A Magyar Pedagógiai Társaság az európai Felnőtt tanulók hete rendezvénysorozat keretében
„Ünnepnapok az egész életen át tartó tanulásért 2017”
címmel rendezvénysorozatot szervez (2017 október 5-29)
Együttműködő partnerek:
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Nemzeti Művelődési Intézet, EPALE Magyarország, TIT Stúdió
Az életen át tartó tanulás, a felnőttek tanulása fontossága jegyében évekkel ezelőtt Harangi László kezdeményezett nyugati minták nyomán rendezvénysorozatot a kérdésben érintett állami és társadalmi szervezetek együttműködésében. A Magyar Pedagógiai Társaság őrzi egykori szakosztályi elnöke szellemi örökségét, s évek óta minden évben csokorba gyűjti az ősz beálltára a témához kapcsolódó szakemberi találkozókat és népszerűsítő rendezvényeket tudván, hogy az európai fejlesztési program a felnőttképzés valamely formájában résztvevőinek megsokszorozására számít.
A részletes program itt olvasható, letölthető.