Végrehajtói szerep, vagy újító arculat – beszámoló a rendezvényről

A Neveléselméleti-, a Kigyermeknevelési Szakosztály, valamint a Fővárosi Tagozat április 26-án tartotta összejövetelét, melynek címéül a következőt választottuk:Végrehajtói szerep, vagy újító arculat”. Vendégünk Miklósi László – a Történelemtanárok Egyletének elnöke volt.

A tucatnyi jelenlévő tag nagy érdeklődéssel hallgatta az előadót, aki a gyakorló tanár szemüvegén keresztül láttatta a jelenlegi oktatás helyzetét. Természetesen szó esett az oktatás finanszírozásáról, a tankönyvek körül kialakult helyzetről, a pedagógusok általános közérzetéről, továbbá a projektfeltöltés kérdéséről, napi gyakorlatáról. (Több meghívott is jelezte, hogy a projektfeltöltés utolsó feladatainál tart, s ezért nem tud a programon részt venni.)

Az előadást igen érdekes szakmai beszélgetés képezte, a hozzászólók a szakterületükön jelentkező problémákra irányították a figyelmet.

A program kifejezetten hasznos és érdekes volt.

Csillag Ferenc