A Vasvári Diploma ez évi kitüntetettje: Kerner Erzsébet

A Mozgalompedagógiai Szakosztály által alapított Vasvári Diploma 2014. évi kitüntetettje – DSCF1284 (Large)bár nem tudhatta, hogy ő a díjazott, nemrég állította össze eddigi táborozásainak listáját, ami 82 tételből áll. 82 tábor, amelyben az elmúlt 51 évben gyerekként, ifiként majd felnőtt vezetőként vett részt. Méltatás helyett talán elegendő lenne ez a lista is, vagy a vele készült interjú, amely az Interneten a www.emlekpontok.hu oldalon látható-hallható, de Kerner Erzsébet sokoldalú tevékenységének ez is csak egy részét mutatja be.

Munkahelyeinek felsorolása nem túl hosszú: 1975-től 1978-ig Apostagon, majd 1978-tól Szalkszentmártonban tanít matematika-fizika szakos tanárként.

Gyermekként őrsvezető, apostagi éveiben rajvezető, majd 1978-tól a szalkszentmártoni 3143. sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapat – melyben 1961-ben lett kisdobos, majd úttörő és ifivezető – vezetője, 1985-től 1990-ig a Bács-Kiskun megyei táborozási szakbizottság tagja.

„Büszke vagyok arra, hogy az alföldi gyerekek segítségemmel kirándulásokon és az általam szervezett több mint 50 táborban ismerkedhettek és ismerkedhetnek meg hazánk szépségével, nevezetességeivel” – írja magáról.

Munkáját a település is elismeri, csaknem húsz éve képviselő Szalkszentmártonban, jelenleg alpolgármester. Pedagógus-úttörővezetői tevékenységéért a Kiváló Úttörővezető, Gyermekekért Érdemérem, Gyermekekért Díj kitüntetésekben részesült.

De van valami, ami talán még a kitüntetéseknél is fontosabb. A már említett interjúban azt mondta: „A gyerekek szemének csillogása nekem elég”. Kívánjuk, hogy még hosszú ideig legyen része ebben az örömben.