www.szokincshalo.ertotanulas.hu

A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT)
„Szókincsháló” szakosztálya

Számítógépes feladatbank a diákok szóértésének vizsgálatáraIrányelvek

A Szókincsháló szakosztály – az MPT és az Értő Tanulásért Mozgalom Közhasznú Nonprofit Kft közötti megállapodás keretében – elsősorban az általános, illetve középiskolai diákok szókincsének felmérése és javítása érdekében kapcsolódik be a Kft által kezdeményezett feladatbank és szómagyarázat projektbe.

Ebből következően a szókincs felmérését és fejlesztését segítő feladatok, magyarázatok, képek és egyéb anyagok tartalmának és formájának igazodnia kell a Nemzeti Alaptantervben rögzített, illetve az iskolai gyakorlatban elfogadott irányelvekhez és normákhoz, valamint a megcélzott korosztály elvárható szókincséhez és ismeretanyagához.

A továbbiakban a „feladatbank” megnevezést használjuk az ezzel a céllal készült anyagok összességére. Az „anyag” szóval ennek valamilyen kisebb-nagyobb részletét jelöljük.

1. A Kft által kifejlesztett számítógépes keretrendszer az alábbi lehetőségeket biztosítja:

a)      A szóértést vizsgáló feladatsorok és képekkel illusztrált szómagyarázatok írása (egyszerű szövegszerkesztővel).

b)      A feladatok és szómagyarázatok szövegének elemzése aszerint, hogy a szavak milyen gyakorisággal fordulnak elő az egyes korosztályok tankönyveiben.

c)      A feladatok és szómagyarázatok kezelése egy internetes feladatbankban.

d)      Iskolai felmérések lebonyolítása, az eredmények (név nélküli) tárolása és kiértékelése.

2. Az internetes feladatbank nyílt, tartalmában és kezelésében demokratikus. Ez – csak a lényegi pontokat kiemelve – az alábbiakat jelenti:

a)      A feladatbank anyagait nem üzleti célra bárki letöltheti, használhatja és – eredeti formájában, a forrás megjelölésével – terjesztheti.

b)      Az anyagok szerepeltetése a feladatbankban nem jelent kizárólagos felhasználást. A szerző máshol is felhasználhatja az általa beküldött anyagot.

c)      Egy-egy anyag módosítása csak a szerzőjének hozzájárulásával lehetséges. Kiegészítést, véleményt vagy módosítási javaslatot viszont lehet hozzáfűzni.

d)      A szerző(k)nek nyilatkoznia kell, hogy

  • időkorlátozás nélkül garantálja az a) pont szerinti szabad felhasználást;
  • az általa beküldött anyagoknak vagy ő az eredeti szerzője, vagy rendelkezik az eredeti szerző hozzájárulásával, ill. az anyag szabad terjeszthetőségét igazoló dokumentummal;
  • harmadik féllel kötött megállapodás nem korlátozza az anyag szabad terjeszthetőségét;

Megjegyzés: Az Interneten gyakori „szabadon felhasználható” megjelölés még nem garantálja a szabad terjeszthetőséget, csak ha ez kifejezetten fel van tüntetve. Egy interneten „talált” kép pedig nem jelent szabad felhasználhatóságot.

e)      Az anyagok speciális program nélkül szöveges formáb
an visszanyerhetők a feladatbankból, vagyis a tartalom függetleníthető a kezelőprogramoktól (és az azokat jelenleg biztosító Kft-től).

f)        A feladatbankba – nevet és elérhetőséget tartalmazó regisztráció után – bárki küldhet anyagot vagy véleményt, amennyiben az:

  • Teljesíti az általános etikai követelményeket. Összhangban van az általános emberi normákkal, értékekkel, a humanizmus általános követelményeivel. Mentes mindenféle diszkriminatív tartalomtól. Nem tartalmaz gyűlölet keltésére alkalmas kijelentéseket, ábrákat, fotókat, grafikákat stb. Mentes továbbá politikai állásfoglalástól. Megfelel az iskolai reklámtevékenység korlátozására vonatkozó rendelkezésnek.
  • A szerzőknek emellett tiszteletben kell tartaniuk az alkotmányban biztosított gondolatszabadságot (60. §) és véleménynyilvánítási szabadságot (61. §).
  • Mindezek a feltételek az idézett vagy forrásként megjelölt anyagokra is vonatkoznak.

3. A központi feladatbankba bekerülő anyagok megfelelő minőségét az alábbi eljárás biztosítja:

a)      Az anyagokkal szembeni legfontosabb tartalmi elvárás a – korosztályhoz mért – jó érthetőség és a szakmai hitelesség. Miután a szókincs fejlesztése a cél, különösen figyelni kell  a szóhasználatra, az esetleg nem érthető szavak megmagyarázására.

b)      A feladatsorok, tananyagok és szómagyarázatok első lépésben szövegszerkesztővel készülnek. A szöveg interaktív tananyagként használható, ha megnyitjuk a – díjmentesen használható – Movelex Presenter programmal. A szerző(k) felelőssége, hogy még ebben a formában ellenőrizze, más hozzáértő személlyel (pl. tanár kollégával) megnézesse, és az adott korosztályú gyerekekkel kipróbálja az anyagot.

c)      Amennyiben az anyag megfelelt az előbbi szűk körű ellenőrzésen, akkor a szerző feltöltheti azt az erre a célra szintén díjmentesen közreadott Movelex Szerkesztő programmal. Ennek segítségével egyrészt formázni lehet a megjelenést. Másrészt összevethető az anyag szókincse az adott korosztály tankönyveiben található szókészlettel. Továbbá pontosítható, hogy egy-egy többjelentésű szót az adott mondatban melyik jelentésben használjuk (a részleteket a program használati utasítása tartalmazza).

d)      A rendszer lehetővé teszi, hogy ugyanannak a szónak a magyarázata többféle megfogalmazásban szerepeljen. Ez egyrészt indokolt lehet különböző korcsoportok számára, másrészt két szerző eltérő megközelítése miatt is előállhat más megfogalmazás. Az esetleges szakmai viták – kulturált formában – az anyagokhoz kapcsolt „vitalapon” dokumentálhatók.

e)      A feladatbankban található anyagokhoz a felhasználók észrevételeket és minősítést fűzhetnek, a keresés során ez szűrőként működhet. Kérhetők például olyan anyagok a feladatbankból, amit mások már sikerrel használtak.

4. A Szókincsháló szakosztály – elsősorban az iskolai oktatást érintő anyagok körében – részt vesz a feladatsorok és szómagyarázatok készítésében. Mint társadalmi szervezet, közreműködik az anyagok jó minőségének biztosításában (a 3/e pont szerinti véleményezésen keresztül), illetve a 2/f pontban említett normák betartásában.

* * *