Kaltenbach Jenő hozzászólása a Gandhi Gimnáziumban szervezett Furmann Imre-emlékülésen:
Először is még egyszer elnézést kérek, hogy személyesen nem tehettem eleget szíves meghívásuknak. Már csak azért is, mert mindig is közel éreztem magam e szép, de nehéz hivatás képviselőihez. Nemcsak azért, mert magam is pedagógus családból származom, és mert egyetemi oktatóként rokon szakmát űzök, hanem azért mert meggyőződésem szerint ez az a munka, amely az egyes ember és a közösség sorsát leginkább befolyásolni képes. A tudományos, művészi vagy bármely más karrier, a nagy egyéni teljesítmények mögött mindig van egy (vagy több) tanár, vagy manapság sokkal inkább tanárnő, aki az értelem első szikráját gyújtja a kisdiák fejében, aki követendő példát ad, hivatásból és emberségből. Az is ismert tény, hogy a sikeres országok titka oktatási rendszerükben keresendő. De sajnos az is igaz,legalábbis mifelénk, hogy a társadalom megbecsülése szinte soha nem tart lépést a pedagógusok ezreinek fáradságos munkájával. A ma iskolája és benne a pedagógus ráadásul az egész világon szembe találja magát egy többé-kevésbé új kihívással. Miközben a tudás közvetítője kell, hogy legyen egyben az egyre „színesedő” világ belső békéjének is műhelyévé kell válnia. Mindannyian tudjuk milyen hihetetlenül nehéz feladat a többféle családi, kulturális háttérrel érkező gyerekekből működőképes, egymást respektáló egyénekből építkező közösséget formálni. Olyan értékrendkialakulásához vezető útra lelni, amely ahhoz a közösséghez vezet, amelyet mindenki magáénak vallhat, amelyből senki sincs kirekesztve. A mai körülmények között ez különösen embert próbáló feladat, de attól tartok, a történelem arra tanít bennünket, nincs más út. Becsapjuk önmagunkat, ha azt hisszük, hogy a társadalom perifériájára szorítottak ügye nem üt vissza ránk. Ráadásul nincsenek univerzális receptek. Nem tudunk bedobni az automatába, hogy aztán a másik végén kijöjjön a kívánt eredmény. Nekünk, a felelős polgároknak kell együtt megtalálni az egymáshoz és a boldoguláshoz vezető utat. Ebben pedagógusnak, a helyi és központi iskolai igazgatásnak, szülőnek és gyereknek egyaránt megvan a feladata.A mindnyájunkat vezérlő gondolat Arany János szép szavaival: Nemes önbizalom, de nem önhittségrugói lelkedet nagy célra feszítsék.Legnagyobb cél pedig itt e földi létben,ember lenni mindig, minden körülményben Remélem, hogy az Önök konferenciája segít a közös út megtalálásában, és ha és amikor csak tehetem, és amikor igény van erre, szívesen veszek részt a keresésben. Budapest, 2010. október 15
Dr. Kaltenbach Jenő