A Magyar Pedagógiai Társaság Didaktikai Szakosztályának munkaterve a 2025-ös évre

 

 

A jövőben fontosnak tartjuk a tudományos utánpótlás előkészítését a fiatal érdeklődő kollégák bevonását, a fővárosi mellett a vidéki kollégákkal együtt. Emellett folytatjuk más tudományok és szakosztályok didaktikai, módszertani eszmecseréjének vitáját. Lehetőségeink szerint a vezetőség igénye szerint részt veszünk az MPT főbb célkitűzéseinek realizálásában és főbb jövőbeli irányvonalainak kijelölésében.

a 2016-os újjáalakulásunk óta tervezett programjainkat folyamatosnak tekintjük, ezért egy-egy programpontot több alkalommal is szeretnénk több aspektusból is érdemben elemezni. Terveink megvalósulásához érdemben járulhatnak hozzá szakosztályunk tagjai, akik aktivitása az elmúlt évben fokozatosan növekszik. Természetesen továbbra is fontosnak tartjuk aktív tagjaink létszámának növelését. Emellett szeretnénk nagy hangsúlyt fordítani a jövőben szakmai kutatóhelyek, kutatócsoportok és lehetőségek összekapcsolására, a szakmai fórumok hálózatépítés.

 

Tervezett programjaink 2025-re:

  1. Szakmai fórum és kerekasztal beszélgetés a tanárképzés új modelljeiről és az oktatás jövőjéről január 24. megtörtént esemény: https://uni-obuda.hu/2025/02/08/szakmai-forum-a-tanarkepzes-uj-modelljeirol-es-az-oktatas-jovojerol/
  2. Közreműködésünk az egyetemünk szakterületünket érintő rendezvényeiben (pl. mérnöki és mérnökpedagógiai továbbképzések)

Tervezett időpont: 2025-ben folyamatosan (pl. szakképzési intézményvezetői szakirányú továbbképzés engedélyeztetése és indítása)

  1. A Digitális pedagógia eredményei és oktatásmódszertani felhasználhatósága Kerekasztal konferencia országos részvétellel. – A 2025-ös Mellearn konferencia keretei között külön szekcióban (Sustainability and AI: Potential and Challenges of ESG-based Developments of LLL Ecosystems/ Fenntarthatóság és mesterséges intelligencia: A Lifelong Learning ökoszisztéma ESG-alapú fejlesztésének lehetőségei és kihívásai)

Tervezett időpont: 2025. május 22.

  1. A tudományos utánpótlás műhelybeszélgetés, valamint módszertani tapasztalatcsere. A MELLearN – MPT – MTA PTB Andragógiai Albizottság közös rendezvénye – http://mtaandragogia.org/2025/01/meghivo-a-mellearn-mpt-mta-ptb-andragogiai-albizottsag-kozos-rendezvenye-2025-03-19/

Tervezett időpont: 2025. március 19.

  1. Didaktikai kerekasztal a szaktudományok különböző területeinek művelőivel. Rendezvényünket a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tervezzük megtartani a Magyar Tudományos Akadémia különböző tudományos albizottságaival közösen.

Tervezett időpont: 2025. november

A Magyar Pedagógiai Társaság által rendezett programokban igény szerinti közreműködés. A jövőben közös online tárhely és felület működtetése, fejlesztése nagyobb intenzitással.

 

 

Budapest, 2025. február 12.

Prof. Dr. Molnár György

a didaktikai szakosztály elnöke