Összefoglaló a Magyar Pedagógiai Társaság Nógrád Megyei Tagozatának összejöveteléről

Személyes találkozó összehívására került sor 2023. november 17-én, a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde Mackóvár Központi Óvodájában.

A meghívást 14 tagunk fogadta el.

Ez alkalomból sor került az „Ünnepnapok az életen át tanulásért” programhoz kapcsolódóan szervezett gyermekrajz kiállítás megnyitójára és megtekintésére is, amelyet „Ezt szeretem az óvodában” – címmel a Magyar Pedagógiai Társaság Nógrád vármegyei Tagozata, a Gyermekekért Baráti Kör, és a MOE Salgótarjáni Köre hirdetett meg a gyermeki jogok hete rendezvénysorozat keretében, az óvodás korosztály számára.

Köszönjük a STÖÓB óvodaigazgatójának, Lilinger Herminának, hogy otthont adott a rajzkiállításnak, amelyre minden tagóvoda több gyermekalkotást küldött, és köszönet Villányi Györgynének, aki méltatta az óvodások alkotásait, hangsúlyt helyezve a gyermekek vizuális kultúrájának fontosságára kisgyermekkorban.

 A kiállítás megtekintése után Tagozati összejövetelre került sor az intézmény tárgyalótermében.

Napirendi pontjaink között szerepelt a tagozat tisztújító feladata, a 2023. évben elvégzett munkánk értékelése, összesítése, javaslattétel a 2024. évi munkaterv témáira.

Kisné Bakay Boglárka írásban lemondott vezetőségi tagságáról, ez irányú munkáját nem tudja eredményesen elvégezni a munkaköri túlterheltsége miatt. A vezetőségi tisztségre Fajd Árpádné személyét jelöltük, aki vállalja a vezetőségi szerephez kapcsolódó munkát. A jelenlévők egyhangú nyílt szavazással elfogadták Fajd Árpádné vezetőségben betöltött szerepét.

Tóth Marianna összefoglalta a 2023. évben elvégzett feladatokat, beszámolt az idei év munkájáról, kérte a hozzászólásokat, a következő évre javasolt feladatokat, témákat.

 

Villányi Györgyné: kérte, hogy a november 27-én, MOE szervezésében létrejövő programról számoljunk be.

Czene Gyula: a MPT feladata a szakma képviselete, fontos progresszíven képviselni a társaságot, szolíd, és korrekt véleménynyilvánítással hallassuk a hangunkat. Kiemelten fontosnak tartja az autonómia erősítését.

Horváth Edit: tolmácsolta a tagság felé Trencsényi László elismerő szavait, a tagozat működését illetően.

Szabó Istvánné: sajnálatos módon nincs, illetve nagyon kevés az óvodapedagógus

Nagyné Taracsák Judit: úgy érzi, hogy a pedagógusok úgymond megalázott helyzetben vannak. A szakma presztízsét vissza kellene állítani.

Fodor Edina: Az erkölcsi és az anyagi megbecsülés is fontos ezen a pályán

Villányi Györgyné: A nemzet napszámosa szerepből felállni, hatékony hálózatot kellene működtetni, nem szabad hagyni magunkat.

 

Témajavaslatok:

  • A gyermekek érdekeihez (január-február hónapban várható) kapcsolódó rendezvényen való részvétel, közösen a Korczak tagozattal együtt. Javasolnánk, hogy nógrádi kihelyezett ülés is lehetne (esetleg megyei rendezvény), vagy online szerveződő fórum, amelyhez többen kapcsolódhatunk. Vállaljuk, hogyha Salgótarjánban szerveződne, akkor helyszín biztosításával szélesebb körben meghirdetnénk e rendezvényt)
  • A tavaszi időszak folyamán várható a MOE Miskolcon szervezésre kerülőprogramja, amelyről beszámoló készüljön
  • Tervezett tevékenységeink között továbbra is a MPT által meghirdetett üléseken, programokon részvétel, az „Ünnepnapok az életen át tanulásért” helyi lehetőségeinek folytatása, az Országos Játéknaphoz kapcsolódás szerepeljen.

 

Egyebek témában:

  • A tagozati tagság az aktuális év tagdíjait rendezte.
  • Két új fővel gyarapodott a tagozat, számukra a jelentkezési lapot elküldtük, a tagdíj befizetését januártól vállalja a két új belépő tag.

 

Köszönet a tagság aktív munkájáért, amelyet ebben az évben is eredményesen bizonyított!

 

 

Salgótarján, 2023. november 17.

Tóth Marianna

 MPT Nógrád m-i Tagozat elnöke