Áment Erzsébet tanulmánya
(előadásként elhangzott a centenáriumi konferencián)
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:”Normál táblázat”; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:””; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}
Mozaikok a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium
történetéhez Az indulás évei – 1912.február 1.
„Az iskolai nevelés kulcsfigurája a pedagógus. Jól képzett pedagógus nélkül nincs eredményes iskolai nevelés. Budapest oktatásügyének irányítói nem tartották kielégítőnek az akkori, négy évfolyamos középfokú tanítóképzést. Keresték mind a képzés színvonalemelésének, mind a már működő tanítók továbbképzésének lehetőségeit. Bárczy István polgármester javaslatára a főváros érettségire épülő tanítóképző létesítését kérte az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. Ez az intézmény vállalta volna a már működő tanítók továbbképzését is. A minisztérium a tanítóképző létesítéséhez nem járult hozzá, a tanítók továbbképzésének megoldását viszont a fővárosra bízta. A továbbképzés szervezeti és tartalmi kidolgozására Bárczy István polgármester dr.Weszely Ödön tanulmányi felügyelőt kérte fel. Weszely olyan intézmény kialakítására törekedett, amely a kezdő tanítót bevezeti az iskolai munkába, megszünteti képzettségének hiányosságait, alkalmassá teszi hivatásának magas szintű gyakorlására, a már működő pedagógusnak pedig lehetőséget ad szakmai-pedagógiai műveltsége gyarapítására.
Weszely tervezetét a főváros közgyűlése elfogadta, és Bárczy István 1912. február 1-jén a VIII. kerületi Mária Terézia – ma Horváth Mihály – téri iskola épületében megnyitotta a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumot. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Szemináriumban “megismerheti a kezdő tanító a fővárosi iskolát a maga valóságában, annak tényleges gyakorlatát, elméleti alapját és ideális követelményeit. Kiegészítheti tudását azzal, amit neki a képző nem nyújtott, mert részben a tárgyak nagy zsúfoltsága miatt, részben a képzőbe járó tanulók kora miatt nem is nyújthatott.”
A Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium a maga idejében a kor követelményeinek megfelelő komplex intézmény volt az alábbi szervezeti felépítéssel:
Tanfolyamok: 1. állandó tanfolyam a kezdő tanítók számára,
2. tudományos előadások,
3. technikai és művészeti tanfolyamok,
4. idegen nyelvi tanfolyamok.
Laboratóriumok:
– pedagógiai,
– lélektani,
– fizikai.
Pedagógiai Könyvtár,
Pedagógiai Múzeum.
Az intézmény első igazgatója a szervezetét, koncepcióját kialakító Weszely Ödön lett. Rajta kívül még egy függetlenített munkatársa volt az intézménynek, a továbbképzést tiszteletdíjas előadók – szakterületük kiemelkedő képviselői – végezték.
Az intézmény tanfolyamain keresztül volt a főváros pedagógusaival a legszélesebb érintkezésben. A megnyitás évében 1089 nevelő jelentkezett a meghirdetett tanfolyamokra és tudományos előadásokra. Ekkor 2689 pedagógus dolgozott összesen a főváros iskoláiban. A jelentkezők között a pedagógusok minden rétege szerepelt, de többségben voltak a tanítók.
A laboratóriumok az elméleti előadásokon hallottak gyakorlati alkalmazásának terepei voltak. A tanfolyamok hallgatói ezekben vizsgálatokat, méréseket, gyakorlatokat végezhettek. Minthogy a pedagógiai és a lélektani laboratórium munkájában sok volt az átfedés, később a kettőt egyesítették, és ebből nőtt ki 1941-ben a Székesfővárosi Pályaválasztási Tanácsadó és Képességvizsgáló Intézet.
A könyvtár állománya az intézmény megalakulásakor 4000, négy év múlva pedig már 16 000 kötet volt. A húszas évek közepén a Fővárosi Könyvtár gyámsága alá került, majd Fővárosi Pedagógiai Könyvtár néven önálló intézménnyé lett. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum megalakulásakor állományával együtt beolvadt abba.
A pedagógiai múzeum a maga teljességében sohasem valósult meg. Az indulást követő években lendületes és eredményes gyűjtőmunka kezdődött, gazdag anyag és sok értékes iskolatörténeti dokumentum gyűlt össze. Ezt azonban az első világháború éveiben – amikor az épület hadikórház lett – az iskolák közt szétosztották, és később már nem sikerült összegyűjteni. Esetenként szerveztek alkalmi kiállításokat, de ezek anyagai sem maradtak együtt.
