FELNŐTT TANULÓK HETE – PÁLYÁZATOK A FIATALOK ÉS AZ IDŐSEBBEK SZÁMÁRA
A Felnőtt tanulók hete alkalmából két olyan pályázatot is kiír a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, melyekre a tudásszerzés nem „iskolás” módjairól szóló, élményszerű beszámolókat várnak.
A jó pap is holtig tanul című esszéíró pályázatra 50 év felettiek időskori tanulási tapasztalatait várják rövid írások formájában, a Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra pályázat célja pedig az, hogy mozgóképen elevenedjen meg az egymástól két emberöltőnyire lévő generációk közötti különleges, tapasztalat és tudás átadásán alapuló bensőséges kapcsolat.
A mini filmeket 30 év alatti unokáktól és 50 év feletti nagyszülőktől várják.
Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra
Milyen haszna van két emberöltőnyi korkülönbségnek? Erről a leghitelesebben a nagyszülők és az unokák mesélhetnének. Mi azt szeretnénk, ha mozgóképen elevenedne meg az a fajta generációk közti tapasztalatcsere, ami a nagyszülők és unokák közti bensőséges viszonynak a sava-borsát adja! Nagyszülők és unokák mini-filmjeit várjuk arról, hogy ők miért büszkék gyermekeik gyermekeire, illetve szüleik szüleire!
A jó pap is holtig tanul
Egy gyermeknek, egy kamasznak a szabadság netovábbja, amikor végre elereszti az iskolapad a tanév, vagy akár a tanulmányai végén. Az iskolapad azonban visszavár. Egy felnőtt számára már az jelenti a szabadságot – vagy felé egy nagy lépést – ha ismét tanulhat: különösen igaz ez az idősebb korosztályra. Ahány ember, annyi tanulási út. Mi kíváncsiak vagyunk rá, hova vezetnek, hova vezettek ezek az utak, milyen lehetőségeket nyitottak meg, rögösek voltak-e vagy simák. Az egyik ember tanulási tapasztalatai tanulságosak a másik ember számára. Ezért a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus esszéíró pályázatot hirdet a felnőttképzésben részvevő 50+ korosztály számára!
Forrás:
http://www.mmikl.hu
FELNŐTT TANULÓK HETE2012. október 12-19 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Büszke vagyok a nagyszüleimre/unokáimra video-pályázat Milyen haszna van két emberöltőnyi korkülönbségnek? Erről a leghitelesebben a nagyszülők és az unokák mesélhetnének. Mi azt szeretnénk, ha mozgóképen elevenedne meg az a fajta generációk közti tapasztalatcsere, ami a nagyszülők és unokák közti bensőséges viszonynak a sava-borsát adja! Nagyszülők és unokák mini-filmjeit várjuk arról, hogy ők miért büszkék gyermekeik gyermekeire, illetve szüleik szüleire!
A Generációk közötti együttműködés nemzetközi éve számos, a különböző korosztályok közötti aktív tevékenység kezdeményezése, egymás támogatásának számos jó gyakorlata mellett figyelmet kell, hogy fordítson a generációk közötti érzelmi kapcsok, kötődések erősítésére is. Ezt leginkább családon belül, a nagyszülők és unokák kapcsolatának kibontásával, sokrétűbbé tételével érhető el. Tudatosítani, erősíteni kell a fiatalokban, hogy a nagyszülők nem csupán segítségre, támogatásra, gondozásra szoruló idős emberek, hanem olyan tudás és emberi értékek birtokosai, amelyek számukra is nélkülözhetetlenek, példaértékűek. És persze éppen ilyen fontos, hogy a nagyszülők se az otthon semmit sem segítő, a tanulásért nem lelkesedő, csak a szórakozást kereső fiatalt lássák unokájukban, hanem azt az ifjú embert is, aki segíthet nekik megérteni a felgyorsult világot, felvenni annak ritmusát, megtanulni, használni legkorszerűbb eszközeit. Ez a tanulási folyamat valóban egy életen át tart, hiszen életünk egyik felében átveszünk ismereteket, a másik felében átadunk tapasztalatokat, tudást. Nem jár bizonyítvánnyal, de az értéke minden diplomáénál nagyobb.
Ennek a gondolatnak a jegyében a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pályázatot hirdet mini filmek készítésére, melynek témája: Büszke vagyok a nagyszüleimre illetve Büszke vagyok az unokámra.
A pályázat célja, hogy a filmek segítségével az unokák elmondják: nagyszüleik melyik cselekedete, tulajdonsága, speciális tudása, életének melyik fontos eseménye, története az, amelyre ő is büszkeséggel tekint, amelyről barátainak is szokott mesélni, amelyet szeretne megtanulni, másoknak megmutatni.
A nagyszülők meséljék el, hogy unokájuk eddigi eredményei, tervei, tulajdonságai, tettei közül melyek azok, amelyek miatt büszkén mesél róla másoknak, és amelyek miatt bízik a fiatal boldog és sikeres pályafutásában, életében.
A pályázatot két kategóriában hirdetjük meg:
- Első kategória: Büszke vagyok a nagyszüleimre
- Második kategória: Büszke vagyok az unokámra
A pályázaton résztvevők az első kategóriában 30 év alattiak, a második kategóriában 50 év felettiek lehetnek.
