Szakosztályunk a 2014-es évre célul tűzte ki az internetes kommunikáció lehetőségeinek szélesebb körű kihasználását. Így a gyermekvédelemmel, gyermeki jogokkal, oktatással kapcsolatos információk megosztására továbbra is működtettük a „Janusz Korczak az ‘Öreg Doki’ facebook csoportot. Ennek fő gondozója Simon Mária társelnök volt továbbra is. Ez a tevékenység volt leginkább adekvát egészségi állapotához, gerincműtétje utáni hosszabb lábadozásához. A szakosztályi élet aktuális szervezési teendőit így a másik társelnökként jómagam láttam el.
Az év folyamán három alkalommal került sor szakmai rendezvényre. Márciusban a Káva Színházi Nevelési Műhelyt hívtuk meg a „Hiányzó padtárs” színházi nevelési programjának bemutatására (Theatre in Education). Az előadás során megismerhettük a darabban bemutatott helyzetről az egri tanárképző főiskolások véleményét is. Az interaktív előadás a nézők bevonásával keresett válaszokat a roma szegregáció kérdéseire. A helyzetek megbeszélése része volt a produkciónak is. A színházi szakemberek, a szereplők és a közönség együttesen gondolkodott arról, miért nem működik az iskolákban az integráció, változtathatnának-e a jelenlegi helyzeten, vannak-e az integrációnak esélyei, vannak-e jó gyakorlatok.
Októberi rendezvényünk a Hívatlanul Hálózattal együttműködésben zajlott, melyen a szakosztály volt a rendezvény házigazdája. A Gyermekvédelmi Fórum összehívásának apropója nemcsak az ENSz Gyermekjogi Egyezménye bevezetésénekének 25. évfordulója volt, hanem a hazai gyermekvédelmi helyzet aggasztó állapota. A fórumon szakértőként szociológus, fejlesztőpedagógus, klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás volt a meghívott. A szakértők (Békés Anna, Herczog Mária, Kádár Imre, Szabó Anna, Székács Eszter) a közönség részvételével „esetmegbeszélést” tartottak, hogy felmérjék, milyen segítségre van szükségük a kollégáknak, illetve a szülőknek, bemutatták, melyik szolgálat hogyan működik (avagy nem működik), milyen jó gyakorlatot, képzést vehetnénk át, hogyan változtathatunk. A fórumra azokat a rendészeti szakembereket is meghívtuk, akikkel az előző években kezdtük a kapcsolatépítést a bűnmegelőzés kapcsán. A fórumon filmfelvétel is készült, ami november 20-án a Gyermekek Jogainak Világnapján került fel a You Tube-ra. (http://youtu.be/7rJoUcPua6Q). /Ugyanezen a napon volt olvasható – Fábry Béla alelnök megszövegezésében a MPT nyilatkozata a gyermekek jogairól./
Novemberben ” A bentlakásos intézmények pedagógiája-Hagyományok és innovációk” címmel tartottunk szakmai rendezvényt. Két, problémáiban különböző, mégis hasonló “bentlakásos” gyermekintézmény (a gyerekkórház és a nevelőintézet) életével, pedagógiai koncepcióival ismerkedhettünk meg egy ülésen. A kórházpedagógiát az orvosok szemszögéből Dr. Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat vezetője, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa mutatta be lenyűgöző előadásában. Elkötelezetten beszélt az osztályán folyó orvosi és pedagógiai csapatmunkáról, a vérképző őssejt-transzplantációról, ami az elmúlt évtizedben rutin beavatkozássá vált a leukémiás és daganatos gyermekek kezelésében. Orosházi Katalin kórházpedagógus, a Kórházpedagógusok Egyesületének tagjaként tartott a kórházpedagógusok – általunk alig ismert – munkájáról szenvedélyes előadást. Megismerhettük a Szent László Kórházban működő gyermek csontvelő-transzplantációs osztály orvosainak és munkatársainak nem csak orvosi, de pedagógiai munkáját is, ami kiterjed a gyermek családi-iskolai környezetére, annak befogadóvá tételére is. Bepillantást nyerhettünk a 2006-ban a Szent László kórház egyik épületében megépült Démétér-házról, ahol kilenc család lakhat jól felszerelt, saját kertes apartmanokban, hogy a hónapokig tartó kezelés alatt a gyerekeik mellett lehessenek. A speciális leány-nevelőintézeti életet, s az ott alkalmazott humánus pedagógiát Raab Tímea Lilla, az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon nevelője mutatta be.
Áttekintve 2014. évi terveinket, úgy látjuk, hogy a szakosztály a nehézségek ellenére is szinte maradéktalanul teljesíteni tudta célkitűzéseit. Reméljük, a 2015-ös évben a két társelnök ismét együttes erővel tudja szervezni a szakosztály életét.
2015. évre az alábbi tevékenységeket tervezzük:
– Gyóni Lajosné (Zoska) – emlékülést szervezünk, együttműködve a Lengyel Intézettel.
– Mozgósítjuk a szakosztályt a Szakmai Kollégium tavaszi ülésére, amelynek tárgya az oktatási ombudsman tájékoztató előadása lesz.
– A társasági jubileummal kapcsolatosan: feltárjuk a hazai Korczak mozgalom első generációjának emlékeit.
– Folytatjuk a bevált facebookos fórumon az információcserét, a korczaki gondolatok népszerűsítését.
– Folytatjuk az együttműködést a Hívatlanul Hálózattal a Gyermekvédelmi Fórumok keretében.
– Kísérletet teszünk tapasztalatcserére olyan civil és önkormányzati kezdeményezésekkel, amelyeknek a gyermekszegénységből való kilábalásra vannak törekvéseik, jó gyakorlataik.
– Szomorúan vesszük tudomásul a Multikulturális Nevelési Szakosztály megszűnését, módot szeretnénk adni arra, hogy szakosztályunk nyilvánossága előtt elmondhassák, milyen tevékenységet folytattak magyarországi migráns gyerekek körében.
– Korábbi partnereinkkel (rendészeti szakemberek, kórházpedagógusok) folytatjuk a szakmai kapcsolatot és együttműködést.
Budapest, 2015. január 16.
Összeállította: Makai Éva