Az intézményhez az indulás évétől kapcsolódott egy gyakorló elemi népiskola, és e vonatkozásban Európa első ilyen szervezetű intézménye volt. A gyakorlóiskola pedagógiai műhely szerepét töltötte be. A kezdő tanítók állandó tanfolyamának hallgatói képzési idejük jelentős részét ott töltötték részben hospitálással, részben tanítással. A már működő tanítók részére is tartottak ott bemutató tanításokat. Ezeket az épület nagy előadó termében tartották, nemegyszer több száz hallgató előtt. Részvételi jegyet előre kellett igényelni – amely természetesen ingyenes volt -, mert mindig lényegesen többen szerettek volna ezeken részt venni, mint amennyi a terem befogadóképessége volt. A harmincas években Móricz Zsigmond is részt vett egy ilyen bemutató tanításon, és nagy elismeréssel írt róla. Ezek a tanítások nyújtottak alkalmat arra, hogy a gyakorlóiskolában kido
lgozott új módszerek, eljárások minél közvetlenebbül kerüljenek be a fővárosi iskolák gyakorlatába. 1919-től az épületben működő óvoda is gyakorló intézmény lett az óvónői továbbképzés gyakorlati bázisaként.
A Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium tanfolyamai
Az intézményben folyó képzés gerincét a tanfolyamok alkották. Ezek között művelődéspolitikai jelentőségű volt a kezdő tanítók állandó tanfolyama. Ezt az egyéves tanfolyamot minden olyan kezdő tanítónak el kellett végezni, aki a főváros szolgálatába kívánt lépni. Ezt az alkalmazás előfeltételének tekintették. Ezzel az “utánképzéssel” a főváros egy évvel megfejelte az akkor négy-, majd később ötéves középfokú tanítóképzést. A tanfolyamra a felvételt kérni kellett. Az első évben hatvan hallgatót vettek fel. A felvettek száma igazodott a főváros iskoláinak munkaerő igényéhez. A felvétel lényegét tekintve előalkalmazás volt, mert a hallgatók ösztöndíjat kaptak. Ennek összege változott ugyan, de nagyjából megegyezett az akkori kezdő – helyettes – tanítói fizetéssel. A tanfolyami felvételnek különösen abban az időben volt egzisztenciális jelentősége, mikor az elhelyezkedési lehetőségek korlátozottak voltak.
1941-ig 1568-an végezték el a tanfolyamot. Ez a kötelező továbbképzési forma a második világháborút követően megszűnt. A tanfolyam tematikája a szükséglettől függően kisebb-nagyobb mértékben változott, de jellegét tekintve mindvégig megtartotta eredeti funkcióját, amire Bárczy István megnyitó beszédében utalt. A hallgatók heti 30-35 órát töltöttek az intézményben. Ebből heti tíz órát hospitáltak a gyakorlóiskolában úgy, hogy mindegyik osztályban legalább egy hétig látogattak. A tanév második felében azután maguk is tanítottak egy hetet, amit azután “vizsga tanítással” fejeztek be. Ezen részt vett a Szeminárium és a gyakorlóiskola igazgatója. A fennmaradó húsz-huszonöt órában hallgattak filozófiát, gyermeklélektant, pedagógiát, művelődéstörténetet, iskola-egészségtant, megismerkedtek a főváros történetével, földrajzával, közigazgatásával. Feldolgozták az iskolai kézimunka tanítás gyakorlati anyagát, a heti egy rajz órán segítségét kaptak a magyarázó és illusztráló rajzok készítéséhez
A már működő pedagógusoknak meghirdetett tudományos előadások tematikája felölelte mindazt, ami az akkori korszerű általános- és szakműveltség része volt. Előadói a kor tudományos életének elismert szaktekintélyei voltak: Ranschburg Pál, Fináczy Ernő, Imre Sándor, Nagy László, Lyka Károly, Simonyi Zsigmond, Riedl Frigyes, Cholnoky Jenő, Mágocsy-Dietz Sándor, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük.
