A Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége – mint mások is – a sajtóból értesültek arról a kormányzati javaslatról, ill. ennek belső vitájáról, mely szerint az általános iskolát 9. évfolyamossá kívánják fejleszteni. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége a maga részéről a következőket kívánja leszögezni.
– a 9 osztályos általános iskola tervének megjelenését a kormányzati tervek közt úgy értékeljük, mint önkritikus szembenézést a 2011. évi Köznevelési törvénybe foglalt közoktatási vízió tévedéseivel, kudarcaival, hiszen egyértelmű, hogy a 9 évfolyamos alapozó képzés az egész magyar közoktatási rendszer átgondolását teszi szükségessé..
– a kötelező oktatás expanziója világjelenség, a gazdaságban, állampolgári magatartásban, sőt a magánélet feladatainak és örömeinek teljesítéséhez is nélkülözhetetlen tudásalapú társadalom fenntartható fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele- a kötelező oktatás expanziója stratégiai értékű válasz a magyar oktatásügy különösen kritikus kihívására: az esélyegyenlőtlenségek, a szegregáció kiéleződésének kérdésére.
– a kötelező alapoktatás egy évfolyammal való megemelése nem mennyiségi kérdés; alapjaiban érinti a köznevelési rendszer valamennyi alrendszerét: az iskolarendszer korszerűsítésének problémáját, a tantervezés feladatait, az iskolaépületek kapacitása felülvizsgálatának feladatát, a tankönyv-, és taneszköz készlet teljes átigazítását, az iskolai értékelés és pályaorientáció kérdéseit, a pedagógusképzést, bizonyos szempontból a pedagógus életpálya-modellt is, a területi-regionális ellátás kihívásait, különösképp érinti az amúgyis szétzilált szakképzési alrendszert..
– fentiekből következik, hogy egy ilyen stratégiai értékű politikai döntéshez világos és reális ütemezés szükséges.
– egy ilyen tervezés elképzelhetetlen a szülőkkel, tanulókkal, pedagógusokkal és az iskolai közélet más szereplőivel, érdekcsoportjaival folytatandó nyílt – és tartalmas – kommunikáció nélkül.
A fentiekre tekintettel szakmailag felelőtlennek, zavarkeltőnek, s a valós problémákkal történő szembenézés és cselekvés hiányának fogja fel az MPT a látszólag koncepcionális, de érdemi részleteket nélkülöző propagandisztikus bejelentést.
MPT elnöksége
2015. február 6.