Ülést tartott október 8-án a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiuma. Az alapszabályban vállalt kollégiumi ülés jelképes nyitánya volt egyben az „Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért” elnevezésű hagyományos rendezvénysorozatnak. Tárgyát a gyermeki-tanulói jogok, egyben az aktív, demokratikus állampolgárságra nevelés kérdései voltak. A szép számmal megjelent hallgatóság előtt Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő, jogász és Galambos Rita, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány igazgatója, pedagógus fejtették ki álláspontjukat.
Gyurkó Szilvia egy amerikai kísérlet érzékletes eredményeinek bemutatásával kezdte. A megkérdezett amerikai gyerekek jogaikról szólván – jóformán minden tudatos utalás nélkül – világosan megidézték a híres gyermekjogi deklarációk normáit, legyen az C. Freinet, J. Korczak szózata a múlt század húszas éveiből, legyen az a hazánkban éppen a napokban elhunyt Göncz Árpád köztársasági elnök hatékony nyomásgyakorlására országgyűlésünk gyakorlatában példátlan konszenzussal ratifikált (ENSZ) Gyermekjogi Egyezmény gondolatmenete, valóságban a gyermeki szükségletek rendje. Megrendítő, de „cseppben a tengert mutató” példát idézett a „gyermek mindenek feletti érdekének” sérelmére, akár az iskola „érdekeinek” védelmében bekövetkezett atrocitásról. A példában az iskola zavartságában megszabadulni igyekezett a problémás tanulótól, nem is vizsgálta a tanulási zavarok mögött álló súlyos családi agresszivitást, s kis híján rossz néven vette a gyermekek védelmére hivatott szervezetek helyreállító beavatkozási kísérleteit. A jogok gyakorlását a gyermeki fejlődés szempontjából alapvetőnek minősítette, hiszen a szabályokkal így és csakis így szembesíthető a felnövekvő nemzedék. A drámai történet után azt a kérdést feszegette az előadó, hogy vajon megfelelő-e a gyerekek, fiatalok oktatása a gyermeki jogok ismeretére, korrekt alkalmazására. Az oktatáshoz való jog sérelmére sorolt példákat. Kifejezte álláspontját, hogy a gyerekek információhoz fűződő jogát illetően a tájékoztatások nyelve is mennyire fontos, sérelmezte az iskolából kimaradó („drop out”) tanulók szinte reménytelen jövőjét.
Galambos Rita megannyi nemzetközi példát sorolt az aktív állampolgárságra nevelés gyakorlatából, melyek beszivárogtak a magyarországi iskolák világába is, de korántsem igazán hatékonyan, sőt újabban mintha „visszafordult volna az idő”. Izgalmas esetpéldát elemzett. Az emlékezetes legutóbbi diákmegmozdulások, a „Haha” terjedő befolyásának idején több hazai nagyvárosi középiskolában szerveződtek ellenkezést szorgalmazó kezdeményezések, a felsőoktatás szegregációt szolgáló átalakítása ellen középiskolások is tiltakozásra készültek. Egy vidéki – önképe szerint – konzervatív középiskola magát konzervatívnak valló igazgatója is találkozott a diákság bejelentésével: nagygyűlést készülnek szervezni. Első ijedelme után jogászokkal tanácskozott: tisztázódott, hogy a „szólásszabadság” és a „gyülekezési szabadság” az iskola világában is érvényesíthető szabadságjogok. Megtalálták azt a modus vivendit, melyben mások sérelme nélkül sor kerülhetett a békés megmozdulásra. Másik példája a toldi Tanodában zajló „Disputa”-körből való. A kulturált vita szabályait tanuló kamaszok már egymást figyelmeztetik, „hol is vannak”. Lát tehát megannyi jó gyakorlatot a feladat körül. De megannyi veszélyt is. Hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat – kivételektől eltekintve – visszájára fordul: bürokratikus „papirozássá” válik, megindul a demotivációs spirál. Bíztató példaként szólt a menekült-krizis idején jelentős számú fiatal szolidáris aktivitásáról.
