Recenzió
Morgan, Ellen – Kelin, Cynthia (2000): The dyslexic adult in a non-dyslexic world. Whurr Publishers, London and Philadelphia.
Készítette: Gergely Katalin Andrea, ELTE-PPK Neveléstudományi Doktori Iskola, Gyógypedagógiai Program
A diszlexia, mint kutatási téma népszerűsége ellenére még sok megválaszolatlan kérdést rejt magában. A láthatóan időszerű téma korántsem kiaknázott, hiszen a gyerekeknek felnőttként egyedül kell megbirkózniuk a nehézségekkel, s elviselni a környezet olykor nem éppen finom kritikáját. El kell fogadniuk saját kereteiket, s vágyaikat; álmaikat a lehetőségeikhez igazítani. Kimondva nem hangzik nehéznek, de a diszlexia tüneteivel nap, mint nap megbirkózó embereknek komoly kihívást jelent megtalálni azt a hivatást, kialakítani azt az életvitelt, amit büszkén vállalnak embertársaik előtt és úgy élheti életüket, hogy őket is a társadalom hasznos tagjának tekinti a közösség.
A téma kutatásának szükségességét támasztja alá a szakirodalom szűkössége is. Nagyon elenyésző a magyar publikációk száma a diszlexia felnőttkori következményeivel, jellegzetességeivel kapcsolatban. A fellelhető anyagok leginkább az idegen nyelvtanulásra fókuszálnak (Sarkadi, 2006., Tánczos, 2006.). A diszlexiás felnőttek támogatásához, megsegítéséhez mindenképp szükség van a nemzetközi szakirodalom tanulmányozására, az eddigi kutatási eredmények felkutatására.
Ebben nyújt segítséget Elen Morgan és Cynthia Klein: The dyslexic adult in a non-dyslexic world (A diszlexiás felnőttek egy nem diszlexiás világban) című könyve. A szerzőpáros mindkét tagja elkötelezett a téma iránt. Morgan rendszeresen tart a diszlexiás felnőttek hatékony oktatását célzó tréningeket oktatóknak az Észak-Londoni Egyetemen (University of North London), a Városi Egyetemen (City University) pedig koordinálja a Diszlexia Támogató Szervezet (Dyslexia Support Service) munkáját. Klein a londoni South Bank egyetemen belül végez kutatásokat a nyelvelsajátítás és a nyelvhasználat témakörében. Munkájukat továbbá nagymértékben segítette Margaret Snowling, a Yorki Egyetem professzora.
A könyv olvasmányos, érthető, szakmailag megalapozott, átgondolt, teljes mértékben a felnőtt diszlexiásokra fókuszál, de nem hagyja figyelmen kívül a gyermekkori előzményeket, hatásokat sem. Három részre tagolódik, amiken belül további fejezetek találhatók. Az első fejezet feltárja, összegzi mindazt, amit a diszlexiáról tudni lehet a tudomány mai álláspontja szerint. Külön fejezetet szentelnek a diszlexiások kognitív stílusának bemutatására, kiemelve a diszlexiás agy morfológiai eltéréseit, a két agyfélteke közti asszimetria szinte elhanyagolható mértékét és az ebből fakadó sajátos működési módot. A két agyfélteke szimmetriája nem csak hátránnyal, hanem előnnyel is jár. A szerzők ajándékként írják le a diszlexiás agy sajátosságának tulajdonított kreativitást, vizuális gondolkodást, hiszen szignifikánsan jobb eredményeket érnek el a diszlexiások nem diszlexiás társaiknál azokban a feladatokban, ahol innovatív, beleérző gondolkodásra van szükség. A diszlexiás felnőttek kognitív profiljának bemutatása nem áll meg az írás és az olvasás terén jelentkező deficiteknél, említést tesz többek között a fonémaészlelés, a fonológiai kódolás zavaráról, a szintaktikai elemzés problémájáról, az idői feldolgozás gyengeségéről (szerialitás) és a vizuális területek diszfunkciójáról is. A tünetek bemutatása, ismertetése kivétel nélkül konkrét példákba, diszlexiás felnőttek által elmesélt élethelyzetekbe ágyazódik be.
