Tervek

 2009. évi munkaterv A Szakosztály a következő kiemelt feladatokat tervezi a 2009. évre vonatkozóan: 2009. január 1-jével a http://www.pedagogia-online.hu/mpt oldal megújult formájának bevezetése. A Szakosztályunk által létrehozott MPT honlap több mint 2 év alatt némileg elévült, ezért szükségét láttuk a megújításának egy egészen új, könnyebben kezelhető, friss információkkal és dokumentumokkal feltöltött rendszerben. A Szakosztály létszámának növelése – fiatalok és érdeklődők széleskörű toborzása, bevonása. Fontosnak tartjuk Szakosztályunk népszerűsítését, mert jelenleg igen kevés aktív tagunk van. Célunk az érdeklődés felkeltése fiatalok, egyetemisták körében – az ELTE PPK pedagógia szakos hallgatóinak bevonása a szakosztály munkájába. A szakosztályi tisztségviselők választásának lebonyolítása.Terveink szerint a szakosztályhoz kapcsolódó fiatalok (egyetemi hallgatók) köréből választanánk új tisztségviselőket, ezzel is elősegítve a szakosztály állományi frissülését.  Új, a szakosztály tagjait kutatási szempontból érdeklő, és a pedagógiai élet számára hasznos kutatási projektek megvalósítása. Az idei évben a korábbi Iskolapad projekt folytatását tervezzük, új célokkal, melyek elsősorban a felsőoktatás és a középfokú oktatás együttműködését, közeledését teszik lehetővé. (http://www.iskolapad.hu)Pályázati lehetőségek figyelemmel követése, és lehetőségeink szerinti kihasználása. Törekedni próbálunk arra, hogy szemmel tartsuk a pályázati lehetőségeket, hiszen a tervezett kutatások megvalósítását nagyban segíthetnék.  Papp-Danka Adrienn   elnök