és folyamatossága kapcsolódási alkalmakat teremtett és teremt. A virtuális színtérre vitt szakmai diskurzus megmutatta azokat a lehetőségeket, amelyeket a jövőben még inkább szeretnénk tovább szélesíteni, jobban kiaknázni.

Bár nem szakosztályi rendezvény a Staféta tábor, mégis minden évben alkalom a találkozásra, szakmai feltöltődésre, önképzésre, vitákra. Így volt ez idén júniusban Győrben, a „Mire való az iskola?” címmel megrendezésre került Staféta táborban, melyen a szakosztály több tagja (törzsgárdája) vett részt. A konszenzuskeresés jegyében mód nyílt a centralizált és demokratikus iskolaképekről a téma jeles kutatóival és szakértőivel, valamint a mindennapi gyakorlatokat megvalósító pedagógusokkal véleményt cserélni, vitázni, s állást foglalni a demokratikus iskolamodell mellett.

A szakmai párbeszéd hiánya és annak szükségessége inspirálta azt a rendezvényünket, amelyet novemberben tartottunk az „iskolarendőr” témában. A szakmai fórumon a pedagógiai oldal képviselői mellett, a téma szakértőiként voltak megszólítva a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatói és munkatársai, valamint az ORFK és a BRFK bűnmegelőzési osztályainak munkatársai. A vitaindítóban kapott szót egy VIII. kerületi középiskola azon pszichológusa, aki az Élet és Irodalomban hosszabb vitákat generáló tanulmányt publikált az „iskolapolicáj” témában. A téma aktualitását az adta, hogy a 2013/2014. évi tanév őszén megjelentek a KLIK által kijelölt középfokú nevelési-oktatási intézményekben a médiában iskolarendőrökként aposztrofált „bűnmegelőzési tanácsadók”. A műfajában inkább beszélgetőkör, mint kerekasztal típusú vita aktualitását az ott elhangzottak is megerősítették. Megnevezésük bizonytalanságai („közbiztonsági tanácsadó”, ‘”iskolarendőr”, „rendőrtanár”, „bűnmegelőzési tanácsadó”) a tervezett tevékenységkör definiálatlanságát is jelezték. A vita során kitűnt, hogy a „bűnmegelőzési tanácsadók” munkájának csak tágan értelmezhető jogi keretei vannak, nincs a feladatkörüket leíró jogszabály. Abban a hiátusban nyertek teret, értelmezik szerepüket, amely az iskolai nevelést segítő szakértelmek státuszainak megszüntetése, vagy alkalmazásuk korlátozása nyomán keletkezett (iskolai szociális munkás, gyermekvédelmi felelős, iskolapszichológus). Bűnmegelőzési teendők – helyi megegyezésekben kialakítva – a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, az állampolgári ismeretek körébe tartozó témák feldolgozásában, előbbiek „rendőrségi prevenciós eszközökkel történő támogatásában” konkretizálódik. „Oktat, előadást tart, jelen van, rendezvényt szervez, bemutatót visz az iskolába, külső területi ellenőrzésen vesz részt, fogadóórát, értekezletet, továbbképzést tart. Megszólítja a szülőket, pedagógusokat, diákokat, az iskola tanmenetéhez igazodva. Elérhetőséget ad, közösségi oldalon jelen van, adatokat elemez és értékel, figyeli az oktatási intézmény környékén a bűnügyi tendenciákat, Kapcsolatot tart a bűnügyi szervekkel és rendészeti területtel, a rendőrség társszerveivel. Területi irányítás alatt beszámol, jelzést ad, jelentést készít. Iskolának promóciós anyagot készít, prezentációt, felmerülő problémákat kezel. Ami nehézséget okoz, hogy rendőrként van jelen az iskolában. Nevel, de mellette rendőr.” (Idézve az egyik rendőrségi szakértőtől.) Fokozza az értelmezési zavart, hogy hetedik éve fut „Az iskola rendőre” elnevezésű projekt, mely a gyermekek védelmére irányuló bűn- és baleset-megelőzési tevékenység.

Nem szokás éves beszámolóban események hosszas taglalása, az előbbiekkel csupán azt kívántuk érzékeltetni, hogy a szorosabban a szakosztály tárgykörébe tartozó kulcs-történésekre törekszünk reflektálnia. A jövőben gyakrabban hívnánk össze hasonló típusú fórumokat, mert igen hasznosnak bizonyult az eltérő szakmai álláspontok megismerése, s annak

Összegzésként az alábbiakban jelölnénk meg az 2014. évi feladatainkat:

  1. Az internetes csoport erősítése, fórumteremtés, a nyilvánosság erejének felhasználása. A Korczak-weboldal frissítése, társítása a megújult MPT-honlaphoz.
  2. Fentiek egyik célja: gyermekvédelmi, gyermekjogi vonatkozású közoktatási történések, események figyelése. Ezekre reagálunk, a véleményformálást segítjük.
  3. Ha lehetőség van beavatkozásra (pl. szakértői vélemények jogszabályalkotás előtt), mindig lépünk.
  4. Félévente legalább egy aktuális szakmai kérdésről vitát rendezünk. Közeli tervünk a „Káva” Színházi Nevelési Társulat „A Hiányzó padtárs” című interaktív programjának megtekintése, beszélgetés az alkotókkal.
  5. Folyamatossá tesszük a rendészeti szakemberekkel, a bűnmegelőzési tanácsadókkal megkezdett tapasztalatcserét a rendszer jobbítása érdekében.

Budapest, 2014. 01. 27.

 

Dr. Makai Éva
Dr. Simon Mária
társelnökök