Mobil informatika az iskolában – Állásfoglalás – 2024. október 8
A Magyar Pedagógiai Társaságban vita zajlott (Robottechnika Szakosztályának kezdeményezésére) megvitatta, a 2024. augusztus 8.-án, kormányrendeletben közzétett, az iskolai mobiltelefon-használatot a diákoknak gyakorlatilag megtiltó jogszabályt, amely jelentősen korlátozza „a mobiltelefonok, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök, illetve az internetelérésre alkalmas „okoseszközök” használatát az iskolákban és kollégiumokban.
A Társaság szakosztályainak vezetői fogalmazták meg a tagság lényeges többségének véleményét, ezt foglalta kerek egészbe a kezdeményező, szakmai értelemben illetékes szakosztály az alábbiak szerint:
1. Az információkezelő eszközök, különösen a könnyen használható mobil változatok fokozottan, igen erős addiktív hatásúak. A pedagógiai természetű eljárások, beavatkozások alapvető célja a kóros mérték kialakulásának prevenciója. Hangsúlyozzuk, hogy ennek legkevésbé hatékony módja a tiltás.
2. Az ember gondolkodása részeként egyre fokozottabban használja a technikai környezetét. Agyunkat kiegészítjük „kiterjesztjük” mesterséges külső memóriával, aritmetikai-logikai egységekkel, az ember a géppel egyre erősebb szimbiózisban él. Ez nem sci-fi, 2025-ben a termelő munka egynegyedét már robotok fogják végezni. Ez ellen nem lehet, és nem indokolt küzdeni.
3. A tudás, az ember reakciói, kognitív műveletei alapvetően megváltoznak. Ennek megfelelően a tanulást, így az azt segítő tanítási módszereket teljesen mássá formáljuk. Láthatóan végére értünk a Gutenberg-galaxisnak, és meghaladjuk a XIX. századi tudásközvetítés konvencióit.
4. A technikai eszközöket egyre fokozottabban „okos tárgyak”, azokat az internet kapcsolja rendszerbe. Ebben a vegyes környezetben az embernek továbbra is vezető szerepe létünk kritériuma. A technikai információs környezet érzékeléséhez, azzal való kapcsolat megteremtéséhez (jelenleg)
kiemelkedő eszköz, egy személyes információ kezelő központi egység, egy új „érzékszervünk”, a virtuális világba lépés „kapuja”, jelenleg a mobil telefon. A mobilt kitiltani, háttérbe szorítani fejlődés ellenes, amint a számítógépek esetén már beláttuk ez nem is lehetséges. Jelenleg minden tantermet
kívánatos ellátni projektorral, számítógéppel, és minden diákot – az iskola hálózati rendszerébe fűzhető – „iskolai mobillal”.
5. Szóvá tesszük, hogy a szabályozás elemelése a pedagógusok-szülők-diákok megegyezésekre épülő eljárásaitól kifejezetten konfliktusgeneráló, akár kontraproduktív.
Konklúziónk: A „mobiltelefonok, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök, illetve az internetelérésre alkalmas „okoseszközök” kitiltása az iskolákból és kollégiumokból fejlődésellenes lépés, a nevelés egyik feladata elöli megfutamodás. Ahogyan a számítógépek integrálása az oktatásba elengedhetetlen, úgy hasonlóan kívánalom, a többi készülék állandó, folyamatos rendelkezésre állítása a tanulást támogató (tanítási) folyamatokban.
Ezek tehát a tanítási-tanulási folyamat alapeszközei. Jelentősen fokozzák az oktatás hatékonyságát, felkészítik a diákokat, közösségeiket a modern világ kihívásaira. Irányított használatukkal csökkenthetjük a nem kívánt hatásaikat.
A tervezetet az elnökség felelős vezetőinek,
továbbá az Egészségnevelési Szakosztály, Családpedagógiai Szakosztály, Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály, Gyermekérdekek Szakosztálya, Kisgyermeknevelési Szakosztály, Neveléstörténeti Szakosztálya, Pályaorientációs Szakosztálya, Színes Húrok Szakosztály, Takács Etel Szakosztály
Középmagyarországi tagozat
Szakképzési Kollégium
véleménye alapján összeállította
Dr. Farkas Károly
a MPT Robottechnikai szakosztálya
elnöke