Jó hírek Kecskemétről is

Beszámoló és 2009. évi munkaterv 

 

 

A 2008. évi munkatervben említettek szerint két programot kívántunk szervezni, az alábbi témákban:

 

1. Április 10-12. között a XI. Országos Projektpedagógiai Konferencia a Projektpedagógiai Társaság szervezésében, a Magyar Pedagógiai Társaság Bács- Kiskun Megyei Tagozatának társszervezésében valósult meg. Két helyszínen, Kecskeméten és Szolnokon került feldolgozásra a konferencia központi témája, a „Megvalósult, megvalósítható projektek az oktatásban, nevelésben.

A program lebonyolítása a tervezettnek megfelelően zajlott le.

 

2. Októberre terveztük aA gyermekkori epilepszia” című konferencia előadást, amelynek meghívott előadója Dr. Bense Katalin főorvosnő- a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórházának Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Gondozójától.

Ennek a programnak a megvalósítása 2009. áprilisára helyeződött át.

 

 Célkitűzéseink:

 

A Magyar Pedagógiai Társaság Bács-Kiskun megyei tagozata lényegesnek tartja az érdeklődő pedagógusok, pedagógusjelöltek, az ifjúságsegítők valamint csecsemőgondozók számára tematikus előadások szervezését meghívott előadók közreműködésével.

 

Rendezvények:

 

1.         A gyermekkori epilepszia – konferencia előadás

 

Előadó: Dr. Bense Katalin,

Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza, Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Gondozó, Kecskemét

Tervezett Időpont: 2009. április

Helye: Kecskemét

Résztvevők: Pedagógusok, pedagógusjelöltek, szülők, ifjúságsegítők, csecsemőgondozók

 

2.         XII. Országos Projektpedagógiai Konferencia

 

Szervező: Projektpedagógiai Társaság.

Társszervező: Magyar Pedagógiai Társaság Bács- Kiskun Megyei Tagozata

Időpont: 2009. április

Helye: Kecskemét

 

3.         Elsősegélynyújtás a pedagógusjelöltek számára – tematikus előadás és bemutató

 

Szervező: Magyar Pedagógiai Társaság Bács- Kiskun Megyei Tagozata

Időpont: 2009. október

Helye: Kecskemét

Résztvevők: Pedagógusok, pedagógusjelöltek, szülők, ifjúságsegítők, csecsemőgondozók

  

                                               Dr. Kuti István                         Ovárdics Andrea

                                               Tagozati elnök                                                 titkár