Az intézmény történetének első három évtizedét áttekintve elmondhatjuk, hogy az ígéretes, lendületes kezdést megtörte az első világháború négy éve, amikor az épületet hadi kórház céljára is igénybe vették. A Tanácsköztársaság rövid időszaka, majd az azt követő ellenforradalmi periódus sem hagyta érintetlenül a Szeminárium működését. Azonban a húszas évek közepétől bekövetkezett konszolidáció eredményeként újból kibontakozott az alapításkor meghirdetett szellemiség, és kitűnő szakmai műhely alakult ki, melynek hatása nemcsak a főváros határain belül, hanem országos szinten is érvényesült.” (Hunyadi Zoltán tanulmánya alapján kivonatosan – internetről)
Emeljük ki az iménti felsorolásból Nagy László pszichológus-reformpedagógus nevét és tevékenységét.
Az indulás évei, jeles munkatársai: Nagy László elmélete, Domokos Lászlóné Löllbach Emma gyakorlata az Új Iskolában
Nagy László 1857-ben született Kisújszálláson. Elemi iskoláit Nagykőrösön végezte, középiskolai tanulmányokat a budapesti református gimnáziumban folytatott, 1875-ben érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat a budapesti egyetemen végzett, pályakezdőként a Bottlik család gyermekeihez fogadták fel nevelőnek. A középiskolai tanári diploma (1881) megszerzése után Budapest II. kerületi tanítóképzőben tanított (1881-1907) – természettudományi tárgyakat tanított, később főleg lélektant és pedagógiát.
1898-ban megszervezte a II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszust, melynek napirendjébe felvette a gyermekpszichológiai kérdések témakörét. Az 1899-ben megalapított Magyar Tanítóképző Intézeti Tanárok Egyesülete főtitkárává választotta, melynek folyóiratát, Magyar Tanítóképző címmel szerkesztette. 1903-ban megszervezte a Gyermektanulmányi Bizottságot, 1906-ban megalapította a Magyar Gyermektanulmányi Társaságot, melynek haláláig ügyvezető elnöke volt, s szerkesztette a társaság folyóiratát, A Gyermek c. folyóiratot.
Nagy Lászlót 1908. január 7-én helyezték át a II. kerületi állami tanítónőképzőből a VI. kerületi állami tanítónőképzőbe. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1909-ben a VI. kerületi tanítónőképzőben lélektani laboratóriumot alapított.
Nagy László megszervezte a pedagógiai lélektani laboratórium kiépítését, melyben előbb 1910. decemberétől Ranschburg Pállal, majd Révész Gézával – a későbbi első, az orvosi egyetemen működő, pszichológiai intézet vezetőjével – továbbképző tanfolyamokat szerveztek kurzusonként 4–4 tanítóképzős tanár számára. Nagy László –az első kurzust végzett – Qiunt Józseffel 1913-ban hasonló célú tanfolyamot vezetett gyakorlóiskolai tanítóknak is.
A lélektani laboratórium az ő irányítása alatt a kísérleti pszichológia és gyermektanulmány továbbképző központjává vált.Itt indult meg a pedagógia induktív módszerű tanítására
irányuló újabb reformmozgalom.
Nagy László az 1906-1907. és az 1913. évi gyakorló iskolai tanfolyamokon előadója volt a pedagógiának, a gyermektanulmánynak, a kísérleti pedagógiának.
E laboratóriumról mondta Wagner János főigazgató, az akkori igazgató a VI. kerületi képző 1911–2. évi értesítőjében: ’Intézetünk iránt érdeklődő látogató temérdek volt, akiket első sorban a pszichológiai laboratórium mintaszerű felszerelése és nagyszerű vezetőjének, Nagy Lászlónak a híre hozott ide még külföldről is.’
Klebelsberg Kuno államtitkár már 1915. november 12-én, a 130632/1915. VI/b. számú rendeletében leszögezte: „szükséges, hogy a pedagógia szakot életpályául választó [Apponyi Kollégista] tanárjelöltek a lélektani kísérletek teendőivel megismertessenek és azokba lehetőleg alaposan begyakoroltassanak.Ezen utóbbi kiképzés színhelyéül a budapesti
magyar kir. VI. ker. állami tanítónőképző-intézettel kapcsolatos lélektani laboratóriumot jelölöm ki, a tanárjelöltek ilyen irányú kiképzésével pedig Nagy László tanítóképző-intézeti igazgatót bízom meg…”
Az Apponyi Kollégiumban Nagy László kísérleti pszichológiát adott elő (1916).
