Szerző: Révész György
Ifjúsági Kör éves beszámoló 2016
2016-ban az Ifjúsági Kör folytatta Pedagógus portrék sorozatában a kiemelkedő pedagógusok bemutatását, egyfajta élő párbeszéddel, olyan interjú helyzetet teremtve, ahol a hallgatóság kérdéseket tehetett fel,…
Összefoglaló az emlékévről
Az emlékév során több mint 30 rendezvény valósult meg országszerte, több mint 3200 fő részvételével. A programfüzetben meghirdetett rendezvények túlnyomó többsége megvalósult és terveinket felülmúlóan…
Győr-Moson-Sopron megye
A 2016-os beszámoló itt olvasható, letölthető.
Emlékeztető az MPT elnökségi ülésről
2017. I. 26. 15 óra ELTE PPK 415. Jelen voltak: Benedek András, Kraiciné Szokoly Mária, Fábry Béla, Trencsényi László, Csillag Ferenc, Fábry Ilona, Villányi Györgyné…
Beszámoló és munkaterv – Mozgalompedagógiai Szakosztály
A 2016. év szakosztályi tevékenységének értékelése A szakosztály 2016-ban két alkalommal (február 16-án és november 21-én) tartott ülést. Február 16-án az előző évi beszámolót és…