Staféta tábor 2009

 

A Magyar Pedagógiai Társaság idén is megrendezi Staféta-táborát Csillebércen

 2009. július16-19. között.

(csütörtök délután 16. 00 órai tábornyitással, vasárnap reggeli hazautazással.)

 

 Folytatni kívánjuk a hagyományt, az egymástól való tanulás kötetlen formáinak megfelelően a különböző pedagógus nemzedékek képviselőinek eszmecseréjével.

Júliusban a táborral egy időben a hallgatók ISCE konferenciája lesz, melynek témája a felsőoktatás SWOT-jának tartalmi kérdései. Ehhez a témához csatlakozva felvállaljuk a Staféta táborban a közoktatás SWOT-jának megvitatását.

Szívesen látjuk köreinkben a fiatal pályakezdő kollégákat, az erős derékhad képviselőit, a sokat tapasztalt és rengeteg élménnyel rendelkező tagtársainkat, valamint az érdeklődő, nyáron a felüdülés mellett tanulni vágyó kollégáinkat. A határon túlról jövő pedagógusok is megtisztelik táborunkat minden évben, most is szívesen látjuk őket.

A tábori élet megszervezése során biztosítani kívánjuk a résztvevőknek a játékos, derűs hangulatot, és e mellett a szakma fontos, neves és névről kevéssé ismert képviselőivel való találkozást, hasznos eszmecserék létrejöttét. 

 

Tervezett programok:

 

SWOT

Kerekasztal beszélgetés a szakma kiváló képviselőivel

Ki hogyan csinálja? bemutatkozások 

Szekcióülések, Műhelymunkák

Táncház

 

Kérjük a szakosztályok, tagozatok vezetőit, tagjait, jelezzenek vissza: hányan vennének részt a táborban, mint staféta átvevők és/vagy mint staféta átadók. 

 

Jelentkezési határidő: 2009. április 15.

Tervezett részvételi díj MPT tagoknak 19.000 Ft., nem MPT tagoknak 22.000.- Ft.

Aki már kétszer volt a tábor lakója 15 000.- Ft kell csak fizetnie.

Ez az összeg MPT kiegészítő támogatásával fedezi a szállást (felújított bungalowban), a háromszori étkezés költségeit, illetve a táborélet egyéb kiadásait.

 

A jelentkezéseket várjuk Fábry Icánál az MPT székhelyén, telefonon, levélben, vagy e-mailen 2009. április 15-ig. A jelentkezőknek postán küldünk jelentkezési lapot és csekket. 

 

Budapest, 2009. február 5.                           

  

                                                                                   Villányi Györgyné Jutka

                                                                                           elnökségi tag