került sor június 9-én az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán az MPT újjáalakulása 50. évfordulója alkalmából. Mikonya György dékán megnyitója után Kelemen Elemér, Trencsényi László és Hunyady Györgyné előadásában az elmúlt fél évszázad jeles pillanatai elevenedtek meg (sőt, Kelemen Elemér részletesen foglalkozott az előzményekkel is), majd Kraiciné Szokoly Mária előadásban már a jövő körvonalai is felsejlettek.
Itt tekinthető meg az alelnök asszony által prezentált SWOT-analízis.