A gyerekek megérdemlik a demokratikus oktatást.
Demokratikus oktatás és nevelés:
Modern demokratikus országoknak demokratikus nevelésre van szüksége.
Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
Az iskolák
Az oktatási rendszerünk nem mai keletű. Az 1800-as években egy tekintélyelvű társadalom számára fejlesztették ki, melynek olyan munkásokra, katonákra és polgárokra volt szüksége, akik hagyják magukat irányítani azok által, akik „jobban tudják”.
Az iskolák ma már sokkal élhetőbbek, de az általános elvek nem változtak sokat: a gyerekek még mindig olyan rendszerben találják magukat, ahol a személyes érdeklődésüket és véleményüket szinte teljesen figyelmen kívül hagyják,és ahol a demokráciát és a társadalmon belüli egyenlőséget ritkán tapasztalhatják meg.
És mi ennek az eredménye?
A tanulmányok azt mutatják, hogy alig két héten belül a diákok elfelejtik a tanultak 80%-át. Az iskolákból lemorzsolódók aránya az Európai Unióban majdnem 15%. A vállalatok arra panaszkodnak, hogy az új munkaerőből hiányzik a kreativitás, az innovatív szellemiség.
Egyre több gyerek csak gyógyszerekkel képes átvészelni az iskolában töltött időt.
Az iskolarendszer elavult!
Kell lennie ennél jobb útnak!
A jobb út: a demokratikus nevelés
Miért kell a demokratikus országokban lévő iskoláknak ilyen antidemokratikusnak és hierarchikusnak lenniük? Ez nem szükségszerű
Az oktatási kutatások bebizonyították, hogy a tanulás legjobb módja, ha egyszerűen kiélhetjük természetes kíváncsiságunkat és érdeklődésünket.
Pont ez történik a demokratikus iskolákban és egyetemeken. Szabad, ön-motivált tanulás. A természetes érdeklődést nem elfojtják hanem bátorítják.
Ennek az eredménye: motivált, innovatív emberek, akik egész életükben tanulnak.
Az EUDEC egy non-profit szervezet mely a demokratikus oktatási modellt népszerűsíti. A tagjai egyének, iskolák és intézmények Európa egész területéről, több évtizedes tapasztalattal a demokratikus oktatás terén.
EUDEC összegyűjti és megosztja ezeket az információkat a következő módokon: online információ a demokratikus iskolákról elméletben és gyakorlatban (www.demokratikusneveles.hu, www.eudec.org)
- publikációk
- konferenciák, találkozók és szemináriumok
- iskolai partner-, és csereprogramok
- iskolalátogatási lehetőségek
- iskolák, egyetemek, szervezetek
egymást kölcsönösen támogató hálózata
További információért látogass el weboldalunkra vagy lépj kapcsolatba velünk:
Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület
az EUDEC magyar tagszervezete
2094 Nagykovácsi, Séta utca 5/a.
www.demokratikusneveles.hu
info@demokratikusneveles.hu
Fóti Péter egyesületi elnök
peter.foti@runbox.com
EUDEC e.V.
European Democratic Education Community
(Európai Demokratikus Nevelésért Egyesület)
Paul-Gruner-Str. 33
04107 Leipzig Németország
www.eudec.org
info@eudec.org