A könyvnek nem célja bemutatni a diszlexia történeti hátterét, kitérni a diszlexia típusaira, formáira, erre érzékelhetően kevés hangsúlyt helyez, mindössze néhány mondatban tér ki a diszlexia értelmezésére a különböző korszakokban. Hanyagolja a legújabb tudományos, neurobiológiai kutatások eredményeinek ismertetését is.
Mivel a diszlexiás személy már egész kis korban megtapasztalja, hogy erőfeszítései és a kapott eredményei között nincs harmónia, viszonylag fiatalon sejteni kezdi, hogy valami nincs rendben vele, más, mint a többi és sok esetben a környezete ezt érezteti is vele. Az egyén személyiségfejlődése szempontjából kiemelten fontos jelentősége van a diagnózisnak és az azt követő egyéni fejlesztésnek, reedukációnak. Minél később jön el a megvilágosodás pillanata, annál több sérelemmel, kudarccal kell megbirkóznia a diszlexiás felnőttnek. Éppen ezért döntő jelentőségű a diagnózis, ami a kezdetét jelenti egy új életnek. Sajnálatos módon a könyv nem tartalmaz konkrét diagnosztizáló módszert a felnőtt diszlexiások szűrésére, mivel a publikálás időpontjában még nem volt standardizált, felnőtt diszlexiásokra kidolgozott eljárás. Ezért inkább a képességek terén mutatott gyengeségekre és erősségekre tér ki, kiegészítve a pszichés hatásokkal, lelki történésekkel. De felhívja a figyelmet egy egységes standardizált, kifejezetten diszlexiás felnőttek számára kidolgozott mérőeljárás szükségességére.
A második rész (Living in the Non-dyslexic World) a diszlexiások mindennapi életét, önértékelését, iskoláskori élményeit, küzdelmeit tárja fel. A kötetnek ez a legterjedelmesebb és a leginkább kidolgozottabb része.
A második rész hat fejezetre tagolódik. Az első fejezet, ami a könyv struktúrája szerint a harmadik, az önértékelést, a formatív hatásokat és a viselkedés sajátosságait tárgyalja. Érzékletesen tárja fel, és mutatja be a diszlexia hatását a személyiségre és a viselkedésre, valamint hangsú
lyozza az alapfokú és középfokú oktatási rendszer felelősségét a diszlexiás tanulók kirekesztését, elutasítását, marginalizálódását és kriminalizálódását tekintve. A szerzők által kellően bemutatott mindennapos bully-ing, a sorozatos meg nem értettség és kudarcélmény következtében a diszlexiás fiatalok mind távolabb kerülnek kezdetben csak érzelmileg, majd fizikailag is az oktatási intézményektől félbe hagyva tanulmányaikat az elhelyezkedést megkönnyítő végzettség megszerzése nélkül. Az elfogadást, a sajátos szükségletet nélkülöző pedagógiai attitűdnek komoly szerepe van a diszlexiás felnőttek negatív önértékelésében és az életminőségük alakulásában. A fejezet talán legkifejezőbb és a legtöbbet eláruló eleme, amikor egy öt éves kisfiú elmeséli az édesapjának, hogy szeretne egy új agyat, mint az Óz, a csodák csodájából a Szalmaember.
A fejezet zárásaként részletesen leírják egy átlagos családanya egy napját, a reggeli rutintól kezdve az esti fürdetésig, majd ugyanezt a napot még egyszer átélhetjük, de most már egy diszlexiás felnőtt szemszögéből hangsúlyozva, hogy a diszlexia nem csupán az alapvető kultúrtechnikák elsajátításának nehézségét jelenti, hanem kihat az egész életvitelre, a családi rendszerre. Ezzel át is térnek a szerzők a diszlexia és a család kapcsolatára.
