Nógrádból jelentik

Munkatervi beszámoló-2018.

A Magyar Pedagógiai Társaság Nógrád megyei Tagozata a 2018-as évben az alábbi célokat tűzte ki:

  • Részvétel a MPT és a Kisgyermeknevelési Szakosztály rendezvényein
  • Köznevelési változások figyelemmel kísérése
  • Módszertani műhelymunkával a tagság aktivitásának erősítése
  • Szervezetfejlesztés, tagsági létszám növelése
  • „Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért” programsorozat szervezése, rendezése
  • A III. Országos Játéknap megszervezése
  • Együttműködés civil szervezetekkel az esélyteremtés jegyében

Törekedtünk arra, hogy célkitűzéseink ne csak saját programok szervezésével, hanem más civil szervezetek bevonásával, illetve egymás rendezvényeinek látogatásával is érvényt kapjanak. A 2018-as évben az alábbi programokat valósítottuk meg

  • Alakuló ülésen a régi vezetőségi tagok bevonásával beszélgetést, tapasztalatcserét folytattunk. Meghatározásra kerültek a 2018-as év feladatai az elhangzott javaslatok alapján. Döntés született arról, hogy a 2018-as évben a fő hangsúlyt kapó feladataink lesznek a Mesterek és tanítványok II. Pedagógusportrék című könyv bemutatása, a III. Országos Játéknap szervezése civil szervezetek bevonásával, valamint az „Ünnepnapok az egész életen át tartó tanulásért” rendezvénysorozat.
  • Vezetői kollégiumi ülésen, szakmai kollégiumi ülésen vettünk részt, amelyekről tájékoztatót szerveztünk a tagság számára.
  • A III. Országos Játéknap civil szervezetek bevonásával Városi mesemondó találkozó keretében került megszervezésre. „Salgótarján, mi így szeretünk” címmel makett kiállítást is rendeztünk, amelynek a József Attila Művelődési és Konferencia Központ adott helyszínt. A klubteremben a város kiemelkedő képességű mesemondó gyermekei varázsoltak el bennünket, akik a város minden tagintézményét képviselték. A játéknap szellemiségében a tagóvodák óvodapedagógusai érdekes játékos tevékenységet szerveztek az ide látogató gyermekek számára. Javaslatunk, hogy az országos játéknap megszervezése a gyermeknapi rendezvények sorai között jelenjen meg, nagyobb hangsúlyt adva az óvodás korosztály legfőbb tevékenységének, a játéknak, és egyúttal színesítve, gazdagítva a gyermeknap programjait.
  • Részt vettünk a küldöttgyűlésen, Budapesten. Erről a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesületének tanodájában részletesen beszámoltunk a tagság számára, illetve sort kerítettünk arra, hogy a Mesterek és tanítványok II. Pedagógusportrék II. kiadványunk előkészületeiről, folyamatáról tájékoztatatást adjunk- kapjunk.
  • Ebben az évben is megszervezésre került a tagság számára a szervezeti összetartást erősítő kirándulás. A Kékkő- Szlabonya- Alsósztregova- Losonc- Fülek útvonal költségeihez támogatást kaptunk ST MJV Polgármesteri Hivatalától, és amelyet a Gyermekekért Baráti Körrel közös szervezésben valósítottunk meg. Köszönet Czene Gyulának, aki a történelmi Nógrád útvonalon sok történelmi érdekességgel, információval készült a tagság számára, gazdagítva ismereteinket múltunk történelméről.
  • „Kerülj be a képbe” címmel ünnepi avatón vettünk részt dr. Huszárné Kraft Valéria részvételével a vasútállomás alatti aluljáró esztétikussá formálásában.
  • A civil hónap: „Épített és természeti örökségünk, fenntarthatóság” rendezvénysorozat szept. 1-30. között szerveződött. Több helyszín és kapcsolódó téma kínálkozott az rendezvényeken való részvételhez. Amelyekbe bekapcsolódtunk, és szervezőként részt vettünk az alábbiak:
  • 6: a JAMKK előcsarnokában vezetőségi ülést tartottunk, amelynek főbb témái a civil hónap rendezvényeinek pontosítása, részvételi lehetőségek megtalálása, valamint a szept. 21-i könyvbemutató előkészületeivel kapcsolatos teendők pontosítása.
  • 10.: A Civil Információs Centrumban vezetőségi ülés keretében találkozót szerveztünk, amelynek célja volt, hogy a Gyermekekért Baráti Körhöz a szervezeti szabályzat átalakításával a MOE Salgótarjáni Csoportja és a MPT Nógrád Megyei Tagozata kapcsolódjon. Ennek elfogadásához október 5-én közgyűlést szerveztünk a Munkásotthon téri fiókkönyvtárban.
