Kedves nemzetiségi nevelésben dolgozó Pedagógus Kolléga!

2017. október 18-án A Koch Valéria Iskolaközpontban nagyon tartalmas szakmai programban volt részünk. Köszönet illeti Hock Ibolya igazgató asszony kiváló szervezését és ösztönző, lelkesítő eredményekről szóló beszámolóját, hozzászólásai, és vendéglátását. Köszönet a helyi pedagógusok munkájáért.

Pécsen egyrészt bemutatókon korszerű módszerek alkalmazását figyelhettük meg, utána szakmai megbeszélésen került sor az órák elemzésére. E mellett párhuzamosan a nemzetiségi stratégiák tartalmi kérdéseiről folyt a szakmai beszélgetés. Négy kiváló előadás után további feladatok kerültek terítékre.

E program folytatásaként kerül sor 2017 november 22-én szerdán Budapesten a szlovák szakmai napra.

Mellékletben küldöm a meghívót és a programot, köszönve  Szabóné Dr. Marlok Júlia igazgató asszony meghívását.

Szintén két területen folyik a munka.

Egyrészt bekapcsolódhatnak az érdeklődő kollégák  az iskolai helyi programba (időbeli iskolába történő bejelentkezés után).

Ezt követően 13 órától a könyvtárban folytatódik a szakmai program: “Mit vár a nemzetiségi pedagógus, a nemzetiségi intézmény a szakmai civil szervezettől.”

Várunk minden érdeklődő pedagógust a szakmai munka fontossága érdekében!

Karácsonyi meglepetésként a megjelent kollégák 15% – os vásárlási kupont kapnak, ami a Líra Móra könyvesház hálózatán belül az ország több településén beváltható 2017. december 31-ig.

Rövid visszajelzésért köszönet.

Üdvözlettel:

Villányi Györgyné Jutka
MPT alelnök
villanyi.jutka@gmail.com