Tudománycseppek

A Tudástársadalom Alapítvány, az MTA Kémiai Kutatóintézete és a Pro Sciencia Aranyérmesek Társasága közös proojektje, a Tudománycseppek zárórendezvényét május 12-én, csütörtökön  délelőtt 10-től 12-ig, az ELTE Kazinczy utcai épületében, a Pázmány napokhoz kapcsolódva szeretnénk megtartani.

A Tudománycseppek projektben 15 budapesti óvoda részvételével a természettudományok legújabb eredményeinek óvodai továbbadásához kerestünk jó módszereket. Eredményeinket szívesen bemutatnánk az ELTE tanító-és óvóképzős hallgatóinak is.

A program első felében óvodásokkal bemutató foglalkozásra kerül majd sor, 11-től pedig a résztvevő kutatók (Navratil Andrea biológus, Nagy Zsolt genetikus, Pelikán Györgyi fizikus valamint az egy a kémikus résztvevők közül) és az óvodapedagógusok kerekasztal beszélgetésére kerül sor, ahol megosztják egymással a másfél éves program során szerzett tapasztalataikat.

A rendezvényhez a gyerekek rajzaiból, a foglalkozásokon készült fotókból és a projektek leírásából kiállítást tervezünk (posztereket).

 

Barátsággal: Sándor Ildikó a Tudománycseppek projekt szakmai irányítója