Emellett 1912-16-ig , majd 1925-től kezdődően folyamatosan – előadásokat tartott a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium tanítói továbbképző és tudományos tanfolyamán a gyermektanulmányi kutatások eredményeiről.
Pedagógiai értekezései a következők voltak:
a./ Gyermektanulmányiak
Az értelmi fejlődés egyik alapvető problémája. A Gyermek, 1913.
A gyermek szellemi munkabírása. A Gyermek, 1913.
A Remete-Munkaiskola Brüsszelben. A Gyermek, 1914.
A gyermektanulmányi mozgalom eredményei hazánkban. A Gyermek, 1914.
Kapcsolat a különböző fokú iskolák tanítási rendszere között. A Gyermek, 1914.
Az Új Iskola céljai, pedagógiai és didaktikai alapelvei, tantervének megokolása. A Gyermek, 1916.
Az Új Iskola tanterve. A Gyermek, 1916.
A gyermek lelki fejlődésének típusai az iskolák szerint. A Gyermek, 1917.
A balkézzel való írástanítás és az ambidextria. A Gyermek, 1917.
A magyar közoktatás reformtervezete. A Gyermek, 1919.
Megfigyelések a gyermekek társas életéről. Magyar Tanítóképző, 1901.
A gyermektanulmányozás módja és szempontjai. Magyar Tanítóképző, 1903.
A gyermektanulmányozás Amerikában. Magyar Tanítóképző, 1903.
Pósa Lajos költészete. Magyar Tanítóképző, 1904.
A gyermektanulmány a tanítóképző-intézetekben. Magyar Tanítóképző, 1904.
Adatok a serdült korú leányok testi fejlődéséhez. A VI. kerületi állami tanítónőképző-intézet
értesítője, 1914.
b./ Tanítóképzés
Lélektani laboratórium. A VI. kerületi állami tanítóképző értesítőjében és a Magyar
Tanítóképzőben, 1909.
A lélektani laboratórium célja s berendezésének szempontjai a tanítóképző intézetben. A VI.
kerületi tanítónőképző értesítője, 1910.
A lélektan tanításának módszere. U. ott. 1911.
Az induktív módszer a pedagógia tanításában. U. ott. 1912.
Pedagógiai-pszichológiai kísérleti eszközök gyűjteménye. U. ott. 1913.
A lélektani laboratórium fejlődésének története. U. ott. 1916.
A beszéd- és értelemgyakorlatok tárgya, célja, módszere. Magyar Tanítóképző, 1915.
Ezeken kívül több százra menő cikk a Magyar Tanítóképzőben, A Gyermek-ben, a különböző folyóiratokban és napilapokban.
(Donáth Péter: Adalékok Nagy László pályájához 1918-1922.Trezor Kiadó, Budapest,2007. 67-68.p.)
Nagy Lászlót 1918-ben kinevezték tanítóképző intézeti szakfelügyelőnek, majd az őszirózsás forradalomban és a magyar kommünben vállalt új szerepe miatt 1922-ben nyugdíjazták.
1925 tavaszán került Nagy László a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumának élére. (107.674./VII.1925 sz. tanácsi határozat).
Kinevezésével az addigi un. „klasszikus” pszichológiai vizsgálatok helyét az „emberegészet” megérteni akaró „személyiségvizsgálatok” foglalták el.
Az itt eltöltött ideje alatt a laboratórium lényegében az első perctől az utolsóig egységes felfogás jegyét viselte magán, ha történtek is változások, ezek technikai és adminisztrációs jellegűek voltak, a laboratórium munkateljesítő-képességének fokozása érdekében.
Ez idő alatt több munkája látott napvilágot, a tudományos cikkek közül kiemelkedő a „Pedagógiai biológia” (1928), „A pedagógiai-pszichológiai vizsgálatok célja és módszere” (Ranschburg-emlékkönyv 1929.) valamint a kölni V.Gyógypedagógiai Kongresszus Naplójában megjelent cikke.( „Neuere Ricthungen bei den paedagógischen und heilpaedagógischen Prüfungen der Kinder und jugendlichen” (1931).
Ezek az írások foglalják össze a legpregnánsabban a laboratóriumban követett felfogását,igaz, inkább elméleti alapvetésnek tekinthetők és nem tartalmazzák szerzőjük„vizsgálótechnikájának” ismertetését.
Pedig ez a vizsgálati módszer hazai viszonyok között határozottan újat, ha talán nem is egészen tökéleteset produkált.
