A Didaktikai Szakosztály 2014. évi tevékenysége és következő évi tervei

A Didaktikai Szakosztály 2014. évi programja az alábbi voltak:

2014. november 17.

Szakosztályi ülés: Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért 2014. programsorozat keretében megrendezésre kerülő Oktatási reform – a lengyel példa c. rendezvény.

A Lengyel Köztársaság – a tudósítások szerint – komolyan vette a PISA vizsgálat eredményeit, s mélyreható reformot vezetett be a közoktatásban – eredménnyel. Erről osztják meg tapasztalataikat szemtanúk és elemzők. A panelbeszélgetést Vass Vilmos vezette.

A beszélgetés résztvevői:

–         Nahalka István, oktatáskutató
–         Velkey Kristóf, tanár (Piarista Gimnázium és Kollégium, Vác)

A vitafelvezető előadást Velkey Kristóf tartotta, majd ezt követően Nahalka István tartott referátumot. Az előadást és a referátumot élénk vita követte. Számos hozzászólás hangzott el és több kérdés merült fel a lengyel példa kapcsán.

A rendezvény helyszíne: Lengyel Intézet  Budapest, VI. Nagymező u. 15.

A megvalósítás szintjén, sajnálatos módon a 2014. évi munkaterv néhány pontja nem valósult meg. Ennek valószínűsíthető oka az érdektelenségben, a szervezési problémákban és a témaválasztásban egyaránt kereshetők. A Szakosztály teljes működésének az átgondolásaként 2004-ben a Didaktikai Szakosztály új titkára Chrappán Magdolna.

A Magyar Pedagógiai Társaság Didaktikai Szakosztály következő évi tervei

2015-ben feltétlenül szükséges a Didaktikai Szakosztály profiljának, koncepciójának és tevékenyégének felülvizsgálata és újragondolása.  Ennek egyik lehetséges útja közös rendezvények lebonyolítása más szakosztályokkal és tagozatokkal, fiatal doktoranduszok tudatos bevonása a szakosztály programjaiba, egy didaktikai műhely létrehozása, valamint az elektronikus hálózatokban rejlő lehetőségek kihasználása.

 

A jelentést készítette: Vass Vilmos