A diszlexia genetikai hátterével és a párkapcsolatra gyakorolt hatásával kapcsolatos rövid bevezető után egy generációkon átívelő esettanulmányt mutatnak be. Az édesanya és a gyermeke is diszlexiás. A különbség az, hogy a fiát az édesanya kérésére diagnosztizáltál. A diagnózis alapjaiban változtatta meg a két személy viszonyát a diszlexiához. Míg az édesanya szinte kizárólag negatív tapasztalatokat élt át, addig a fia élvezi, hogy ő diszlexiás, más, mint a többi, különleges. A bátorító környezet és a család szeretete láttatni engedi a diszlexia előnyeit is. Az édesanya nem kapta meg azt a támogatást, elfogadást, amire gyerekként és diszlexiásként szüksége lett volna, ami kihatott önbizalmára, iskolai előmenetelére.
A fejezet egy nem elhanyagolható kapcsolattal, a testvérek egymáshoz való viszonyával és a család dinamikájával zárul. A szerzők véleményem szerint kevés teret adtak (kb. 2 oldal) a diszlexia testvérkapcsolatra gyakorolt hatásainak elemzésére, miközben az átlagos fejlődési ütemű testvérek között is számtalan konfliktushelyzet, rivalizálás, kapcsolati mintázat figyelhető meg, amit árnyalhat, befolyásolhat egy sajátos nevelési igényű testvér érkezése. Annak ellenére, hogy a diszlexia nem jár együtt értelmi fogyatékossággal és szemmel látható testi sérüléssel, megviselheti a szülőket, kihathat a család hatásmechanizmusára.
A következő fejezet már a karrierválasztásra és a munkahelyi körülményekre fókuszál (Choosing a job or career). A hiányos ismeretek, készségek, a félbe hagyott tanulmányok a szerzők szerint nagymértékben megnehezítik a diszlexiás felnőttek elhelyezkedését. Munka, család mellett nyomasztó teher a be nem fejezett iskolák már felnőtt korban történő elvégzése, főleg, ha az alapok is hézagosak, továbbá nincsenek birtokában azoknak a tanulási technikáknak, amelyekkel hatékonyabban tudnának készülni az órákra és a vizsgákra. Komoly problémát jelent mindez a diszlexiás felnőttnek és a társadalomnak egyaránt. Ezért is van nagy szükség személyre szabott, célzott karrier tanácsadásra, mint ahogyan a szerzők is hangsúlyozzák. A munkahelyi sikerességet nagyban növeli, ha a diszlexiás felnőtt tisztában van erősségeivel és gyengeségeivel és annak ismeretében választ hivatást, szakmát, munkát magának. A szerzők két területet emelnek ki, ahol eredményesek lehetnek a diszlexiás felnőttek. A tanári pálya annak ellenére, hogy sok diszlexiásnak maradványtünetként továbbra is problémát okoz az írás és az olvasás, a két szerző véleménye alapján nagyon jó terep a kreativitás, az egyéni ötletek kibontakoztatásának, és mivel személyesen is érintettek, nagy segítséget tudnának nyújtani a sajátos nevelési igényű gyermekek számára. Hasonló terület, de a tanári pályának sokkal kevésbé vitatott a szociális szféra. A szerzők azzal érvelnek, hogy szociális munkásként viszonylag kevés papírmunkával kell megküzdeniük a diszlexiás felnőtteknek, kellően empatikus a személyiségük, innovatívak és jeleskednek a problémamegoldásban.
