Összefoglaló az emlékévről

Az emlékév során több mint 30 rendezvény valósult meg országszerte, több mint 3200 fő részvételével. A programfüzetben meghirdetett rendezvények túlnyomó többsége megvalósult és terveinket felülmúlóan megjelent hét kiadvány. A Társaság honlapján az emlékév kapcsán jelentősen emelkedett a nézettség, és örvendetes módon új jelentkezőkkel nőtt a tagság létszáma (mintegy 30 új tag) .

Összefoglalóan megállapítható, hogy az emlékév méltón emlékezett a 125. évfordulóra, emelte a Társaság ismertségét, élénk volt a szervezeti élet, erősítette a szakosztályok és tagozatok munkáját és fejlődött a szervezetek közötti együttműködés, a hálózati jellegű munka.

A rendezvények sikeréhez hozzájárult, hogy több támogató pályázatot nyertünk az emlékév kapcsán. (Volt Köztársasági Elnök hivatala, Nemzeti Együttműködési Alap, Erzsébetváros Önkormányzata, Táncsics Alapítvány, EMMI Reformáció Emlékbizottsága, FOF Alapítvány, illetve ELTE PPK, Miskolci Egyetem, Kecskeméti Főiskola) .

2017. január 20.

Kraiciné Szokoly Mária

Összefoglaló az emlékév rendezvényeiről

Országos rendezvények

A rendezvény címe Helye, ideje, felelős szervezeti egység, partner Résztvevők száma megjegyzés

sajtómegjelenés

Tani-tani konferencia 2016. február 5.

Miskolc,

Miskolci Egyetem

100
Gyermek 3D-ben – Tanulási zavarral a szakképzésben”

konferencia

2016. április 8.

Budapest, ELTE PPK Aula

120 Önálló konferenciakötet
Szembenézni” konferencia Loránd Ferenc

emlékezete jegyében

2016. április 9.

Budapest, ELTE PPK

120 Új Pedagógiai Szemle 7-8. sz.
Kiss Árpád Napok 2016. április 21. Balassagyarmat,

Kiss Árpád Általános Iskola

140
Az értelemig és tovább….” Konferencia a felsőoktatásról 2016. április 15.

Budapest, ELTE PPK Aula

120
Játsszunk mindannyian Játéknap” 2016. május 28.

Szervezők: MPT, Kiss Áron Magyar Játék Társaság

300
Múlt – jelen – jövő… a 125 év dimenziói”

Staféta- tábor

2016. június 23-26.

Salgótarján, Tó strand és a város intézményei

Nógrád megyei Tagozat

60
Egymásra utalva” ifjúságügyi kongresszus 2016. augusztus 26-27.

Komarno, Selye János Egyetem

Szabadidőpedagógiai Szakosztály és partnerei

200 Önálló konferencia

kiadvány

Minőség a felnőttképzésben – Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért” konferencia 2016. október 18.

Szombathely

Felnőttképzési és Felsőoktatási szakosztály

40 Szombathelyi helyi tv. riport
Emlékülés a Reformáció 500. évében Bajkó Mátyás tiszteletére 2017. szeptember 17.

Debrecen, DAB székház

Hajdú-Bihar megyei tagozat,

Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület

50 Sajtó alatt a Neveléstörténet c. folyóiratban
Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért” pedagógiai és andragógiai könyvek bemutatója 2016. szeptember 27.

Budapest, Nemzeti Művelődési Intézet, Felnőttképzési Szakosztály

50 Ismertető az Opus et Educatio
A művészeti nevelés szerepe a személyiségfejlesztésben

– felolvasóülés

2016. október 26.

Budapest, Petõ András Főiskola

Neveléselméleti szakosztály, Konduktív Pedagógiai Szakosztály, Fővárosi Tagozat

85
Neveléstudományi-oktatáspolitikai tanácskozás,

a Nyugat-dunántúli integrált tagozat létrehozása

2016. október 27.

Győr Széchenyi Egyetem Tanítóképző Kar

együttműködésben a Nemzeti Pedagógus Karral az Apáczai Napok keretében

200
A pedagógia új dimenziói” – országos konferencia 2016. november 29.

BME APPI, Q épület

160 Sajtó alatt (Opus et Educatio)
Tanár az én apám”

Pedagógusköszöntõ” mûvészeti gála

2016. november 25.

Budapest, Erőművház

Közreműködő partner: MROE, Magyar Versmondók Egyesülete

150
Az emlékév záróülése és emlékkiállítás 2016. december 8.

Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

40

Helyi – regionális – programok

A ma élõ Karácsony Sándor” Karácsony Sándor

Pedagógiai Egyesület ünnepi közgyûlése

2016. március 30.

Debrecen, MTA DAB Székház

60
Pirisi Jánosné tanteremavató 2016. április 1.

Szigetvár, Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola

70
ÖRÖKSÉG ÉS MEGÚJULÁS – ÍGY TANÍTOK ÉN –

módszertani pillanatképek a BME- rõl”

2016. május 5.

Budapest, BME Q épület

Didaktika Szakosztály

60
Elveszett gyerekkorok nyomában – a gyermekvédelem

krízisei” – filmbemutató

2016. május 9.

