Staféta tábor 2015 – felhívás

Hagyományos Staféta-táborunkra idén június 25-28. közt kerül sor (csütörtöki beérkezés, vasárnap délelőtti elutazás) – előreláthatólag Veszprém megye vendéglátásában, beleértve balatonfűzfői (Balaton-parti) együttlétet és veszprémi látogatást. (Szállás Balatonfűzfőn a tervek szerint 2 ágyas szobákban – két szobához egy fürdőszoba tartozik, WC a folyosón, az épületben csak mi tartózkodunk majd.)

A tábor programjának középpontjában a jubileumi – az MPT megalakulásának 125. évfordulójára való – felkészülés áll. Megismerkednénk a társaság múltjának fontos eseményeivel, héroszaival, a táborba érkezők saját történeteivel, egy nagyhagyományú civil közösség jelenével, lehetőségeivel a széles értelemben vett köznevelésre való hatására. Szabad időben az Önkormányzat vendégeként lehetőségünk lesz fürdésre is.

Részvételi díj: alaphelyzetben 18 000 Ft, mely tartalmazza 3 éjszaka szállásköltségét, napi háromszori étkezést és a táborozással kapcsolatos egyéb kiadásokat. A jelentkezések számától függően kedvezményeket tervezünk többszörös táborlakóknak, kiemelkedően messziről érkezőknek, diákoknak, a legelső jelentkezőknek.

Előzetes jelentkezéseket várunk az mptiroda@gmail.com email-címen, további pontosabb információk a honlapon is megtalálhatóak lesznek majd a jelentkezések, ill. a szervezés folyamatának függvényében.

 

Budapest, 2015. január 31.

 

Táborvezetőség