A vita megindításaként Trencsényi László is megidézte Göncz Árpád emlékét, mint az 1993-as VI. Nevelésügyi Kongresszusnak jóformán egyedüli politikus támogatójáét, majd a Gyermekérdekek Fóruma – Korczak Munkabizottság közelgő konzultációjára hívta fel a figyelmet. Egyúttal értelmezte az ülés témájának megfelelően az elnökség legutóbbi kritikus állásfoglalását a Pedagógus Etikai Kódex „Végleges tervezetéről”, melynek szövege szerint a „nemzeti érdek” – jogellenesen – fölébe kerül a „gyermek mindenek feletti jogaival”, illetve a központi szabályozás inadaptivitása ellenében a helyi normaformálás hatékonyságát érdemes igenelni. Szabó Istvánné (Salgótarján), a készülő „Pedagógusok civilben” c. Nógrád megyei kötet szerkesztőjeként az elmúlt időket idézte, tényekkel igazolta, hogy már a 70-es években voltak jó, demokratikus, mondhatni polgári gyakorlatok a gyerek- és serdülővilágban, az Izraelből honosított salgótarjáni Virág-mozgalmat, a holland „Belső Gondozás Rendszerét” említette, melyet hátrányos helyzetű diákok pártfogójaként maga is sikerrel alkalmazott. Mondhatni „vesztett illúziókról” adott számot keserű megszólalásában. Juhász Ágnes a tanuláshoz való jog gyakorlásának anomáliáit hangsúlyozta, a 16 évig tartó tankötelezettséget kárhoztatta, s igényelte, hogy a 16 és 18 év közt elkallódó fiatalokra is teljes joggal érvényesüljön a Gyermekjogi Egyezmény betűje. A szakmaválasztás időzítésének jogsértő gyakorlatának említése mellett a gyerekek és szülők informálásának dilettantizmusát kárhoztatta. (A pályaorientáció és a tanárképzés viszonya témája lesz az őszi társasági rendezvények egyikének.) Villányi Jutka – a rejtett tanterv elméleteire hivatkozva – kiemelte, hogy az állampolgári nevelés kisgyermekkorban, már az óvodában kezdődik. Jellegzetes példaként említette azt az óvodát, ahol a gyerekek annak érdekében, hogy otthoni játékaikat behozhassák az intézménybe, szabályosan „tüntetést játszottak”, megegyezésre késztetve nevelőiket. Trencsényi László ehhez az esethez kapcsolta friss tapasztalatait egy vidéki kollégium önkormányzati üléséről, ahol a diákönkormányzat érdekei, s jól-léte védelmében „uzsonna-lázadást” készített elő. A történet kísértetiesen emlékeztetett a minap elhunyt Loránd Ferenc esetére a hetvenes évek végi javítóintézeti körülményei között, amikor a frissen kinevezett igazgató (háta mögött a méltán híres „Kertész utca” sikereivel) nem boldogult a formálisan létrehozandó tanulói önkormányzattal, de amikor a növendékek jogos és akár jogtalan panaszaira váratlan lépéssel létrehozta az ún. Kajabizottságot, melynek jogában állt az élelmezésvezetővel, gazdaságvezetővel a lehetőségek keretei között dönteni az étrendről, nos akkor a közösség spontán közösségszerveződése dinamikusan beindult. Simon Mária Janusz Korczak tanításainak időszerűségét emlegette. Csillag Ferenc az Iskolai Közösségi Szolgálat zavarairól szólt, károsnak tartja, ha olyan feladatokba vonják a felkészítetlen diákokat, melyekben éppenséggel inkompetensek, s a segítő szándék éppen visszájára sülhet el. Makai Éva az iskola világából kivont gyermekvédelmi kompetenciákat igényelte visszaállítani (iskolai gyermekvédelmi felelős), s a Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma egykori aktivistájaként a törvényekből gyakorlatilag kitessékelt tanulói jogok helyreállítását igényelte.
Az ülés végén a levezető elnök megígérte, hogy a felszólamlást igénylő diagnózisok útját követni fogja, megoldásokat kérve – remélve? – illetékesektől. Az előadók közreműködését megköszönve három új MPT-kötettel tisztelte meg őket. Keszler Mária, az egykori népi kollégista, Muharay-együttes táncos a gyermekeknek a hagyományhoz és a játékhoz fűződő jogáért küzdött egész – ne–rég 90 év után befejezett – életében, a közöttünk élő Pataki Gyula a háborútól sújtott debreceni csavargóvilágban hozta létre a Fiúkfalvát, melynek eszményeihez, Karácsony Sándor növendékeként egész pályáján, máig hűséges maradt. Fiatal kollégánk, Pekker Bernadett írta a harmadik ajándékkönyvet, a „plázák ifjúságáról” szól benne, szolíd kutatások alapján empátiával és reményekre jogosítóan.
Lejegyezte: Trencsényi László