Pályázati tudnivalók:
A filmek készülhetnek kamerával, digitális fényképezőgéppel vagy kamerás mobillal.
Terjedelmük nem lehet hosszabb 3 percnél.
A téma feldolgozásának módja szabadon választható, lehet interjú, vallomás, dokumentum-film, játékfilm, stb.
A beküldött alkotásokra szavazni lehet (közönség díj), illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus – együttműködő partnereivel – díjazza a kuratórium által legkiválóbbnak ítélt pályamunkákat.
A közönség díjra csak azok a kisfilmek pályázhatnak, amelyek szerzői hozzájárulási nyilatkozatot mellékelnek
A pályázattal kapcsolatos információkért Terbe Rezső informatikushoz fordulhatnak: terber@mmikl.hu, +36-30-832-3248
A kisfilmeket avi vagy mpeg formátumban postai úton CD vagy DVD lemezen, illetve a www.youtube.com oldalra feltöltött linkkel (Tárgy: Büszke vagyok a nagyszüleimre/Büszke vagyok az unokámra) kérjük elküldeni a terber@mmikl.hu e-mail címre.
Mindkét beküldési mód mellett kérjük, szíveskedjenek a kinyomtatott Nyilatkozatot* elküldeni a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus címére.
Beérkezési határidő: 2012. szeptember 21.
Postai cím: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
1011 Budapest, Corvin tér 8.
A borítékra kérjük ráírni: Büszke vagyok a nagyszüleimre/Büszke vagyok az unokámra
FELNŐTT TANULÓK HETE
2012. október 12-19.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA jó pap is holtig tanulEgy gyermeknek, egy kamasznak a szabadság netovábbja, amikor végre elereszti az iskolapad a tanév, vagy akár a tanulmányai végén. Az iskolapad azonban visszavár. Egy felnőtt számára már az jelenti a szabadságot – vagy felé egy nagy lépést – ha ismét tanulhat: különösen igaz ez az idősebb korosztályra. Ahány ember, annyi tanulási út. Mi kíváncsiak vagyunk rá, hova vezetnek, hova vezettek ezek az utak, milyen lehetőségeket nyitottak meg, rögösek voltak-e vagy simák. Az egyik ember tanulási tapasztalatai tanulságosak a másik ember számára. Ezért a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus esszéíró pályázatot hirdet a felnőttképzésben részvevő 50+ korosztály számára!
A pályázat célja, a dolgozatokon keresztül bemutatni a felnőttkori/időskori tanulás életminőség alakító hatását, a tanulás hozta változásokat, segítse a hasznosítható tapasztalatok átadását.A pályázó írásában fejtse ki a tanulásra indító okokat, a döntés hátterét, miért éppen a választott képzésben vesz/vett részt. Döntését hogyan fogadta a család, a barátok, szűkebb és tágabb környezete? A tanulás folyamán kapott-e és milyen segítséget a családtól (unokáktól), a képzési helytől vagy máshonnan? Mennyiben és miben változott meg addig
i életritmusa, életvitele? Miben voltak nehézségei és hogyan sikerült fölülemelkedni ezeken? Milyen új kapcsolatok születtek a tanulás során, ezek csak a tanulásra vonatkoznak? Hogyan ítéli meg a tanárok, előadók és az 50+ korosztály viszonyát, kapcsolatát, milyenek az elvárások, mennyire lehet megfelelni ezeknek? Milyen a képzésben résztvevő idősebb és fiatalabb korosztály kapcsolata, milyen módon segíthetik egymást a tanulásban?Miért tartja fontosnak, hogy képzésben vegyen/vett részt, mennyiben változtatta meg az életét? Milyen további tervei vannak a tanulással kapcsolatban vagy a tanulás hatására?
Miért ajánlja korosztályának a tanulást és milyen mások számára is hasznosítható tanácsokat adna át a tanulás megkezdése, a döntés előtt? Az időskori tanulással kapcsolatosan milyen elképzeléseket továbbítana a döntéshozók felé?
Miben látja társadalmi fontosságát az időskori tanulásnak?A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus – együttműködő partnereivel – díjazza a kuratórium által legkiválóbbnak ítélt pályamunkákat: megjelenésüket a SZÍN Közösségi Művelődés c. folyóiratában biztosítja, illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus honlapján.A pályázatok beadására vonatkozó tudnivalók:
Terjedelem: A/4-es méret, minimum 2 oldal, maximum 6 oldal
A pályázaton szerepeljen a név, cím, elérhetőség: telefon, e-mailA pályázattal kapcsolatos információkért Tóth Erzsébet Koordinációs osztályvezetőhöz fordulhatnak: tothe@mmikl.hu , +36-30-606-8366 begin_of_the_skype_highlighting INGYENES +36-30-606-8366 end_of_the_skype_highlightingA pályázat beérkezésének határideje: 2012. szeptember 14.
A pályázatokat elsősorban elektronikus úton várjuk az alábbi címen
tothe@mmikl.hu
Postai cím:
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
1011 Budapest, Corvin tér 8.
(Postai küldés esetén a borítékra írják rá: A jó pap is holtig tanul)