A Magyar Pedagógiai Társaság Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottsága szakmai érdeklődésének fókuszában (a nácifasizmus áldozataként mártírhalált halt névadója humanista szellemiségét követve) mindig a gyermekek jogai, e jogok érvényesülése jegyében való kiállás és a veszélyeztetésükkel szembeni felszólamlás állt.
A tanévkezdéssel egy időben felerősödött a pedagógusok mozgalma az oktatás-nevelés jobb és korszerűbb feltételeinek, s a pedagógusok értelmiségihez méltó életkörülményeinek biztosítása érdekében. Szegénységben, rosszul fűtött iskolaépületekben, beázó tetőzet mellett – a tantervek minőségétől függetlenül – nem tudja a pedagógus és az iskola teljesíteni társadalmi megbízatását. A tanári megnyilatkozások vélelmezhetően jogsértő megtorlása, a fenyegetések és az elbocsátások csak újabb elemei a magyarországi oktatásügy ellehetetlenítésének. Ilyen feltételek közt sérül a tanulók tanuláshoz fűződő joga. intézkedések nyomán nem csak a tanulás szabadsága forog veszélyben immár, de az iskolák működése is, hiszen „tanár nélkül nincs jövő”.
AZ ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 3. cikke kimondja, hogy a közigazgatási hatóságoknak és a törvényhozó szerveknek minden, a gyermekeket érintő döntésükben a gyermekek legjobb érdekét kell elsősorban figyelembe venniük.
Fentiekből következik, hogy a kormányzatnak haladéktalanul konstruktív tárgyalásokat kell kezdeni a pedagógus érdekvédelmi szervezetekkel, és együtt kell megoldást keresniük a krízisben fokozódó bajokra.
Budapest, 2022. október 05.