LEVÉL A GRUNDRÓL

 Kedves Barátom!

A Grund Klubhálózat és a Magyar Úttörők Szövetsége – a korábbi évek hagyományainak megfelelően – 2009. június 6-án szombaton nagyszabású gyereknapi GRUND bulit szervez Csillebércen, amelyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt.

Helyszín: Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ (1121 Budapest, XII. Konkoly Thege u. 21.)

A rendezvény 10.00 órakor kezdődik, s várhatóan 17.00 óra körül ér véget. Ebben az évben  – összefogva a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületével – fantasztikusan gazdag programmal várjuk a résztvevőket.

Két színpadon (pop-és rock színpad elnevezéssel) 19 magyar előadó, illetve együttes lép színpadra:

POP színpad:
1. Dopeman
2. Gáspár Laci
3. Tóth Vera + Tóth Gabi
4. Kefír & V-tech
5. Dred & Doris
6. Emilio
7. Fatima
8. Kozmix
9. Roy & Ádám
10. Gál Csaba Boogie

 ROCK színpad:
1. The Moog
2. Ferenczi György és a Rackajam
3. Jamie Winchester
4. United
5. Belmondo
6. FreshFabrik
7. Sugarloaf
8. Machin Mouse
9. Ludditák

A fellépők mellett kézműves utca, felfújható élménypark, logikai-és népi játékok tere, bringafalva, valamint nemzetiségi táncházak várják az érdeklődőket. A program keretében bemutatkozik a Magyar Honvédség, a Kataszrófavédelem, a Tűzoltóság, a Budapesti Rendőr Főkapitányság és számos egyéb meglepetéssel is várjuk vendégeinket. A részletes program és időrend május 5-től olvasható lesz a www.grund.hu honlapon. A programról szóló tájékoztató megjelenik a médiában, s a rendezvény szórólapja mailben kiküldésre kerül az általános és középiskolák számára, egyúttal pertnerszerveteink is tájékoztatást kapnak róla.

Június 5-én, illetve 6-án – korlátozott számban – kedvezményes szállás igénybevételére van lehetőség Csillebércen (1.000 Ft/fő/éj), s étkezés is rendelhető az irodán a következő árakon: reggeli: 500 Ft, ebéd 850 Ft, vacsora 750 Ft.

Június 5-én (pénteken), illetve június 6-án (szombaton) este 20.00 órától szabadtéri disco várja a táborban éjszakázó csoportokat. A rendezvény teljesen nyitott, arra szeretettel hívunk és várunk családokat, iskolai osztályokat, közösségeket és minden – a program iránt érdeklődő – személyt, vagy szervezetet.

A program ingyenes, de azt köszönettel vennénk, ha a csoportok érkezésüket előzetesen jeleznék az alábbi címen:

Jelentkezés és bővebb felvilágosítás:

Grund Klubhálózat

 info@grund.huwww.grund.hu

Tel/fax: 06/1 395-8530