Segítség a diákoknak és matematika tanároknak!

 

Kedves Kollégák!

Ebben a nehéz helyzetben két szerkesztőség is a diákok és a matematika tanárok segítségére siet.

A szokásosnál több információt lehet olvasni a KöMaL honlapon, azoknak is, akik nem előfizetői a nyomtatott lapnak. A Bolyai Társulat közleményéből idézek:

A KöMaL szerkesztősége értesíti az érdeklődőket, hogy a márciusi szám pdf formátumban elérhető a https://www.komal.hu/ oldalon. A folyóirat továbbra is megjelenik, lesz áprilisi és májusi szám is.
A pontverseny nem áll le, a
https://www.komal.hu/verseny/feladatok.h.shtml oldalon elérhetőek a márciusi feladatok. A megoldások beküldési szabálya változik, erről a KöMaL honlapján olvashatnak.”

A kolozsvári Matlap rendelkezésünkre bocsájtotta a Romániában magyarul (is) tanuló diákoknak készülő folyóirat márciusi számát (amelyet itt lehet letölteni). Érdemes nézegetni. Nagyok a tantervi különbségek, néha szokatlan a megfogalmazás, de mindenképpen tanulságos olvasmány. Külön érdekességként megemlítem a feladatbeküldők, a nevek, a tanárok, az iskolák és a települések listáját. A sok ismerős városnév mellett kis falvakkal, soha nem hallott nevekkel is találkozhatunk.

Kérem, nézzek meg az erdélyi lapot. Írják meg, ha találnak olyan feladatot, amit érdekesnek találnak, amit ki tudnak tűzni a diákoknak, vagy saját csak maguk gondolkodtak el rajta és vettek észre valami meglepő dolgot!

Üdvözlettel, Kati

katalin.munkacsy@gmail.com