A Magyar Pedagógiai Társaság KALOKAGATHIA Szakosztályának beszámolója a 2024. évi munkáról

 

 

2024-ben szakosztályunk szerényebb aktivitást mutatott, egy programot szervezett és egy szakmai kezdeményezés részese volt.

Párbeszéd a konzervatív pedagógiáról

2024-ben több kormányközeli szakember publikált a konzervatív pedagógia aktualitását hangsúlyozva.  Ez indított bennünket arra, hogy, a Társaság alapelvével – hogy ti. a Társaság a szakmai párbeszéd keretszervezete – egy panelbeszélgetést szervezzük e témában. Az őszi programsorozathoz kapcsolódóan 2024. október 14-én az ELTE PPK épületében került sor a konzervatív pedagógiáról szóló diskurzusra. Résztvevői voltak e beszélgetésnek Constantinovits Milán az MCC szakmai igazgatóhelyettese, Czike Bernadett főiskolai tanár, a Szabad Iskolákért Alapítvány szakmai vezetője, Kanusz Imre ny. intézetigazgató egyetemi docens, a Taní-tani c. online szakmai fórum szerkesztője, Trencsényi László ny. címzetes egyetemi tanár, az MPT elnöke.

A párbeszéd során érvek és ellenérvek hangzottak el.

Constantinovits Milán a konzervatív pedagógia létjogosultságát hangsúlyozta, az un. „klasszikus tudásalap” fontosságát, ami nélkül nem létezik kreativitás, alkotó aktivitás.

Knausz Imre a klasszikus tudás fontossága kapcsán a „műveltség kánon” kérdését, annak tartalmát vitatta. Álláspontja szerint sokkal fontosabb a gyermekek érdeklődésnek felkeltése – megismerő képességük kifejlesztése -, és, hogy ez milyen tartalommal, milyen módszerekkel történik, az alapvetően a velük foglalkozó pedagógus szakmai kultúrájának a kérdése.

Czike Bernadett a konzervatív nevelés-oktatás felfogásával szemben a pedagógiai munkában a humánspecifikus motívumok fontossága mellett érvelt.

Trencsényi László a konzervatív pedagógia társadalom- és oktatáspolitikai összefüggéseit emelte ki, rámutatva arra, hogy a konzervatív pedagógia a szociokultúrális értelemben megosztott társadalomban a kivételezettek előnyeit konzerválja és ezzel együtt a hátrányos helyzetű gyermekeknek az iskola munka általi érvényesülését, felnőttkori boldogulását nehezíti, lehetetleníti el.

A beszélgetés a Társaság youtube csatornáján megtekinthető, követhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=3Ld1AWjZ6k8&t=29s

A hétszázat meghaladó nézettségi adat azt mutatják, hogy a témaválasztás érdeklődésre tartott számot. Ennek alapján a tartalmilag hasonló programok szervezése indokolt, és szükséges is.

A program sikere alapján kezdeményeztünk egy a konzervatív pedagógia pro és kontra érveit összegyűjtő kötet kiadását. A szerkesztési munka 2024 decemberében befejeződött, a kiadás pénzügyi feltételének biztosítsa alapján várható, hogy a kötet 2025. év első negyedévének végén jelenik meg.

 

 

 

Táborozáspedagógia

A 2024. évben a gyermekek és fiatalok táboroztatása során számos, nagy társadalmi visszhangot kiváltott esemény történt. A neveléselméleti-, a mozgalompedagógiai- és a szomatikus nevelési hagyományokra (is) építve ez indított bennünket arra, hogy a táboroztatással kapcsolatban egy szakmai kezdeményezéssel éljünk. Indokoltnak láttuk, hogy a táboroztatás-szakma minőségbiztosításában egyfelől – elsősorban a pedagógusképző – felsőoktatási intézményekben nyíljon (újra) mód a táboroztatással összefüggő kompetenciák ellenőrzött és értékelt megszerzésére, másfelől a kormányzat korszerűen, a szakmai követelményeknek megfelelően biztosítsa: ki és milyen felkészültséggel, képzettséggel táboroztathat. Felhívtuk az érintetteket figyelmét a szükséges lépések megtételére – kompetens, tapasztalt szakemberek bevonásával.
Egy aláírásgyűjtő kezdeményezéssel a szakmához, közvéleményhez, a kompetens intézményekhez, képzőhelyekhez, a felelős jogalkotóhoz fordultunk: ismerjék el javaslatunk érvényességét és szükségességét, ki-ki a maga posztján tegye meg az indokolt lépéseket.

Az aláírásgyűjtés eredményes volt, azt számos sajtóreakció is kísérte és megindult egy olyan szakmai munka, aminek eredményeként a táborozáspedagógia – a táborozás, táborszervezés és táborozási gyakorlat minden egyéb összefüggését is figyelembe véve – elismert szakmai tudás, a gyakorlat elméletileg is megalapozott feltétele lehet. Tudatában vagyunk annak, hogy ez csak a kezdő lépés volt, és e szakmai felkészültség létjogosultságának további megjelenítésével a gyermekek és fiatalok tábori élményeinek, az ott megjelenő személyiségalakító eseményeknek a garanciáit érhetjük el.

 

Fábry Béla

a Kalokagathia szakosztály elnöke