2016-ban az Ifjúsági Kör folytatta Pedagógus portrék sorozatában a kiemelkedő pedagógusok bemutatását, egyfajta élő párbeszéddel, olyan interjú helyzetet teremtve, ahol a hallgatóság kérdéseket tehetett fel, párbeszédbe léphetett a kiválasztott kiváló tanítóval Kolláth Erzsébettel. Erre a rendezvényre 2016. április 16-án került sor az ELTE TÓK-on. Személyes hangvételben beszélgettünk tanításról, differenciálásról, játékról, hivatásról és a létező Csodaországról. A terem megtelt, 44 pedagógusjelöltnek volt szerencséje részt venni a rendezvényen.
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Neveléstudományi Tanszéke és az MPT Ifjúsági Köre 2016. március 4-én péntek 17 órától az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, 1126 Budapest, Kiss János altb. utca 40. 123-as teremében vendégül látott minden pedagógia iránt elkötelezetten érdeklődőt Winkler Márta Iskolapélda című filmjének vetítésére, valamint egy kellemes szakmai, baráti beszélgetésre Mártával, az 1979-ben készült filmben szereplő tanítványaival és a film készítőivel.
Az iskola világára kicsit is kíváncsiak – nem is szólva a benne dolgozókról – úgy hallhattak mindig róla, mint az első alternatív iskola megalapítójáról, mint olyan pedagógusról, aki a tanítványait mindenekelőtt örömmel, nagy szeretettel, elhivatottsággal és nem kaloda, hanem fészek-szellemben nevelte. Kísérletezett, újabb és újabb módszereket próbált ki nagy állhatatossággal, dacolva környezete és feljebbvalói elvárásaival. Ha támadás érte, sosem ijedt meg, hiszen tudta jól: ő a gyermekekért cselekszik, rosszat nem tett, eredményes, a tanulók haladnak, gazdagodnak – és szeretnek iskolába járni! Forradalmasította az iskoláról való gondolkodást; tanítványok – szülők százai emlékeznek rá meghatározó élményükként. Könyvei, módszerei a tanítók bibliájává váltak – lenyűgöző és örökifjú személyiségével, munkájával máig hat és aktív.
A 123-as teremben legalább 100-an zsúfolódtunk össze, volt aki a földön ült, párnán nézte meg a filmet. Rendkívül érdekes perspektívát nyújtott, hogy a filmben szereplő gyerekek és pedagógusok a mából visszatekintve, az azóta eltelt idő tapasztalatait is magába foglalva tudtak mesélni az akkor átélt iskolai élményeikről, annak hatásáról életútjukra. Rendkívüli volt az érdeklődés, a filmet követő beszélgetés után még sokan maradtak és folytatták az eszmecserét. Több generáció, több perspektíva találkozása történt meg 2016. március 4-én.
2017. január 29.
Dr. Kolosai Nedda
MPT Ifjúsági Kör, elnök