Nógrádi tervek 2009

Nógrád Megyei Tagozat 2008. évi beszámoló 

Tagozatunk 2008-ban a tervezett programjait egy kivételével megvalósította. Az őszre tervezett szlovákiai tapasztalatcsere forráshiány miatt elmaradt. 2009-ben terveink közt szerepel ismét. Reméljük pályázati lehetőség lesz erre. Munkánkat az együttműködés jegyében folytattuk. Vélhetően tevékenységünk hatékonyságát jelentősen növelte, hogy a múlt évben jól működött a salgótarjáni Civil Kerekasztal öt szekcióval. A nevelési-oktatási szekcióban húsz civil szervezetet tartunk számon. Ebből közel a felével sikerült jó munkakapcsolatot kialakítani, rendezvényeket szervezni közösen.

Salgótarján Megyei Jogú Város támogatása mellett élvezzük évek óta a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet szakmai segítségét. 2008-ban a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke támogatta az áprilisi konferenciánkat. Megnyugtató, hogy szakmai együttműködésre az MPT vezetőségétől mindig számíthatunk. A konferenciához való anyagi hozzájárulást köszönjük.

Eseményeinkről:

     A VII. Nevelésügyi Kongresszushoz kapcsolódva a Pedagógiai Intézettel együtt megszerveztük az „Esélyek és veszélyek” című konferenciánkat, amelyen 120 fő pedagógus, szülő, egyházi képviselő és civil szervezet vett részt. Állásfoglalásunkat eljuttattuk a MPT-hez.

A plenáris üléseken elhangzott előadásokról tájékoztatót adtunk októbertől, a Pedagógiai Intézet havonta megjelenő Pedagógiai Hírkörképében.

     Májusban a Bóna Kovács Károly Tagiskola szervezésében megrendezésre került az „Ezt tanultuk – Ezt tudjuk” kulturális bemutató, amely már nyolcadik éve az MPT Nógrádi Tagozatának ötlete alapján született.

     Októberben „A Művelődés Hete – A Tanulás Ünnepe” rendezvénysorozatban tagozatunk vállalta a szervező, koordináló szerepet a megyében. Ösztönzésünkre pályázott sikeresen a TIT Salgótarjáni Egyesülete és a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola.

Hagyományosan gazdag ünnepi programot állítottak össze a salgótarjáni óvodák és civil szervezetek, az általános iskolák néhányan, és a közművelődési intézmények is. Tagozatunk programjait a salgótarjáni Gyermekekért Barátainak Körével, a Lélekpendítők Társaságával, valamint a TIT-tel együtt valósította meg.

     Tagozati életünkben jeles eseményként tartjuk számon a salgótarjáni Civil Kavalkádot, amelyet november 27-28-án rendeztünk. Itt lehetőséget kapott több mint száz civil szervezet, hogy bemutatkozzon, megmutassa értékeit.

A nevelési-oktatási szekcióból összefogva, öten állítottuk ki „kincseinket, gyöngyszemeinket”. Közel száz érdeklődőt vonzott a standunk. A kiállítási anyagok, szórólapok egy jelentős részét az MPT-től kaptuk, köszönet érte. A két napos rendezvényen előadásokat hallhattunk a civil szféra lehetőségeiről. Kulturális bemutatót is láthattunk. Számunkra a legjelentősebb élményt az adta, hogy találkozhattunk más civil szervezetek tagjaival, akiket őszintén érdekelt tevékenységünk. Néhányan kérték a felvételüket tagozatunkba, másokkal közös pályázati lehetőségekről beszélgettünk. A „Lélekpendítők Társaság”-ával már meg is született egy pályázat.

Tagozatunk működőképességét 2008-ban az együttműködésnek köszönhetjük és főleg néhány olyan kollégának, akikre mindig számíthatunk! Bratinkáné Magyar Éva, Andóné Angyal Mária, dr. Diósiné Taracsák Judit, Czene Gyula, Czene Gyuláné, Mezőfi Zoltánné, Somogyiné Quallich Lenke, Szilasi András, Fehér Edit. Tóth Marianna, Fajd Árpádné. 2008. nyarán Botár Béla vezetőségi tagunk Budapestre költözött. Hiányát nagyon megérezzük. Vele sok-sok sikeres pályázatot írtunk, konferenciát, tapasztalatcserét szerveztünk, nyolc éven át.

A fent említett pedagógus kollégák, a vezetőséggel, tagságunkkal együtt többféle szerepben vezetőként, előadóként, civil szervezetek képviseletében városi, megyei rendezvényeken indig a Magyar Pedagógiai Társaság eszmeiségét képviselték. Köszönjük, hogy együtt dolgozhattunk 2008-ban.