Laboratóriumi kutató munkásságának fontos területe a személyiség kísérleti vizsgálatára összeállított 1.tesztsorozat, 2. a pszichogramm készítés, 3. a személyiség megfigyelését szolgáló un. „egyéniségi lap”.
A tesztsorozatok korosztályok szerint állította össze: 3-6, 6-8, 8-10, 10-12, 12-14, 14-16, 16-20 évesig.
A képességeket vizsgálva: akaratműködések, észrevételi működések, emlékezet,
kombináló, számoló, ítélő és következtető képességekhez műveletsorok, feladatok.
Alkotó fantázia.
Természeti és társadalmi felfogás.
Szervezőképesség.
Pszichogram-készítés:
Domokos Lászlóné Löllbach Emma, az Új Iskola alapító-igazgatónője 1914 óta a Nagy László által kidolgozott tanterv alapján működteti az iskolát. A II. kerületi tanítóképzőben tanítványa volt, később a Gyermektanulmányi Társaságban segítőtársa, majd néhány előadás erejéig a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium Szülők Iskolája rendezvényén munkatársa lett egykori tanárának.
Elhivatott képviselője a Nagy László által is szorgalmazott, tevékenységre épülő „alkotó” iskolának. Véleménye szerint a „gyermekalkotások(munkafüzet, rajz, gyűjtés, versenyek, előadások, agyag- és kartonmunkák, ünnepélyek, kiállítások stb.)az egyéni erők minőségét tárják fel. Ezzel megmutatják a nevelőnek a soha nem ismétlődő, törvénybe nem foglalható, mindig egyetlen rejtélyt: az egyéniséget.
Ezt példázza az Új Iskola 1914 óta tanulóiról vezetett pszichogramm gyűjteménye, mellyel hazánkban ezzel a példával kezdeményező volt.”(Áment Erzsébet: Emmi néni iskolája. OPKM.2005.39.l.)
A személyiség megfigyelését szolgáló „egyéni lap”.
A kérdések a következő csoportokra tagozódtak:
Figyelem, érdeklődés, feleletek, dolgozatok, rajzolás, kézimunka, torna (játék, sport), a gyermek magatartása társaival szemben, a gyermek magatartása a tanítójával és a felnőttekkel szemben.
Domokos Lászlóné Löllbach Emma Új Iskolájában kötelező a tanítóknak az un. egyéni lapok vezetése a tanuló fejlődéséről – ezt kezdetben negyed- később félévenként, majd évenként vezetik és a szülők számára ez a visszajelzés a tanuló haladásáról.
Nagy László gyakorlati munkásságának területei a lélektani laboratóriumban:
Az átlagos képességűek vizsgálata – az átlagtól kedvező irányban eltérő tehetségek vizsgálata – az átlagtól kedvezőtlen irányban eltérők vizsgálata.
A vizsgálatokban helyet kaptak – A bármi tekintetben rendellenes magaviseletet tanusító tanulók is, valamint
– A kislétszámú osztályokba sorozott, illetőleg sorozandó tanulók kétes esetekben való felülvizsgálata.
Pályaválasztás és képességvizsgálat. (lsd. Ma Pályaválasztási és nevelési tanácsadók működése).
Külön foglalkozott a laboratóriumi célkitűzés a szülőknek tartandó tanácsadással: iskolaválasztás első osztály előtt, pályaválasztás 14-15 éves korban valamint 18 éves korban.
Itt ismét megemlíthetjük az Új Iskola gyakorlatát.
A tanítványok visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy időnként résztvettek a FPSZ Lélektani laboratóriumának kísérleteiben.
Nagyon érdekesnek találták azokat és szívesen mentek vissza megismételni. Az elbeszélők nem tudták rekonstruálni, milyen kísérletek voltak, de Domokos LászlónéLöllbach Emma és tantestületének publikációiból tudjuk, hogy a gyerekek képesség-vizsgálatokon vettek részt.
A Lélektani laboratórium céljainak leírásában külön területet képezett a tanoncok vizsgálata alkalmaztatásuk ill. szerződésük megkötése előtt, amelyben külön foglalkozott a fővárosi tűzoltóság sofőrjeinek alkalmassági vizsgálatával.
Egy 1927-ben kelt felterjesztésében hangsúlyozza a tanítók és tanárok elméleti és gyakorlati kiké
pzését az általános és gyermeklélektani ismeretekben, valamint a gyermekmegfigyelés munkájába való bevezetést.
