Matek az iskolában

2022 február negyedikén az MPT keretében a Kerekgedei matematikatanítási szakosztály internetes beszélgetést szervezett

Matek az iskolában
– ahogy a pszichológus, Gyarmathy Éva és ahogy a gyakorló tanárok látják
címmel.
Gyarmathy Éva sokfelől megszerzett tapasztalatai alapján találkozott a mai magyar
matematikatanítás hiányosságaival, árnyoldalaival is. Nagy akadémiai kutatási programjukban azzal
foglalkoznak, hogyan lehet a tanulási környezetet hatékonyabbá tenni, ezen belül a matematika
tanulását jól megalapozni, annak pszichológiai feltételeit már a tananyagtervezés során
megteremteni. A kutatás így elsősorban a kezdő iskolai évekre fókuszál, hiszen itt dől el a későbbi
matematikatanulás eredményessége
Ma még a gyakorlatban, a csoportszobákban és a tantermekben, a mentális alapok ellenőrzése és
fejlesztése a legtöbb esetben párhuzamosan kell haladjon az aktuális tantervi anyaggal. Ezzel minden
óvodapedagógusnak és matematikát tanító tanárnak, tanítónak egyénileg kell megküzdenie. Ebben a
munkában nyújthat nagy segítséget ez a prezentáció, amit Gyarmathy Éva megosztott a Magyar
Pedagógia Társaság, és ezen keresztül a magyar pedagógusok nyilvánosságával.