MOPED emlékeztető

EMLÉKEZTETŐ
a Mozgalompedagógiai Szakosztály 2014. február 14-ei üléséről

Jelen vannak:    Balázs György, Boross Géza, Laurenszky Ernő, Mihályi László, Révész György, dr. Szabó Imre, Trencsényi László, dr. Tóth József (Rakó József kimentette magát).

Helyszín: ELTE PPK, VII. Kazinczy u. 23-27. 304. szoba

1. Első napirendi pontban a 2013. évi beszámoló és a 2014. munkaterv tárgyalására került sor. Az írásban kiküldött anyaghoz Révész György azt a kiegészítést fűzte, hogy a májusra tervezett, vándortábori emléküléshez a Múltunk Öröksége Alapítvány is csatlakozott, és javasolja, hogy a helyszín Szalkszentmárton, az időpont május 16-17-18. legyen.
Dr. Szabó Imre a II/1/b ponttal kapcsolatban korábban kiküldött módszertani útmutató sorsáról, a reakciókról és a további feladatokról érdeklődött, különös tekintettel a pedagógusképző intézményekben és szakokon a mozgalompedagógiai ismeretek átadására. Javasolta továbbá Szloboda Árpád emlékének megörökítését a szalkszentmártoni találkozó kapcsán.
Révész György elmondta, hogy az éppen dr. Szabó Imre közbenjárására az Apáczai Kiadó segítségével az ország szinte minden általános iskolájába eljuttatott módszertani levélre Hajósról és Székesfehérvárról kaptunk választ. E mellett persze számos iskolatörténeti gyűjteményben található értékes mozgalomtörténeti anyag, de további lépéseket egyelőre nem tervezünk, hiszen nem tudjuk megoldani az anyagok tárolását, a helybeni gyűjtemények kezeléséről pedig megfelelő segítséget nyújt a kiküldött módszertani útmutató. A mozgalompedagógiai képzéssel kapcsolatban hozzátette, hogy – bár az intézmények részéről minimális fogadókészség mutatkozik – talán az lehetne a megoldás, ha a mozgalompedagógiai ismereteket önálló kompetenciaként lehetne akkreditáltatni. Megemlítette, hogy a Papp Zsolt által még 2007-ben kidolgozott anyag kellő alapot szolgáltathatna ehhez.
Dr. Tóth József javasolja, hogy az őszi szakosztályi ülés előtt folytassunk konzultációt a potenciális partnerekkel (Szabadidő-pedagógiai Szakosztály, egyházi gyermekszervezetek), és a két, már harmadik éve halasztódó közös rendezvény közül azt tartsuk meg, amelyik partnerrel az egyeztetés sikeres.
Trencsényi László hozzátette az elhangzottakhoz, hogy a pedagógusképzésben a pedagógiai és pszichológiai képzés lehetőségei éppen a legutóbbi akkreditációs döntések után beszűkültek, de talán lenne lehetőség a szabadidő-szervező és az ifjúságsegítő kurzusok anyagába beépíteni a mozgalompedagógiai ismereteket. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a nem intézményes, illetve az informális képzések lehetőségére. Kiegészítette továbbá a beszámolót azzal, hogy – bár nem szakosztályi rendezvény volt – a szakosztály tevékenységéhez kapcsolódott a gyermekvasút tevékenységéről írt szakdolgozatok bemutatója, amelynek kapcsán további rendezvények megszervezésére kaptunk helyszín-felajánlást. Révész György úgy vélte, hogy az úttörővasút-gyermekvasút működése és képzési rendszere olyan fontos tapasztalat, amellyel érdemes külön is foglalkozni, esetleg a Mozgalompedagógiai füzetek egy későbbi kötetét ennek szentelni. Mihályi László hozzátette, hogy az Úttörővasút az úttörőmozgalom egyetlen olyan közössége, amely – ha megváltozott feltételek között is, de lassan negyed századdal a rendszerváltás után is tovább él.
Laurenszky Ernő javasolta Kondor Endre emlékének megörökítését oly módon, hogy az általa különösen kedvelt Királyrét – Szénpatak-völgye – Csóványos turistaútvonalat Kondor Endre Emlékútként hirdessük meg. A javaslatot a megjelentek egyhangúlag támogatták, egyúttal javaslatok hangzottak el további emlék-útvonalakra, valamint arra, hogy az útvonalakhoz kapcsolódó érdekességekről, látnivalókról ismertetőket adjunk közre. Boross Géza ehhez kapcsolódóan a regös-vándorlások hagyományainak és módszereinek felelevenítését javasolta, Révész György pedig elképzelhetőnek tartotta, hogy ezeken az útvonalakon emléktáblát, kopjafát vagy más jelet helyezzünk el a gyermekmozgalmak azon túravezetői, túraszervezői emlékére, akiknek a nevét az útvonalak viselik. Egyúttal kérte a konkrét útvonal javaslatok kidolgozását. A jelenlévők végül abban maradtak, hogy első körben Jánosi (Juló) Sándor, Kondor Endre és Szloboda Árpád emlékére dolgoznak ki és hirdetnek meg útvonalakat.

Egyéb hozzászólás, javaslat nem lévén, a jelenlévők egyhangúlag elfogadták a módosításokkal kiegészített beszámolót és munkatervet.

2. Második napirendi pontban a szakosztály tisztújítására került sor. A jelenlévők egyhangú szavazással megválasztották szakosztályi elnöknek Révész Györgyöt, a szakosztály közgyűlési küldötteinek Mihályi Lászlót, Révész Györgyöt és dr. Szabó Imrét, valamint dr. Tóth Józsefet a szakosztály delegáltjának a Szakmai Kollégiumba. Dr. Tóth József – akit az előző ciklusban is a Szakmai Kollégium tagjának delegált a szakosztály – megemlítette, hogy mindössze egy alkalommal kapott meghívót. Révész György úgy vélte, ez adminisztrációs hiba lehet, aminek az lehet az oka, hogy a postaköltségek csökkentése érdekében a meghívókat többnyire elektronikusan küldik ki, és biztosította dr. Tóth Józsefet, hogy a jövőben postai úton is meg fogja kapni a meghívókat.

A szakosztály tagjai javasolták Révész György jelölését az MPT Elnökségbe. Révész György gondolkodási időt kért.

3. Harmadik napirendi pontban a szakosztály megjelent tagjai titkos szavazással döntöttek a Vasvári Diploma 2013. évi kitüntetettjeiről.

Az emlékeztetőt készítette: Révész György