A hatodik fejezet (Experiences and creative solutions in the workplace) a munkahelyi tapasztalatokat és a kreatív gondolkodás előnyeit emeli ki, megemlítve az Amerikai Egyesült Államok sajátos nevelési igénnyel, fogyatékossággal kapcsolatos törvényének néhány elemét. A szakemberek többségének ugyanis az a tapasztalata, hogy a diszlexiával érintett személyek nincsenek tisztában a törvény adta jogaikkal, de ha ismerik is a törvényt, akkor sem biztos, hogy hivatkoznak rá, élnek vele. A diszlexia szemmel nem látható, rejtve marad. Éppen ezért a szerzők véleménye alapján a diszlexiások inkább nem szólnak róla, és csak akkor vallják be, ha a környezet gyanakodni kezd, vagy ha megbizonyosodtak arról, hogy diszlexiájuk nem akadályozza őket a munkakör elvégzésében. A hagyományos munkahelyi feladatmegoldások megküzdési stratégiák kiépítésére ösztönöznek, amik elfedhetik ugyan a nehézségeket, de nem biztos, hogy a legjobb megoldási módot jelentik. A munkahelyi nehézségekről és a kreatív megoldásokról inkább a diszlexiás felnőttek beszámolóiból tudhatunk meg többet, mint a szerzők tudományos összefoglalásából, de ez nem azt jelenti, hogy nem tartalmaz releváns információt, alternatív megoldási módokat.
A téma sokoldalúsága valószínűleg nem tette lehetővé, hogy minden egyes területre kellő részletességgel kitérjenek, így a munkahelyi nehézségek és azok kezelésének módjai háttérbe szorultak, de azért beszámolnak a megküzdési stratégiák szerepéről, fontosságáról, valamint kiemelik a holisztikus gondolkodás és a kreativitás jelentőségét, az erősségek és a gyengeségek tudatosításának szükségességét, hogy a hátrányokat előnyökké lehessen fordítani. A munkahelyi sikeresség és well-being minden ember esetében, de a diszlexiásoknál még inkább, akkor garantált, ha a képességeikhez a leginkább illeszkedő munkakörben tevékenykednek.
A következő fejezet (The dyslexic adult and the learning context) kiemelt figyelmet szentel a diszlexiások ismeretelsajátítását segítő tanulási környezet bemutatásának, aminek talán egyi
k legfontosabb eleme a multiszenzoros oktatási, nevelési mód. Minél több csatornán keresztül érkezik az új ismeret, annál nagyobb az esélye, hogy a diszlexiás személy a későbbiek folyamán fel fogja tudni idézni. A tanulást segítő technikák közül megemlítik még a szerepjátékokat, a valós kontextusba helyezés fontosságát, a jelentésadás szerepét és a stressz teljesítményre gyakorolt hatását is. A munkaformák közül a csoportmunka a legkedvezőbb a diszlexiás felnőttek számára, ahol deficitjei háttérben maradhatnak és kitűnhet kreativitása, problémamegoldó készsége. A szerzők nem feledkeztek meg az önálló tanulást és munkavégzést segítő eszközök bemutatásáról sem. A technika magas színvonalának köszönhetően olyan segédeszközök, számítógépes programok jelentek meg, mint a Nyelvhelyesség ellenőrző (Texthelp), a Program Tervező (Planning Programs) és a Hangfelismerő programok (Voice recognition systems). A programoknak amellett, hogy segítik a tanulást, munkavégzést, fejlesztő hatásuk is van. Javítják a szókincset, a helyesírást és nem utolsó sorban magabiztosabbá teszik a használót a munkahelyi vagy iskolai feladatai ellátásában. A kiadványban mindezeket a segédeszközöket kellő részletességgel, felhasználó-központú szemlélettel mutatják be a szerzők.
A nyolcaik fejezet (Supporting dyslexic learners: remediation or remedy?) a diszlexiás felnőttek megsegítését, fejlesztését mutatja be példákon és interjúrészleteken keresztül. A tanulási folyamat megsegítése azonban csak az egyén tanulási stílusának alapos és sokoldalú feltérképezése utána indulhat meg és a könyv alapján leginkább a tanulás módjának elsajátítására, tehát egy sajátos tanulási kompetencia kiépítésére kell, hogy irányuljon. A megfelelő technika készségszintű birtoklása lehetővé teszi, hogy a tanulási folyamat eredményessége a tanulótól függjön és ne külső tényezőtől. A tanár, mint segítő, támogató, tanácsadó, mentor, facilitátor jelenik meg ebben a tanulási folyamatban.
