Emlékezés Szabadi Ilonára
Emlékülés tart a MPT Szabadi Ilona ny. óvónőért, ahol számos neves előadó mondja el gondolatait, ám közülük jelen sorok írója kimaradt, pedig ő is nagyon sokszor ‘látogatta’ Őt szeretettel és szakmai érdeklődéssel az óvodaügy iránt. Még Dr. Mészáros István neveléstörténész professzor nevét is említette egy munkájával kapcsolatosan.
A róla készült könyvet a „Szabadi Ilona az óvodapedagógia nagyasszonya” címűt e sorokkal dedikálta nekem:
Kedves Kati! Örülök, hogy összehozott bennünket a sors … [ez a M. Pedagógiai Társaság Titkárságát illeti, ahol főállásban dolgoztam kezdetben Dr. Simon Gyula főtitkár életében].
Élményt jelent számomra az ismétlődő beszélgetés. Remélem még sokszor előidézed a kellemes hangulatot!
Köszönettel, barátsággal
Bp. 2008. október
Szabadi Ilonka
Ezt még kezdetben írta; de betegsége idején is többször látogattam. Akkoriban az iránta érzett szeretet és tisztelet ösztönzött, hiszen életét sajnálatosan egyedül folytatta. [Leendő(?,!) párja, élet-társa korábban ment el.] Volt egy nagyon kedves szomszédnője, Erika aki segítőkész és barátságos volt vele mindig.
Egy alkalommal [akkor még „jól”volt] kérdeztem Ilonkát, lenne e kedve eljönni az Agárdon lévő üdülőnkbe. Ő egyből azt válaszolta, ha jöhetne Jolán [a nővére] is, nagyon örülne a meghívásunknak.
Én Ilonkával, mint kolléganővel tegeződtem, de indulásunkkor férjemnek is mondta, ő is tegezze, aki köszönettel fogadta. Ilonka lakásától indultunk, elmentünk a közelében lakó Jolánkáért. Addig én sem láttam még őt, de finomságokkal (útravalóval is) várt bennünket. Ő is javasolta mind- kettőnknek a pertut, mert az fesztelenebbé, barátságosabbá teszi a beszélgetést.
Így hát megoldódott ill. létrejött a terv, és szép időszakot töltöttünk ott velük, mindannyian jól éreztük magunkat.
E nyári szívbeli együttlétünk után, a következő évben az óriási hőségben nemigen mentem hozzá.
Sajnálatosan, időközben meghalt Jolánka, lelki fájdalommal búcsúzott Tőle családjával együtt Ilonka is.
De akkoriban már Ilonka lába egyre jobban feldagadt. Télire vittem hozzá férjem gumicsizmáját, remélve, abban majd tud járni (de abba se tudott belebújni). Ősszel ismét mentem hozzá, ám Ő egyre többször ment ill. vitte családja orvoshoz. Az utolsó otthoni látogatásomkor is az óvodásokról beszélgettünk, és ígérte, ‘ezt’ majd megnézi. … S jött a telefon Erikától, hogy Ilonka kórházba került, mentő vitte be.
Ott is látogattam, az ápolónő mondta, majd jobban lesz. De a következő látogatásomkor azt láttam, infúziót kötöttek rá. Többször azzal láttam (bár volt olyan eset, amikor ágyát rács védte, mert levette magáról az infúziót segítő eszközöket).
Fájdalom volt így látnom a mindig segítő hölgyet, Ilonkát, az óvodapedagógia nagyasszonyát. Eleinte még emlékezett a látogatókra, később már nem. Majd Erika telefonált, Ilonka elhunyt (2012. okt.14.-én, vasárnap 10 órakor).
Elment az általunk tisztelt óvodapedagógia nagyasszonya, aki életét a kisgyermekek fejlesztésére, helyzetére, az óvodaügyre, az óvónők képzésére, és a leendő óvónőkre szentelte szaktudással, hittel, szeretettel; ő, aki minden jelentős eseményt ismert, tudott. Úgy vélem, Őt és személyiségét Őrizniük kell a szakterületen dolgozóknak míg élünk, és tetteit, gondolatait át kell adnunk az utánunk következő óvópedagógus generációnak. Feltételezem, Ilonka is ezt szeretné.
Budapest, 2013. április 25. Lányi Katalin dr.
pedagógia szakos előadó, neveléstörténeti kutató