Magyar Pedagógiai Társaság
Vezetői Kollégium
2009. szeptember 23.
Javaslat
a 2010. év szervezeti feladataira
1. 2010-ben az Alapszabály és a 2009. évi Küldöttgyűlés határozata szerint tisztújításra kerül sor. A Küldöttgyűlés feladata az Elnökség, a Szakmai Kollégium küldöttgyűlési kompetenciába eső tagjainak valamint a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása.
2. Az Alapszabály a szakosztályok, tagozatok (továbbiakban szervezeti egységek) tekintetében nem fogalmaz meg egységes normatív előírást, hanem minden szervezeti egységnek – az Alapszabály keretein belül – saját hatáskörébe utalja a szervezeti-működési rend kialakítását, beleértve a vezetők választását is[1].
3. Javasoljuk, hogy minden szervezeti egység 2010. január 31-ig a saját tisztújításával kapcsolatos eljárását zárja le.
4. Kérjük a tervezett megoldásról értesítést küldjenek Irodánkba[2] (milyen eljárásban, mikor tervezi a tisztújítást ill. korábbi döntés, saját szabályzat alapján a szervezeti egység vezetősége hivatalban marad). Kérjük továbbá, hogy a tisztújítással kapcsolatos eseményről készítsen jegyzőkönyvet – kivonatot – ill. emlékeztetőt és azt küldje meg az Irodába.
5. Minden szervezeti egység esetében – függetlenül attól, hogy a szervezeti tisztújításnak mi a megoldása – küldöttet, küldötteket kell választani[3]. A szervezeti egység vezetőségének és a küldötteknek a névsorát, elérhetőségi adataikat kérjük 2010. február 15-ig az Irodába megküldeni.
6. A tisztújítási eljárásban kell a Szakmai Kollégium tagjait is megválasztani. Minden szervezeti egység jogosult 1-1 főt a Szakmai Kollégiumba delegálni.[4] Erről a küldöttválasztó szervezeti egység ülésén javasolt dönteni. Az erre vonatkozó döntés is szerepeljen a jegyzőkönyvkivonatban és az adatokat is a vezetőséggel, küldöttekkel együtt kérjük megküldeni.
7. A 2009. évi Küldöttgyűlés öt év időtartamra választotta meg Benedek András elnök urat. Elnökválasztásra 2010-ben nem kerül sor, az elnökség tagjainak megválasztására viszont igen. Kérjük, hogy a szervezeti egységek segítsék a jelölést előkészítő munkacsoport munkáját és tegyenek javaslatokat az elnökség tagjaira.
A Küldöttgyűlésnek az elnökség megválasztásával egyidejűleg kell megválasztania a Felügyelő Bizottságot. Kérjük e tekintetben is a szervezeti
[1] Lásd Alapszabály 6.§ 5. pont: A Társaság szervezeti egységei az Alapszabály keretein belül önállóak, saját működési területükön és hatókörükben maguk építik kapcsolataikat, együttműködési rendszerüket, alakítják belső felépítésüket, irányításuk szervezetét és működési rendjét, biztosítják a tagok t
ársasági aktivitásának kereteit.
[2] Az Iroda elérhetőségei: fax- 06-1-302-34-94, mpt@index.hu, 1364 Budapest, Pf. 176.
[3] Lásd Alapszabály 10.§ 2., 3., 4. pontja. (10 fő után 1 fő küldött, küldöttválasztó ülés – regisztrált tagok, megbízatás 4 évre szól)
[4] Lásd Alapszabály 12. § 6. pont. (1-1 fő alanyi jogon, minden további 50 megkezdett tag után újabb 1 fő)