Bátran mondhatjuk, hogy Zsibrita Mária egész életét a közösség, s ezen belül mindenekelőtt a gyermekek szolgálatában töltötte. Élete, egész pályfutása a Viharsarokhoz kötődik. Fiatalon lett úttörőtitkár Békéscsabán, tanított a közeli Dobozon. A rendszerváltás után, amikor újjászerveződtek a Gyermekbarátok, az elsők között csatlakozott a régi-új mozgalomhoz, amelynek lelkes aktivistája, fáradhatatlan szervezője, Békés megyei „nagykövete” és az országos vezetőség tagja lett. Persze nem csak Békés megyében, hiszen például mindmáig jó kapcsolatokiat ápol a szlovák Fénix gyermekszervezettel.
Aktív városvédő, s e területen is a jövő generációjára figyel. Ötletgazdája a méltán nagy sikerű „Nagyszülők és unokák” szünidei programnak, melynek az vol a célja, hogy alaposabban megismertesse Békéscsaba történetét és nevezetsségeita résztvevőkkel, akik azután egy városmesereti vetélkedőn adhattak számot frissen szerzett tudásukról.
Számtalan kisebb-nagyobb túrát szervezett fiataloknak és időseknek, máig vezetője a főleg nyugdíjasokból álló Lencsési Természetjáró Körnek. A Lencsési Közösségi Házban működő közösség fejlődése, gyarapodása, hírnevének öregbítése érdekében folytatott kimagasló tevékenységéért, önzetlen áldozatvállalással végzett közösségi munkájáért Stark Emlékéremben részesült.
Tagja a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kuratóriumának, s mivel a fentiek mellett még bőven mrad ideje, mindezek mellett lelkes amatőr színjátszó is.