Az osztályközösségek sokszínűsége
Gyerekek kórházban
Újonnan alakult szakosztályunk az egészségre nevelést tűzte ki célul, de már maga a fogalom is mennyire sokrétű! Magában foglalja a testi, a lelki, a mentális, a szociális és az érzelmi egészségünket egyaránt. Mennyi minden veszélyeztetheti mindezt! Ha csak a legújabb veszélyekre gondolunk is, éppen elég megoldandó problémával szembesülünk. Ilyen az elhatalmasodó fogyasztói szemlélet, a háború, a klímaváltozás vagy a járványok és a mindezek nyomában járó szorongás, félelem, amelyekkel szemben a gyerekek a legvédtelenebbek.
Egyre több az atipikus fejlődésű gyermek az iskolákban. Hátterében lehet részképesség zavar (pl. diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, beszédzavar), autizmus spektrumzavar, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási zavar, figyelemzavar, hiperaktivitás, de akár ezek valamelyikével együtt, akár enélkül a rendkívüli tehetség is. A velük való bánásmód nagy pedagógiai hozzáértés mellett állandó tanulást, önképzést igényel a pedagógusoktól, hiszen a feladatuk nem kevesebb, mint: megismerni, megérteni, elfogadni, segíteni. Ez akkor is így lenne, ha a speciális szakemberek (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus) és a segítők (pedagógiai asszisztensek) a megfelelő létszámban és felkészültséggel rendelkezésre állnának.
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően sok olyan gyerek jár iskolába, akinek erre régebben esélye sem volt. Cukorbetegek, asztmások, epilepsziás betegek, allergiában érintettek, stb. megfelelő gyógyszerekkel és körültekintéssel tünetmentesek lehetnek, de előfordulhatnak vészhelyzetek, amikor az azonnali segítség akár életet menthet. Erre is fel kell készülniük a pedagógusoknak, hiszen nem feltétlenül van a közelben iskolaorvos, védőnő, aki segíthet.
Nagyon fontos lenne, hogy minél több fogyatékkal élő gyermek integrációja megtörténhessen. A gondolat és a szándék talán már létezik a fejekben, de a feltételeket még nagyon kevés helyen biztosítják. Róluk is sokkal többet kell tudniuk a pedagógusoknak, mint amekkora tudással a képző intézmények felvértezik őket.
Végül, de nem utolsó sorban minden iskolában vannak olyan gyerekek, akik valami nagyon súlyos betegségben érintettek, és ezért hosszabb ideig kórházi ellátásra szorulnak. Nem szabad róluk megfeledkezni csak azért, mert nincsenek ott, az iskolában. A kórházakban nem egyszer az életükért küzdő gyerekekért nagyon sokat tehetünk, és kötelességünk is tenni. Persze ez sem megy magától. Sajnos Magyarországon nem megoldott a kórházakban gyógyuló gyerekek pedagógiai ellátása. Pedig nincsenek kevesen, csak elszórtan az egész országban, és persze egyetlen gyermek is megérdemelné, hogy optimális körülmények között gyógyuljon. Mintha mindenki – döntéshozók, anyaiskolák – hárítaná magától még a témát is. Mi, a szakosztályban mindezen gyerekeknek is szószólói szeretnénk lenni.
A mellékelt poszterek bemutatásával szeretnénk közelebb hozni mindenkihez a tartós kórházi kezelés alatt álló gyerekek életét, hogy megismerhessék, megérthessék, elfogadhassák, és segíthessenek. A posztereket a Kórházpedagógusok Egyesülete készítette. A pécsi kórházpedagógusok által létrehozott egyesület hosszú évekig – sajnos sokszor meddő – küzdelmet folytatott a beteg gyerekekért, ennek része volt a poszterek elkészítése és bemutatása. Kiállítottuk iskolában, könyvtárban, konferenciákon, remélve, hogy az emberek megértik, hogy a beteg gyerekek pedagógiai ellátását meg kell oldani. A stafétát átvesszük, és NEM ADJUK FEL.
Kérem az Olvasót, hogy tanulmányozza a posztereket figyelmesen, és ha pedagógusként, osztálytárs szülőjeként vagy csak együttérző emberként találkozik ezekkel a gyerekekkel, akkor segítsen a szemléletváltásban! Minden élet számít.
Orosházi Katalin