Az utolsó előtti fejezet (From basic literacy to university and beyond: a longitudinal case study) egy diszlexiás felnőttel végzett longitudinális vizsgálatot tár az olvasó elé a családi háttér bemutatásán, az iskolai tapasztalatok felidézésén, az iskolából való kimaradást követő nehézségeken keresztül. Kiemelve a már felnőttként elvégzett, kifejezetten olvasási és írási problémákkal küszködő, funkcionális analbétáknak tartott felnőtteknek létrehozott (Literacy class) iskola hatását a későbbi továbbtanulására, továbbá megemlíti azt a sajátos kapcsolatot, ami a férfi és Tanára között kiépült együttműködésük 9 éve alatt. A kitartó munka eredménye a sikeres államvizsga és egy megbecsült munkakör lett.
A könyv harmadik része (Turning Points) mindössze egyetlen egy fejezetet tartalmaz (Dyslexia in the twenty-first centruy), amiben helyet kap az inklúzív nevelés fontossága, az oktatási rendszer megújulásának szükségessége, ami elfogadja a másságot, az egyéni sajátosságot és biztosítja minden gyermek és felnőtt számára, hogy különböző úton, módon és időintervallumon belül érje el a kívánt eredményt. A tanulás hangsúlyú oktatást felváltja annak a megtanulása, hogy hogyan is tanuljunk. A tárgyi tudás helyett a tudás megszerzéséhez szükséges készségek kifejlesztése válik központi feladattá az intézményes nevelésben, tehát a jobb agyféltekéhez kapcsolható funkciók is szerephez jutnak majd ebben az évszázadban. A század továbbá minden képzeletet meghaladó technikai, műszaki fejlődést produkál, ami kihat a diszlexia diagnosztizálására és az okok feltárása is.
A könyv fókuszában a diszlexiás felnőtt nehézségei, sikerei, problémái és lehetőségei állnak. Véleményem szerint inkább olvasmányos, mint tudományos, de így viszont egy széles olvasóközönség számára is érdekes, érthető és követhető maradt. Mindenképp segíti a diszlexiáról kialakított torz, pontatlan ismeret felülírását. A közérthetőség mellett azért megjelennek a legújabb tudományos eredmények, a témával foglalkozó kutatók álláspontja és a diszlexiának a komplexitása, sokoldalúsága.
Nagy értéke a kiadványnak, hogy a tudományos tényeket, a kutatási eredményeket a szerzők esettanulmányokkal, interjúk részleteivel teszik személyessé, szemléletesség. Az elmélet, tudomány mellett mindvégig ott van a diszlexiás ember, akiről, akiért íródott a könyv. A diszlexiás felnőttek saját élményeik, tapasztalataik egyszerre megrendítőek és megdöbbentőek. Láttatni engedik az eltérő, sajátos agyműködésben rejlő csodákat, lehetőségeket, ugyanakkor felfedik a másság következtében elszenvedett igazságtalanságokat, sérelmeket, meg nem értettséget is. Érthető nyelvezete, tagolt felépítése és a tartalmi jellemzők lehetővé teszik, hogy a tudomány szakemberei, az diszlexiával érintett személyek és családtagjaik, pedagógusok és érdeklődők egyaránt találjanak ebben a hiánypótló kiadványban hasznos információkat, hatékony megoldásokat.
Hivatkozott irodalom:
Sarkadi Ágnes (2006): A diszlexiás nyelvtanulók angoltanításának kérdései. Iskolakultúra, 6. 94 – 102.
Tánczos Judit (2006): A kognitív folyamatok zavarainak hatása az idegen nyelvtanulására. Iskolakultúra, 11. 3 – 12.