Tájékoztató a Magyar Szakképzési Társaság közgyűléséről

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

Bizonyára ismeretes Mindenki előtt, hogy a Magyar Szakképzési Társaság 2013. november 21-i közgyűlési határozata értelmében 2013. december 31-i hatállyal megszűnt, 24 évi működés után. A megszűnési javaslatot az elnökség nevében Dr. Szenes György elnök terjesztette elő, amit a közgyűlés egyhangúlag megszavazott.

Prof. Dr. Benedek András a MSzT tiszteletbeli elnöke, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke tájékoztatta a közgyűlést, hogy további együttműködésre van lehetőség a nagy múltú, 1891-ben alakult Magyar Pedagógiai Társaságon belül is, egy Szakképzési Szakosztály létrehozásával. Ezt a lehetőséget Dr. Szenes György szorgalmazásával a  közgyűlésen résztvevők azonnal ki is használták, és a többség benyújtotta jelentkezését a Magyar Pedagógiai Társaságba, és megalakította az új Szakképzési Szakosztályt. A MPT szabályzata értelmében a Szakosztályon belül további tagozatok létrehozása is lehetséges, amennyiben legalább 10 tag erre igényt tart. Ennek megfelelően éppen 10 taggal megalakult az Agrár és környezetvédelmi tagozat is. A jelenlévők egyben megválasztották a tagozat elnökének dr. Lengyel Sándor ny. főigazgatót, a szakkollégiumi képviseletre Miklós Attilát a SzIE Tanárképző Intézetének tanárát valamint Fekete Jánost ny. igazgatót  közgyűlési képviselőnek.

Tisztelettel kérjük a volt MSzT Agrártagozatának és Környezetvédelmi tagozatának Tagjait, hogy a szakmai civil szerveződésünk, működésünk hatékony folytatása érdekében, a közösség további összetartásának lehetőségével és reményével, jelentkezzetek be (jelentkezzenek be), a MPT Agrár és környezetvédelmi tagozatába. A jelentkezés lehetőleg december folyamán valósuljon meg, hogy mielőbb láthassuk a szakképzés civil szerveződésének megújuló összetartozását.

A MSzT Agrár – és Környezetvédelmi tagozatai jelentős létszámban erősítették a szakma képviseletét, így reménykedhetünk abban, hogy a Magyar Pedagógiai Társaságon belül is folytathatjuk a nagy hagyományokkal rendelkező tevékenységünket. Jó lenne minél több fiatal szakembert is invitálni a közösségünkbe, hogy a két és fél évtizede elkezdődött folyamat megújuljon és tovább erősödjön.  Ennek érdekében is a felhívást megküldjük a MAKESZISZ tagoknak is, a 2013. november 29.-i közgyűlésükön, Velencén elhangzottak alapján.

Ebben a reményben adjuk a Magyar Pedagógiai Társaság „Agrár és környezetvédelmi tagozatába” való jelentkezéshez szükséges információt.

A jelentkezés postai úton vagy online módon is teljesíthető:

A www.pedagogiai-tarsasag.hu honlapon, az MPT alapdokumentum-ra kattintva a belépési nyilatkozat elérhető, letölthető, kinyomtatható, kitölthető és elküldhető a mpt@index.hu vagy a mptiroda@gmail.com címre vagy postai úton a 1364. Budapest, Pf. 176. címre.

Köszönjük a fáradozást, a minél több Jelentkező reményében üdvözlettel:

Dr. Lengyel Sándor,    Miklós Attila,    Fekete János