Óratorta Grundon 31-én

Gabnai Katalin interjúja:

Kik szervezik pontosan?A Leonardo 41 Alapítvány, és a Grund Tehetségpont hívta meg ismerőseit. Ezek közül a Magyar Pedagógiai Társaság vállalkozott aktív segítségre, így ők lettek a programfelelősök. A helyszínt a józsefvárosi Grund Kft által üzemeltett játszótér és bár adja. A tortákat Morvay Petra angol-magyar szakos tanár, (két kislány édesanyja) süti, a nyersanyagok árát Mann Dániel magyar-angol-dráma szakos tanár (két fiú édesapja) állja, aki az aláfestő zenéről is gondoskodik majd.

Ez az első alkalom, vagy már korábban is volt?Kb. 15-16 éven át a Mann-Gabnai és a  Trencsényi-Makai család minden augusztus végén így búcsúzott a nyártól. Én tortát sütöttem, hol klasszikus, hol digitális óra formájára, Trencsényiék dinnyét és szőlőt hoztak. S ilyenkor, együttes visszaszámolással nyisszantottuk el a nyár végét, azaz vágtuk föl a tortát.  De a gyerekek már szülőkké lettek, kinőttek az iskolából. Sokan tanítanak közülük.

Rendezvény támogatói?Nincsenek támogatók.

Mi volt az eredeti ötlet –lehet-e valamilyen célt megfogalmazni?Annak idején kicsit örültünk, hogy vége a nyárnak, rendeződnek a napok, mert elég sok gond volt a saját gyerekekkel, és örültünk, hogy kezdődik iskola, mert tanítani is szerettünk. A gyerekeinknél az évkezdés sosem jelentette valami kellemetlen dolog bekövetkeztét. Szakaszhatárt ünnepeltünk, húztunk egy vonalat az időben, s örültünk, hogy együtt vagyunk, hogy tanulhatunk, és hogy taníthatunk.

Kik lettek meghívva?Barátok és ismerősök, és pár pedagógiai szervezet.

Mennyire családos rendezvény?Lehet jönni egyedül is, lehet jönni csapatostul, hozni lehet a nagymamát, és elfér a karonülő is. Akinek nem lesz csengője, legföljebb kurjant egyet a végső pillanatban.

Kiket várnak még?Mindenkit, aki rokonszenvvel fordul az iskolai mesterségek felé. Akiknek volt már boldog pillanatuk, míg tanították őket, s akik remélik, hogy ez megismétlődhet, amikor ők tanítanak.

Lesz-e valamilyen kapcsolódó program?Attól függ, milyen összetételű lesz az egybegyűlt vendégsereg. A felsorolt játszótéri játékszerek használaton túl lesz arcfestés, beszélgetés, szakmai anyagok osztogatása, kis reklámkeltés különböző (nem politikai!) irányzatoknak, léggömberesztés, csúszda, csapatjátékok, társasjáték… legalább is ilyeneket tervezünk.

Valami érdekesség, amit fontos lenne megjegyezni?Nem erőltetünk semmit. „Semmit se nagyon!” – ez volt a delphoi jósda kevésbé ismert tanácsa. Megfogadtuk. Mi – tanítunk. Büszkén tanítunk, ha módunk van erre. Rajtunk nem fog múlni. És tanulunk is, persze. Ez az alkalom pedig, kinőheti magát egyszer egyfajta PEDAGÓGUS-SZILVESZTERRÉ, ahol együtt mondhatjuk sokakkal, sokaknak:. Boldog új tanévet! Kezdünk!