Az elmúlt napokban két szakmai összejövetelünk volt, mindkettő a FOF2016 pályázatunkhoz kapcsolódóan.
2017. május 18-án megtartottuk a pályázatot záró összejövetelünket. Tizenkilencen voltunk jelen, nagy örömünkre Trencsényi László, ügyvezető elnök úr is megtisztelt bennünket részvételével.
A szervezők beszámoltak a négy pályázati tevékenység megvalósításáról – a pozitív tapasztalatokról és a nehézségekről egyaránt. Érdekes volt belesni a „kulisszák mögé” és közelebbről látni, hogyan lett a tervekből izgalmas logopédiai szakmai nap, egy egészen komplex érzékenyítő program, a tanulási zavarral élőket hatékonyan segítő felzárkóztató foglalkozások és úttörő jellegű digitális tananyagfejlesztések.
Az összegzés és értékelés során nagyon fontos és előremutató megállapítások hangzottak el. Újra bebizonyosodott, hogy érdemes együtt gondolkodni, mert úgy tudunk igazán előrelépni.
A komoly tartalmak mellett a könnyed hangulat volt jellemző, amit a finom szendvicsek és sütik tovább fokoztak .
A rendezvényen készült fotók itt tekinthetők meg.
Május 25-én került sor a pályázathoz kapcsolódó utolsó összejövetelünkre. Egy olyan műhelyfoglalkozást tartottunk, ahol a készítők bemutatták az általuk fejlesztett digitális tananyagtartalmakat és megvitattuk, hogyan tudunk tovább fejlődni és fejleszteni ezen a területen. Bár képzeletünknek határt szabnak a tárgyi feltételek, izgalmas volt együtt ötletelni és felismerni, milyen sok a lehetőség, s hogy ezek közül jó párat bármikor meg tudunk valósítani.
A képek itt tekinthetők meg.