A Szabadidő-pedagógiai Szakosztály 2011 szeptemberében alakult, jelenleg 14 tagja van. A szakosztály olyan együttműködés, amely tagjai érdeklődésének metszetében a családon és iskolán túli, ún. harmadlagos szocializációs közeg áll, és amely ezt elsősorban a felnőttkort még el nem ért korosztályok kapcsán vizsgálja. A Szakosztály segítséget kíván adni tagjai kutatásaihoz és fejlesztéseihez, megosztva többek közt egymással publikus eredményeiket, támogatva egymás szakmai publikációit, segítve szakmai problémahelyzeteik megoldását.
Az együttműködés nyitott az intézményi együttműködők előtt is – legyen az elméletalkotó, alkalmazott kutató, adatbányász, desk researcher, elemző, vagy fejlesztőközpont stb. -, hogy a különböző műhelyekben felhalmozódott tudást szinergiája okán hasznos befolyást gyakoroljon országos folyamatokra és erősítse a paradigma szakmapolitikai nyilvánosságát. A Szakosztály nyitott az egyetemi hallgatók irányában és érdekelt abban, hogy a kutatások eredményei minél szélesebb nyilvánosság számára elérhetők legyenek.
A Szakosztály 2011-2012-ben fel kívánja térképezni az ifjúságüggyel – ifjúságkutatással – harmadlagos szocializációs közeggel foglalkozó műhelyeket, illetve induló vagy futó projekteket, műhelyvitákon formálva, sajátos aspektusából vizsgálva az adott témákat. Találkozóit az aktuális, illetve azzal nem bíró témák váltogatják egymást. A szakosztály az időszak végén megpróbál kilépni nemzetközi porondra.
alkalom időpont helyszín téma felelős(ök) szerinti felsorolása terveinknek
2011 őszi találkozó 2011.09.01. Budapest alakulás,
programterv elfogadás Nagy Ádám
2011 téli találkozó 2011.11.11. Budapest szakmai kollégium ülés és szakosztály-találkozó Domokos Tamás
2012 tavaszi találkozó 2012.02. Budapest Korczak-gyermeki jogok Rózsás Ildikó
2012 nyári találkozó 2012.06.26. Békéscsaba Műhelyek bemutatkozása Domokos Tamás
2012 őszi találkozó 2012.09.31. Székesfehérvár Elméleti fejlesztések Nagy Ádám
2012 téli találkozó 2012.12.01 Budapest, KSH ifjúságstatisztika,
népszámlálási gyorsfénykép Domokos Tamás
2013 tavasz találkozó 2013.03.01 Ifjúság 2012 szabadidős tanulságok Székely Levente
2013 nyári találkozó 2013.06.01 Virtuális ifjúsági terek Székely Levente
2013 őszi találkozó 2013.09.01. Köki/Corvin pláza? pláza, mint közösségi tér Domokos Tamás
2013 téli találkozó 2013.12.01. Budapest Programterv vita, elnökválasztás Nagy Ádám
A Szakosztály eddig két találkozót tartott, most szervezi a harmadikat.
Nagy Ádám dr.
szakosztályi elnök