JEGYZŐKÖNYV
Helye: 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. FEPIH Kft. irodája
Ideje: 2010. november 19. 15.00-17.00
Résztvevők: A Magyar Pedagógiai Társaság Zala megyei tagozatának tagjai
Jegyzőkönyvet készíti: Dr. Vartman György
Az értekezleten elhangzottak kivonatos összefoglalása:
– Dr. Borosán Lívia köszöntötte az alakuló gyűlésen megjelenteket. Röviden ismertette a taggyűlés összehívásának okait. Felolvasta azoknak a nevét, akik részt kívántak venni a mai gyűlésen, de elfoglaltságuk ezt nem engedte. (Tóth Edit, Bedő Ferenc)
– Dr. Borosán Lívia felkérte a jelenlévőket, hogy mutatkozzanak be egymásnak. A bemutatkozások közben külön köszöntötték Dr. Oroszy Zoltánt a Zala megyei tagozat korábbi elnökét.
– Dúcz Mihály reményét fejezte ki, hogy megyei szinten is elindul egy pezsgő pedagógiai élet.
– Tóth Márta egy nagyon fontos fórumnak tartotta a tagozat megalakulását, mert a mai plurális viszonyok között, ez az egység lehetne a szakmai összetartozásunk alapja.
– Dr. Borosán Gyula hozzászólásában kifejtette, hogy a tagozat munkáját tanulószervezetként szeretné megélni, ahol egymás problémáinak megismerése, a jó megoldások (good practice) bemutatása, a csoportos tanulás, az önképzés, a szociális szükségletek megélése mind helyet kaphatnának.
– A gyűlés első napirendi pontjaként a tagok arról beszélgettek, miként lehetne a taglétszámot növelni, a tagok elérhetőségét biztosítani. Garamvölgyi György szerint a taglétszám bővítésének egyik legjobb formája a személyes megkeresés és felkérés. Dr. Oroszy Zoltán megemlítette, hogy a tagozat korábbi életében a Zala megyei közoktatási intézmények vezetői mind tagok voltak. Dr Borosán Lívia szólt, hogy a Zalai Hírlapban kellene jelezni a tagozat újbóli megalakulását, szerinte ez az újságcikk is egy jó fórum lehet erre. Garamvölgyi György és Dr. Borosán Gyula elvállalták a
– személyes kapcsolatfelvételt az intézményvezetőkkel, Dr. Borosán Lívia az újságcikk szervezését vállalta fel.
– Következő napirendi pont a tagozat gazdálkodásának kérdése. Dr. Vartman György javasolta, hogy Dr. Borosán Lívia, mint megbízott elnök vegye fel a kapcsolatot a MPT elnökével és járjon el a tagozat érdekében. A többiek egyetértettek és egy szándéknyilatkozatot kívántak erre vonatkozóan tenni. A szándéknyilatkozatot Dr. Vartman György készítette el, majd ezt követően a jelenlévők aláírták azt.
– Dúcz Mihály egy közeljövőben történő kiállításra invitálta a jelenlévőket, pontos időpont később kerül meghatározásra.
– A közeljövő tervei: Újságcikk, alapszabályzat készítése, gazdálkodás világossá tétele (felelős: Dr. Borosán Lívia). A taglétszám bővítése, a tagok címlistájának elkészítése (felelős: Garamvölgyi György, Dr. Borosán Gyula). Hosszú távú célok: közös levelezőlista készítése, honlap készítés – a tagok szakmai életútjának bemutatásával, éves munkaterv elkészítése, tisztségviselők választása.
– A jelenlévők megállapodtak a következő gyűlés időpontjában: 2011. február eleje. Ezt a gyűlést már tematikusan tervezik. Garamvölgyi György az erőszakmentes kommunikációról, Novákné Borsos Ildikó saját intézményéről, az óvodai nevelésről fog szólni. A megalakulás ünnepélyessé tétele érdekében felmerült a Magyar Pedagógiai Társaságtól vendég előadó meghívásának gondolata is.
Egy példány: 2 lap
Csatolva: Szándéknyilatkozat a Jelenléti ívvel (2 lap)
Kmf.
……………………………………. …………………………………….
Dr. Vartman György Bedőné Fatér Tímea
jegyzőkönyv vezető jegyzőkönyv-hitelesítő
…………………………………….
Dr. Borosán Lívia
mb. elnök