Gondolkodva élj!

Szilárd Leó

Az MPT Nógrád Megyei Tagozatának 2009. évi tervezete 

Dátum Tervezett tevékenység témája, helyszín Szervezők, felelős Célcsoport, egyéb résztvevők

2009.

január 6.

A Civil Kerekasztal ünnepi ülésén részvétel

Salgótarján Városháza

Városháza és a CK elnöksége

Öt szekcióvezető

Bírálóbizottság

Szekciótagok

január 26.

Vezetőségi ülés, 2008. év értékelése

Téma: A 2009. évi tervezet összeállítása

Szabó Istvánné

Dr. Huszárné Kraft Valéria

Tagság

Szekció tagok

február 12.

MPT ülés – Budapest

Téma: a 2009. évi feladatok egyeztetése

MPT vezetősége

Szabó Istvánné

Dr. Huszárné Kraft Valéria

Bratinkáné Magyar Éva

február 16.

Tagozati ülés

Téma:

     MPT Nógrád Megyei Tagozata 2009. évi tervezetének módosítása, elfogadása

     márciusi programok előkészítése „sztárparádé”

MPT Nógrádi Tagozata vezetősége

    

Czene Gyuláné és a vezetőség

Tagság

A nevelési-oktatási szekció tagjainak vezetői

március

„Sztárparádé” – Salgótarján és kistérsége általános iskolás korú tanulóinak versenyszerű bemutatkozása

Városi Sportcsarnok

Gyermekekért Barátainak Köre

MPT Nógrádi Tagozata

Salgótarján Kistérség általános iskoláskorú tanulói, szülők

április 13.

1600-1800

Félelmek és az agresszió c. konferencia

Ea: Vekerdy Tamás

Helye: Salgótarján Megyeháza

Salgótarján Gyermekkert Tagóvoda Gyermekekért Alapítvány

MPT Nógrádi Tagozata

Salgótarján Kistérség Nógrád megye pedagógusai, szülők,

civil szervezetek

április

„Ezt tanultuk – Ezt tudjuk”

Kulturális bemutató előkészítése

MPT Nógrádi Tagozata

Bóna K. K. Tagiskola

Diákotthon Tagiskola

Salgótarján Kistérség általános iskolásai, pedagógusok

május

Részvétel az MPT vezetőségi ülésén

Szabó Istvánné

Dr. Huszárné Kraft Valéria

 

május 28.

„Ezt tanultuk – Ezt tudjuk”

Kulturális bemutató

Helye: St. Diákotthon Tagiskola

 

Tagtoborzás a Stafétatáborba

MPT Nógrádi Tagozata

Bóna K. K. Tagiskola

Diákotthon Tagiskola

 

Vezetőség

    

MPT tagok és más civil

szervezetek pedagógusai

június

Találkozás az inkluzív nevelésben résztvevő szlovák pedagógusokkal

Helye: Szlovákia, Besztercebánya

Gyermekekért Barátainak Köre

MPT Nógrádi Tagozata

Egyesületi tagok

MPT tagok

szeptember 10.

 

október 2-9.

A Művelődés Hete – A Tanulás Ünnepe szervezése Nógrád megyében

Vezetőség

Közoktatási intézmények és

civil szervezetek

november

Felkészülés a salgótarjáni Civil Kavalkádra

Vezetőség, tagság

CK nevelési-oktatási szekció

 

december 10.

Vezetőségi ülés

Téma: A 2009. év értékelése

A 2010. év feladatok tervezése

Kibővített vezetőség

 

 Folyamatos, éves feladataink és felajánlásaink:

Tagozatunk egy újabb kiadvány szerkesztését tervezi. Meghatározó pedagógus egyéniségeket keresünk Nógrád megyében. Olyan régen volt kollégákat, akikre még ma is emlékszik egy-egy település közössége. olyan kollégákat, akikre hosszú évek távlatából szívesen emlékeznek gyerekek, szülők, kollégák. olyan pedagógusokat, akik ma teszik a dolgukat, domináns személyiségek, hisznek abban, amit csinálnak. Szeretnénk őket úgy bemutatni, ahogyan a kollégák, gyerekek vagy szülők látták-látják, az ő szemszögükből.

Tagozatunkban sok, nagy szakmai tapasztalattal és tudással rendelkező kolléga tevékenykedik, az óvodától a középiskoláig. Nevelést-oktatást, gyermekeket, szülőket, pedagógusokat érintő kérdésekben szívesen segítünk szakember ajánlatunkkal.

E-mail címünk: piri@nograd-ped.sulinet.hu

 

Dr. Huszárné Kraft Valéria                                                        Szabó Istvánné

          titkár                                                                                    elnök