Budapest, ELTE PPK

Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak munkabizottság

50
Országos Kollégiumi Szakmai Konferencia és

Workshop”

2016. május 20.

Budapest, Deák Ferenc Kollégium

100
Abszolút pedagógusok – könyvbemutató 2016. június 10.

Budapest, Írók Boltja

2016. május 30.

Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Könyvtára

60
Gondolkodni máshogy – gondolkodásfejlesztés a

kisiskoláskorban – konferencia

2016. június 1.

Budapest, ELTE Tanítóképzõ Fõiskolai Kar

80
Mainstream és alternatívák az úttörõmozgalomban”

szakmai találkozó

2016. június 4.

Budapest, Csillebérc Ifjúsági Központ, MÖA,

Mozgalompedagógiai Szakosztály

200 Önálló konferenciakiadvány (Előre?!)
Kiss Áron emlékezete” koszorúzás és szakmai

beszélgetés

2016. június 16.

Budapest, Virányosi Közösségi Ház

MPT

Együttműködő partner a Meleda Kör

30
A klubnapközi – az iskolai szabadidõ szabadságharca

– a 90 éves Eperjessy Gézáné köszöntése” szakmai találkozó

2016. szeptember 21.

Budapest, ELTE PPK

Szabadidőpedagógiai Szakosztály, ÁMK Szakosztály

60
Minden, ami tanulás” a társszakosztályok köszöntik

az újjáalakult Didaktikai Szakosztályt

2016. szeptember 23.

Budapest, BME Q épület

Didaktikai Szakosztály

40
Civil kavalkád 2016. szeptember 28.

Salgótarján,

Nógrád megyei tagozat, Civil Ház    

50 fő
Bélaváry-Burchard Erzsébet, az abszolút pedagógus 2016. október 25.

Budapest, ELTE PPK

Kiss Árpád Műhely

10 sajtó alatt az Abszolút pedagógusok II. kötetében
Szervezet versus szerkezet” szimpozium a

kultúráról

2016 november 4.

Erőművház

Felnőttképzési Szakosztály

10
Tanító- és tanáregyesületek

a Kárpát-medencei régióban ” pedagógiatörténeti

konferencia

2016. november 4.

Farád

Veszprém megyei Tagozat és partnerei

60 Konferenciakötet sajtó alatt
Tanuláselméletek a XX. századból – konferencia és emléktábla avatás a 100 éve született Nagy Sándor tiszteletére 2016. november 11.

Nagykörös,

Károli Egyetem Főiskolai Kar

Pest megyei tagozat, Didaktika Szakosztály

200
Kodály-Kokas abszolút pedagógusok 2016. november 8 .Kecskemét 

PAE Tanítóképző Kar

Kiss Árpád műhely   

45 fő sajtó alatt az Abszolút pedagógusok II. kötetében
Egyetemmé válás” felolvasóülés 2016. november 14.

Eger, Eszterházy Károly Egyetem

Heves megyei Tagozat

100
Pedagógiai prevenció” könyvbemutató és műhelymunka 2016. november 18.

Budapest ELTE PPK

Prevenciós szakosztály

40 Sajtó alatt a Prevenciós kézikönyv II. c. kötetben
Reményvasút – filmvetítés 2016. november 14.

Kecskemét PAE,

Bács-Kiskun megyei Tagozat

40
Színes húrok” jubileumi hangverseny 2016. december 2.

Szabolcsi Bence Zeneiskola

Budapest

Színes húrok Szakosztály

60

Az évforduló kapcsán megjelent MPT kiadványok:

Czakó Kálmán Dániel: Prevenciós kézikönyv

Kiss Endre – Hudra Árpád (szerk.):„Abszolút pedagógusok”

Kraiciné Szokoly Mária (szerk.): A felnőttképzésről – három generáció nézőpontjából (Felnőttképzési tanulmányok)

Révész György (szerk.): Mozgalompedagógiai Füzetek 10. (A Vasvári – diplomások emlékezete)

Révész György (szerk.): Mozgalompedagógiai Füzetek 11. (Előre?!)

Szabó Istvánné (szerk.): Pedagógusok civilben (Salgótarján)

Trencsényi László (szerk.): Méltón a 125 évhez! Tanulmánykötet a jubileum tiszteletére

Az évforduló kapcsán az alábbi szervezeti egységekről készült tevékenységismertető poszter: Didaktikai Szakosztály, Kerekgedei Makó Pál Szakosztály, Mozgalompedagógiai Szakosztály, Felsőoktatási Szakosztály, Felnőttoktatási Szakosztály, Szabadidő Pedagógiai Szakosztály, Gyermekérdekek Szakosztálya – Korczak Munkabizottság, Diszlexiás Szakosztály, Öszehasonlító Pedagógiai Szakosztály. Kiss árpád Műhely, Kisgyermeknevelési Szakosztály ÁMK Szakosztály, Pályaorientációs Szakosztály, Prevenciós Szakosztály, Színes húrok Szakosztály, Tanulókör Szakosztály