A tudományos célt is megjelöli:
A tanulók vizsgálatában alkalmazható és alkalmazandó lélektani vizsgálati módszerek további kiválogatása, a mi viszonyaink szerint való átalakítása, ill. továbbfejlesztése, tökéletesítése.
A kvantitatív értékelésmódok lehetőleg pontos megállapítása.
A kvalitatív megfigyelések szempontjából részletes kidolgozása.
A képességek fokozatainak összehasonlító megállapítása.
Nagy Lászlónak, a már régebben vallott gyermekfejlődéstani felfogásán nem változtattak az általa végzett normálisok kísérleti vizsgálatának eredményei. Továbbra is az volt a meggyőződése, hogy a nevelés csak akkor válhat mindinkább eredményessé, ha igyekszik eljárását a gyermeki egyéniséghez szabni. Elengedhetetelen előfeltételnek tartotta azonban a gyermek igazi megismerését. Ezért fáradozott minden erejével azon, hogy mind a kísérleti, mind a megfigyelő eljárást a tanítóság számára használhatóan kidolgozza.
Nagy László sohasem egyedül foglalkozott a vizsgálandó tanulóval – azok mindig un. jegyzőkönyvvezető jelenlétében történtek.(1926-1930-ig 1683 személyiségvizsgálatot végzett.)
„Tanítói munkásságot végzett azzal is, hogy laboratóriumában mindenkit szívesen látott.
Élvezet volt vizsgálataiban segédkezni. Minden vizsgálatnál megkérdezte a segédkezők véleményét és a megokolást is, azután tette hozzá a maga megjegyzéseit.
Néha kíméletlen volt az ellenvéleményezővel szemben, de tiszteletben tartotta az önállóságot.
Akkor, amikor tudományt művelő intézményeinkben alig lehetett szó a gyermek- és ifjúkori lélektani vizsgálódásokról, csaknem egyedüli interpretálója volt a világszerte oly dúsan virágzó pszichológiának.
Egyik volt a magyar pszichológiában ama nagyon kevesek közül, akit a háború utáni évtizedben a nemzetközi kongresszusok szorgalmas látogatásai révén a világ pszichológusai személyesen ismertek és elismertek.”
(A Gyermek. 23-24.évf. 1931-32. Cser János: Nagy László munkássága a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumában. 103.p.)
Visszatérve az intézményhez – A Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium szervezetileg és funkciójában stabil első három évtizedét a második világháborút követően sűrűn bekövetkező változások tarkították.
Az intézményt 1945-ben Székesfővárosi Neveléstudományi Intézetté alakították át. Szervezetileg főosztályokra tagolódott. Új feladatként kapta, hogy javaslatokat dolgozzon ki a hatóságnak a főváros iskolapolitikája számára. A továbbképzést a fővárosi nevelők átképzése jelentette, majd megindultak a szaktanítói tanfolyamok, melyeknek mindaddig nagy szerepe volt, amíg az általános iskolai tanárképzést az 1951-ben megnyílt budapesti pedagógiai főiskola át nem vette. Miután a kormány 1949-ben létrehozta az Országos Neveléstudományi Intézetet, a polgármester az intézményt az eredeti nevén, Fővárosi Pedagógiai Szemináriummá szervezte vissza, melyben azonban az oktatásügyi hivatali munka kapott erős hangsúlyt. Egy évvel később az akkor már megalakult Fővárosi Tanács az intézményt újból átszervezte. Az így kialakított Fővárosi Pedagógiai Intézet hét osztályra tagozódott: 1. továbbképző, 2. átképző, 3. adat- és véleményszolgáltató, 4. szovjet pedagógiai tájékoztató, 5. film és diapozitív, 6. könyv és folyóirat,7. múzeum. Az így kialakított intézmény még jószerével meg sem kezdte érdemi működését, 1951-ben miniszteri rendelettel feloszlatták. Helyette – ugyancsak miniszteri rendelet alapján 1951. szeptember 15-én megszerveződött a Budapesti Pedagógus Továbbképző Intézet (BUPTI). Az új intézmény tanszéki rendszerben működött.
(Részlet Hunyadi Zoltán a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézetről c. anyagából, letöltve az internetről.)
Elhangzott: Volt egyszer egy Intézet… 2012. szeptember 20.