  • 12: Életmentő pedagógust minden óvodába! címmel a Vöröskereszt és a Mackóvár Központi Óvoda közös szervezésében történt az elsősegélynyújtás világnapja tiszteletére.
  • 18-án Környezet és egészség programhoz kapcsolódtunk a Magyar Rákellenes Liga szervezésében. Meghallgattuk dr. Gundy Sarolta génkutató előadását a „Környezet és a gének harca” címmel.
  • 19-21 között szerveződött a Civil Információs Centrumok Országos Találkozója Salgóbányán, a Medves Hotelben. A CIC működése társaságunk szempontjából is fontos, hiszen segítőként nyújtanak támogatást a civil pályázatok felkutatásában, a jogszabályi keretek közötti működés fenntartásában.
  • 20. konferencia szervezésére került sor: Épített és természeti örökségünk városunkban címmel, amelynek helyszíne a Munkásotthon téri BBMK Forgách-i Fiókkönyvtára.
  • 21. BBMK-ban került sor egyik nagy volumenű rendezvényünkre, a Mesterek és tanítványok, Pedagógusportrék 2. könyvbemutatóra. A kötetben csakúgy, mint a korábbiakban szerettük volna megőrizni, megismertetni kitűnő kollégák életútját, munkásságát, akik nemcsak a pedagógia, hanem közösségépítő tevékenységük alapján is méltán kiérdemelték szűkebb és tágabb környezetük elismerését, megbecsülését. A rendezvény sikeres megvalósulását mutatta, és színvonalát emelte, hogy a megjelentek között tudhattuk a MPT elnökségét is, Trencsényi László, Villányi Györgyné személyében, Fekete Zsolt polgármestert is. A kiadványban szereplő pedagógusok közül sokan elfogadták a meghívást, akikkel szabad légkörű beszélgetést folytattunk állófogadás keretében a könyvtár klubhelyiségében. Köszönet Szabó Istvánné és Varga Csilla, szervező és előkészítő munkájának, Czene Gyuláné, dr. Huszárné Kraft Valéria aktív szervező, forráskutató munkájának, akik felkutatták a támogatókat, gondoskodtak a szerkesztésről; a Balassi Bálint Megyei Könyvtárnak a helyszín biztosításáért, és az előkészületi munkálatokban való segítségért. A könyvbemutatót több szervezet támogatta, elsősorban ST. MJV önkormányzata, Magyar Pedagógiai. Társaság, Sándor Zoltán és társa, a Gyermekekért Baráti Kör, Füzesné Virág Tünde és Virág László, Csermely László, és Szepessyné Judik Dorottya. A könyvbemutatóra más helyszíneken is sikeresen sort kerítettünk (Budapest, Balassagyarmat, Rétság, Debrecen)
  • 23: Belvárosi családi nap szervezésére került sor, amelyre a Mackóvár Központi Óvoda pedagógusai játékos tevékenységekkel készültek.
  • Az „Ünnepnapok az egész életen át tartó tanulásért” programsorozatunk a Gyermekekért Baráti Körrel és a TIT-tel közösen szerveződött. A Mátyás évfordulóra emlékezve Nógrádi várakról vetélkedő szervezésére került sor az iskolások számára. Az óvodás korosztály bekapcsolása rajz- és makett készítésével történt. A rendezvényre minden salgótarjáni óvoda több alkotást küldött, amelyek elbírálásában zsűri döntött. A kiállítás megnyitójára november 22-én került sor, amelyen a Pitypang Tagóvoda gyermekei ünnepi műsort adott. November 23-án került sor az iskolások vetélkedőjére. A rendezvény sikeres megvalósításához a Nógrádi tagozat Salgótarján MJV önkormányzatától a salgótarjáni civil pályázat keretében támogatásban részesült, ezt a gyermekek díjazásának támogatására fordítottuk.
  • Decemberben a Munkásotthon tér fiókkönyvtára biztosított helyszínt az év végi rendezvény életre hívásához, amelyen az éves munkáról szóló beszámoló, a kiegészítések, és a következő évi feladat megjelölésekre került sor.

Tagozatunk a 2019-es évre az alábbi munkatervi feladatokat tervezi:

  • Tovább kívánjuk erősíteni a tagság aktivitását, amelyhez módszertani műhelymunkákat tervezünk, szervezetfejlesztéssel a tagsági létszám növelését, szervezeti kohéziót célozzuk
  • „Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért” programsorozat következő évi megrendezése
  • A IV. Országos Játéknap megszervezése
  • Továbbra is együttműködünk civil szervezetekkel az esélyteremtés jegyében

 

Salgótarján, 2019. január 6.

Tóth Marianna

Magyar Pedagógiai Társaság Nógrád Megyei Tagozata